*********TEGNAP*********
Az évfolyamtársnőm beszélgetése csak háttérzaj volt. Nem, mintha nem szeretnék vele beszélgetni, egyszerűen az agyam nem fogta fel a szavakat, talán, mert nem is akartam felfogni (egyébként se sikerült volna). A gondolatom messze kalandozott, messze a buszozástól, attól, hogy a beszélgetőpartneremre koncentráljak. A problémákon, amiket akárhányszor átrágtam és megvitattam magammal, nem sikerült megoldani.
Azt hiszem, ez az év egy elég nehéz időszak számomra, mert rengeteg olyan dolgot vesztettem el, ami nagyon fontos volt számomra.
A busz megállt, az évfolyamtársnőm leszállt, én pedig végre egyedülmaradhattam. Leültem egy szabad helyre, arcomat az ablaküvegnek támasztottam, és meredten néztem kifelé. Nem jutottak el a tudatomig a látottak, a fák, az épületek, egy elefánt is állhatott volna az út szélén, azt sem veszem észre.
Megpróbáltam aztán a jól bevált 'kérj tanácsot egy baráttól', ami kicsit segített, de még is még most is bizonytalan vagyok...
*******MA******
A pálya szélén állok, és figyelem a többieket, ahogy kosaraznak. Nem igazán vagyok aktív egyébként sem ilyen játékokban, nem igazán tud feltüzelni, hogy egy idióta labdát beledobjak egy lyukba, nem is vagyok benne ügyes, talán ha megpróbálnám, sikerülne, de nem fecsérelem feleslegesen az energiámat, amikor így is szinte állva alszok, mert borzasztóan fáradt vagyok. Amíg a többiek mintha az életükért küzdöttek volna, én csak álltam csípőre tett kézzel, néhányszor tettem egy kísérletet, hogy elkapjam a labdát, majd azon gondolkoztam, jobb lenne leülni, mert úgy kényelmesebb,aztán mégis állva maradtam, és agyaltam.
Ha társaságban vagyok, a problémák messze elszállnak, aztán jön az egyedüllét, már nincs kivel jönnöm, és ettől tartok a legjobban.
Már az osztályban is rossz, pedig az mindig menedék volt, egy kényelmes kis otthon az évek során, de az is csöndes, most, hogy az a valaki elment. Pedig pár héttel ezelőtt, amikor szintén azt éreztem, hogy totális idiótát csináltam magamból, jólesett elhelyezkedni a székemen, figyelni, ahogy a körülöttem levő emberek éppen vitatkoznak, verekednek, vagy beszólogatnak, ha valamit hangosan mondtak, én is nevettem. Jólesett beszélgetni azzal, aki épp hozzám szólt, éreztem, hogy oda tartozom, a hülyék közé. Kis, biztonságos hely volt ez, imádtam iskolába járni, tulajdonképpen olyan volt, mintha hazaérkeznék. De most a haza is üres, nem hallani már benne azt a jól ismert nevetést, nem látni a jól ismert arcot, és a hiányérzet már - már elviselhetetlen.
2012. április 3., kedd
2012. március 31., szombat
Miami feeling
Tényleg unatkozom, ennek eredményét látjátok. Miamis stílus, a kedvenc városom. : ) remélem, tetszik! :)
Koncert újra :)
Hát igen, olyan mázlistának mondhatom magam, hogy megint koncertre megyek! Köszönhetem ezt a Tavaszi Fesztiválos rendezvénynek, melyből kifolyólag fellép a Magna Cum Laude, és mivel hogy szeretem őket, és a koncert ingyenes, úgy döntöttünk, akkor már elmegyünk. :D
Alig várom, de addig is úgy néz ki, itt fogok rohadni a gép előtt. Az is kérdéses, hogy hogy jutunk haza, de azt majd megoldjuk valahogy.
Ami az időjárást illeti, egyáltalán nincsen szabadtéri-koncertes hangulat. A szél fúj, és az égen egy rakás sötét felhő. Úgy néz ki tehát, hogy nem is szabadtéren lesz. Ja, igen, ezt is ki kellene deríteni...
Jól van, majd jövök beszámolóval és képekkel. :)
Alig várom, de addig is úgy néz ki, itt fogok rohadni a gép előtt. Az is kérdéses, hogy hogy jutunk haza, de azt majd megoldjuk valahogy.
