A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álomvilág. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álomvilág. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 7., szerda

ti mások álmát élitek, én viszont a magamét... ~ wonderful life... :)

Úristen, nem is tudom, hogy kezdjem. Pedig annyi mindenről tudnék írni... Csak egyszerűen nincs kedvem mesélni. Mert ahhoz, hogy megértsétek, miről van szó, el kell mondanom a részleteket.
Kevés olyan ember van, akivel maradéktalanul jól el tudok szórakozni, élőben pedig csak három ilyen emberre számíthatok, akikkel minden nap találkozom. De most Ők is olyan mások... álomvilágban élnek. Ami nem probléma, ha az ember nem csavarodik be teljesen. Egy könyvet olvasnak, ami állításuk szerint fantasztikus (szerintem nem, de ilyen vagyok én, egy egyéniség, mindig kilógok a sorból), és teljesen a hatalmába kerítette őket. Állandóan erről beszélnek, én meg már meg se szólalok, mert nem figyelnek rám. Bosszantó, mert nem az a baj, hogy álmodoznak, hanem, hogy teljesen ettől függnek. Más álmát élik, olyanét, aki már egyszer ezt megálmodta. Engem nem is ez zavar, szeressék, meg nem is az, hogy én kilógok belőle, mert őszintén szólva nem érdekel. Csak néha már zavaró, hogy, ha van valami problémám, és esetleg elmondom, akkor utána rögtön le vagyok szarva, és megy minden a megszokott kerékvágásban.
Van egy másik problémám is, miszerint az, hogy nem tudok egyensúlyt teremteni a két világom közt. Eddig minden egybe tartozott, most viszont úgy érzem, mintha szét kellene szakadnom, két helyen lennem egyszerre. Sosem tartottam okésnak, hogy mindenkinek megfeleljek, de ezt most eléggé nehéz összeegyeztetni. Teljesen összezavarodtam, mert egyszer így gondolom, másszor úgy, hatalmasakat csalódtam, mégis, akikkel ez kapcsolatos, nem bántam meg. Viszont tudom, hogy nem minden maximálisan jó, de ugyanakkor azt is, hogy semmi nem lehet tökéletes.
Néha már belefáradok, és lerendezem azzal, hogy meg tudom tartani az összhangot, de az igazság az, hogy valójában nem, a legnagyobb gond pedig az, hogy ezt nem is lehet.
Ha megpróbálom összehozni a kettőt, az rendszerint balul sül el, és nem is próbáltam még, de tudom, tudom, hogy megsértek vele másokat, és teljesen egyedül maradok - majdnem.
Így két világban kell élnem, és szerintem nem is lehet ezt a kettőt összehozni, mert az emberek nem értik meg, képtelenek rá, kinevetnek, és megsértődnek, de néha fájó tud lenni, hogy az egyik kisvilágban nem tudok teljesen önmagam lenni.
Na mindegy, majd kiforrja magát a dolog, legalábbis bízom benne...



















forrás: DeviantART
Ami a tegnapot illeti, voltam fotózni. :) Márciusi időjárás volt... :') El sem hiszem, hogy tél van... nyarat akarok, örökké nyarat... napsütést, kék eget, fehér felhőket, fülledt levegőt, egy kis szellőt, zöld fákat... vagy éppen záport, hatalmas vihart, mindegy, mit csak nyarat...
Rengeteg szép kép lett.

És az ÉN ZENÉM... amit már tizedjére hallgatok... és annak ellenére, hogy nem tanulok angol nyelvet, hát...:
Black - Wonderful Life
Még így is, mindezek ellenére csodálatos az élet.



Ja, és még valami: SZERELEM, reménytelenül ~~ > ne próbáljátok ki, oltárian sz@r. :D

Utólag is Boldog Mikulást mindenkinek. : )

2011. szeptember 28., szerda

Ezer, meg ezer éve keresem az utam, néha keresem a bajt... ♫♪


A cím és a kép nem áll összefüggésben a blogbejegyzés tartalmával, csak a címben lévő Ákos dal folytatása ("És keresem azt, aki engem akart..."), de igazából ez sem, csupán ilyen hangulatom van.

Az események pörögnek Hugii színes, idióta, őrült életében. Anyum épp ma jegyezte meg, hogy olyan szétszórt vagyok, mint egy szerelmes, erre a válaszom, "Nem, csak idióta vagyok", de tulajdonképpen van benne valami, csak akkor már nem igazán akartam ezt feszegetni.
Tényleg, fogalmam sincs, hogy mi van velem, de még mindig ugyanarról a személyről beszélünk, akit egy ideje már emlegettem "Ő" néven (ígérem, ha lesz valaki más, legközelebb "Ti"-nek fogom szólítani ;)). Azt hiszem, ezeket a dolgokat viszont máshová fogom lepötyögni, nem ide, elég nehéz amúgy is kifejeznem magam.
Tehát most ez a két érzés van bennem: az, amit Dudim által érzek, és ez, ez a másik.
Valóban, kicsit szétszórt vagyok, állandóan fáradt, ma sem akartam leszállni a buszról, csak menni tovább, teljesen mindegy, hova és meddig, csak menni még egy darabon (azokkal az emberekkel, akik jelen pillanatban a legfontosabbak nekem). Valami olyan varázslatba menni, ahol nincsenek azok a zavaró tényezők, amik miatt van, hogy én (igen, én, kétség kívül a világ egyik legboldogabb embere úgy, hogy különösebben oka sincs rá) is elszomorodok, a gyomrom görcsbe rándul és képes lennék mély depresszióba zuhanni (ami ugye velem nem fordulhat elő, mert én imádok élni :P).
Ami talán egy kis vigaszt nyújt, és színt visz a reggelekbe, az a DUD - 568 (nem, nem egy új kedvenc), egy fregó, aki éppen LöTöt (:P) helyettesíti, és baromi jó vele utazni. Egy kicsit emlékeztet is hőn szeretett Kék Sárkányomra, (egyébként, ha van egy kis mázlim, ő is jöhetett volna, de úgy tűnik, az Úr másképp döntött) csak az zavar, hogy minden olyan lepusztult benne. Minden kiegészítő és egyéb, ami olyan igazibuszossá teszi (számomra) Őt, eltűnt.
Lehet, hogy most is eléggé összefüggéstelenül írok, mert ilyen összefüggéstelenek, és kuszák az érzéseim, sajnálom :) 

Kérlek szorítsatok nekem... ne kérdezzétek, miért, csak szorítsatok! Köszönöm :)