A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 1., szerda

Március végétől ami meghalt, újraéled...


Kép: DeviantART
Nem igazán szeretek bal oldalra ülni a buszon, mert jobb oldalon látom Lindusékat, és valahogy boldogsággal tölt el minden reggel, ahogy meglátom a ködben az alakjukat, ahogy nyugisan szénázgatnak, nem törődve a világ dolgaival. (Arról nem beszélve, hogy a hátsó ajtóhoz is közel van, csak ezt nem akartam leírni, mert nem illene bele a festői képbe.)
Mivel azonban sikerült későn kiérnem, már csak ott volt hely. Február elsején, a mínusz tíz fokos hidegben támadt olyan nyárias érzésem, amikor a szőlőkhöz értünk. A nap vörös korongja már látszott az égen, bágyadt fénye narancssárgára színezte az ég alját. A szőlők szabályos csíkokban terültek el a dombon, egészen le a végtelenig. A távolban valószínűleg traktor ablakáról csillant vissza a fény. Aztán amikor a kanyarhoz értünk, lent, a völgyben egy magányos őz legelészett. L.T. zajára felkapta a fejét, feszülten figyelt, előrelépett néhány lépést, majd sarkon fordult, és elrohant. Az egyik háznál egy németjuhász kutya aludt összegömbölyödve - aztán jött a többi ház, a természetesség elillant. Robogás, robogás, robogás, aztán város...
De a városban is vannak szépségek, amikor húsz perc után megpillantod a panelházakat, ahogy az üvegablakokról visszacsillan a napfény. A házak közt ugyan enyhe köd gomolyog, de a város éled: autók és buszok cikáznak ide - oda, és mindenen túl, a távolban, a messzeségben újra nincs semmi, csak zöld és kék. Amikor a mező és az ég összeér.

2011. szeptember 28., szerda

Ezer, meg ezer éve keresem az utam, néha keresem a bajt... ♫♪


A cím és a kép nem áll összefüggésben a blogbejegyzés tartalmával, csak a címben lévő Ákos dal folytatása ("És keresem azt, aki engem akart..."), de igazából ez sem, csupán ilyen hangulatom van.

Az események pörögnek Hugii színes, idióta, őrült életében. Anyum épp ma jegyezte meg, hogy olyan szétszórt vagyok, mint egy szerelmes, erre a válaszom, "Nem, csak idióta vagyok", de tulajdonképpen van benne valami, csak akkor már nem igazán akartam ezt feszegetni.
Tényleg, fogalmam sincs, hogy mi van velem, de még mindig ugyanarról a személyről beszélünk, akit egy ideje már emlegettem "Ő" néven (ígérem, ha lesz valaki más, legközelebb "Ti"-nek fogom szólítani ;)). Azt hiszem, ezeket a dolgokat viszont máshová fogom lepötyögni, nem ide, elég nehéz amúgy is kifejeznem magam.
Tehát most ez a két érzés van bennem: az, amit Dudim által érzek, és ez, ez a másik.
Valóban, kicsit szétszórt vagyok, állandóan fáradt, ma sem akartam leszállni a buszról, csak menni tovább, teljesen mindegy, hova és meddig, csak menni még egy darabon (azokkal az emberekkel, akik jelen pillanatban a legfontosabbak nekem). Valami olyan varázslatba menni, ahol nincsenek azok a zavaró tényezők, amik miatt van, hogy én (igen, én, kétség kívül a világ egyik legboldogabb embere úgy, hogy különösebben oka sincs rá) is elszomorodok, a gyomrom görcsbe rándul és képes lennék mély depresszióba zuhanni (ami ugye velem nem fordulhat elő, mert én imádok élni :P).
Ami talán egy kis vigaszt nyújt, és színt visz a reggelekbe, az a DUD - 568 (nem, nem egy új kedvenc), egy fregó, aki éppen LöTöt (:P) helyettesíti, és baromi jó vele utazni. Egy kicsit emlékeztet is hőn szeretett Kék Sárkányomra, (egyébként, ha van egy kis mázlim, ő is jöhetett volna, de úgy tűnik, az Úr másképp döntött) csak az zavar, hogy minden olyan lepusztult benne. Minden kiegészítő és egyéb, ami olyan igazibuszossá teszi (számomra) Őt, eltűnt.
Lehet, hogy most is eléggé összefüggéstelenül írok, mert ilyen összefüggéstelenek, és kuszák az érzéseim, sajnálom :) 

Kérlek szorítsatok nekem... ne kérdezzétek, miért, csak szorítsatok! Köszönöm :)

2011. augusztus 21., vasárnap

"...hisz' újra csak elmúlt egy balatoni nyár..."

Hazajöttem. Igazából már tegnapelőtt, de csak most szántam rá magam, hogy írjak.
A nyaralás jó volt, csodaszép volt a Balaton. Nem tudok úszni, fürödni se nagyon szeretek, de a látványért már megérte lemenni a partra. Néhányszor esténként is sétáltunk, és nagyon szép látvány volt a lemenő nap fénye a vízen... Az ilyen aprócska dolgok jelentették nekem azt, hogy a nyaralás jól alakult.
Rengeteget hülyéskedtünk. Amit hiányoltam, az a hajókázás, mert imádok hajókázni.
Itt is kiéltem a fotózási vágyamat, több, mint 200 (sajnos telefonos) kép készült. Volt egy rakás hattyú is... és mind - mind olyan szépek.
Igazuk van azoknak az embereknek, akik a hattyúkat előkelőnek, gyönyörűnek, kecsesnek tartják, ezt én is megtapasztalhattam.

Ami a többit illeti - Kingáék  elutaztak. Az iskola mindjárt elkezdődik, és a nyári céljaimból nem valami sokat sikerült megvalósítani, de ami késik, nem múlik.
Később hozok néhány képet is. Egyelőre ennyi