Ami az időjárást illeti, egyáltalán nincsen szabadtéri-koncertes hangulat. A szél fúj, és az égen egy rakás sötét felhő. Úgy néz ki tehát, hogy nem is szabadtéren lesz. Ja, igen, ezt is ki kellene deríteni...
Jól van, majd jövök beszámolóval és képekkel. :)
2012. március 28., szerda
Goodbye
Most egy kicsit furcsa így, egyedül. Furcsa, fájó visszagondolni a szép emlékekre. Furcsa, álmomban nem gondoltam volna ilyesmit. Talán túl természetesnek vettem, hogy van egy ilyen ember az életemben, és mindig lesz, mert lennie kell. Azt gondoltam, hogy a sok délutáni nevetés, a közös ismerősökkel való szórakozás és egyebek alapok. Így vannak rendjén. Örökké lesznek. Sosem változnak majd meg. Hát, még sem így lett.
Talán azért vette el őt, és még más embereket is tőlem a sors, mert egyedül kell helytállnom. Nem támaszkodhatok másra, nem kapaszkodhatok másba, hiszen nem nyomhatnak agyon a terhek akkor sem, ha olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Még fáj, még rossz, de hiszem, hogy az idő mindent begyógyít, és hogy a sors is olyan kegyes, hogy életem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb napján visszakapom azt az embert, akihez különös módon kötődtem, és vele zárhatom le a múltat, és a többiekkel, akikkel éveken át együtt sírtunk és együtt nevettünk.
Talán azért vette el őt, és még más embereket is tőlem a sors, mert egyedül kell helytállnom. Nem támaszkodhatok másra, nem kapaszkodhatok másba, hiszen nem nyomhatnak agyon a terhek akkor sem, ha olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Még fáj, még rossz, de hiszem, hogy az idő mindent begyógyít, és hogy a sors is olyan kegyes, hogy életem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb napján visszakapom azt az embert, akihez különös módon kötődtem, és vele zárhatom le a múltat, és a többiekkel, akikkel éveken át együtt sírtunk és együtt nevettünk.
2012. március 27., kedd
2012. március 25., vasárnap
Meleeg
A melegre való tekintettel nekiálltunk lesikálni Suzzt. Már igazán ráfért, finoman fogalmazva tiszta retek volt, de az eredmény mindenért kárpótolt ;) Igaz, hogy még nem patyolat tiszta, de így is nagyon szépen néz ki, hanyatt csúszik a napfény rajta (csak az a gáz, hogy ez kb. egy óráig fog tartani, mert utána megint szolgálatba fog állni, és a földút újra befesti az egészet.)
Ami azt illeti, a tegnapi napom eléggé röhögősre sikeredett. Annyira röhögősre, hogy még a teát is kiköptem. (Y) Na, de meséljenek a képek.
Ami azt illeti, a tegnapi napom eléggé röhögősre sikeredett. Annyira röhögősre, hogy még a teát is kiköptem. (Y) Na, de meséljenek a képek.
Rápulóóóó. Madártávlatból
Buborék (a minőség azért rossz, mert már kicsit sötétedett)
Kicsi kockák a nagyokban
2012. március 24., szombat
Képek
Ami azt illeti, a mai fotózás alkalmával megtanultam, hogy állatokról képet készíteni nem túl egyszerű, főleg, ha a macskád minden ok nélkül elkapja a karod, és megharap, vagy ha a kutya beleliheg az arcodba, és mocorog.
És van olyan is, amikor egyszerűen elege lesz belőlünk, és azt gondolja, hogy fél kézzel nem fogunk tudni fényképezni (ebben tévedett)
Aztán van, amikor fotóalanyunknak egy részletét szeretnénk lefényképezni, ez esetben a szemét. Ez sem sikerült.
Na jó, akkor hagyjuk a macskát a francba. Keressünk valami mást.
Hoppá! Egy darázs. Ezt is egészen véletlenül vettem észre. Jó, akkor most fotózzuk le direkt a darazsat.
Ez már persze, hogy nem jön össze.
Jékutya! Nem, ez sem sikerült.
De azért nem csak rossz fotók születtek. :')
Íme egy példa:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











