A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 570. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 570. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 4., péntek

Mindennél jobban hiányzol, NaaagyKééékSzörnyeteg♥

Egyszerűen hiába próbálok mindent szépen látni, annyira, de annyira nehéz. Annyira elbizonytalanodtam azt illetően, mit kell tennem. Szilárdan kiálltam amellett, hogy sajnos nincs lehetőségem bizonyos dolgokra, most még is jött egy reménysugár... egy ember, akinek a hatására ezt már átgondolom. Nem akarok feltenni mindent, nem akarok fájdalmat, nem akarok elveszíteni dolgokat, mert már így is sokat vesztettem. Illetve nem sokat, mert őszintén szólva egy dolog az, amiért mindennél jobban fáj a szívem, ez pedig az 570. Furcsa, hogy az ember milyen egyszerű, hétköznapi tárgyakban látja meg a szépséget, és találja meg a lelküket. És, ahogy Ivett mondta, tényleg, sokszor az mondja a legszebb szavakat, ami/aki nem mondja ki hangosan. Nem mondja ki szavakkal, csak érzésekkel. Meg kell találni a lelkéhez vezető utat... Most már nem érdekel, ki néz hülyének. Ezt akkor is leírom. Mert ez egy blog. Ez a blog rólam szól. Eddig sem érdekelt igazán, ki az, aki őrültnek tart, mert valamilyen szinten tényleg az vagyok - egy hülye őrült.
De már nevetek a barátaimon, nevetek azokon, akik ezt a szenvedélyt nem képesek elfogadni. Akik buta megjegyzéseket tesznek rá, vagy el is fogadják, de közben nem tudják, mit jelent nekem.
És az is rettentően furcsa, hogy olyan emberben láttam meg azt, aki egy kicsit is kapisgálja ezt, akiről valójában álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha is átérzi ezt a dolgot. Nem látta értelmét buszokat fotózni, most pedig már valamilyen szinten érti, mi ez az egész. Bár nekem egyébként is kicsit mást jelent, mint más buszosoknak.
De még mindig Ivett az, akiről biztosan tudom, hogy tudja, mit érzek, mert ugyanebben a cipőben jár, csak az ő cipője egy négylábú lószág, nem pedig egy négykerekű gépjármű.

Utólag pedig, voltunk fotótúrán megint, a képeket majd máskor összekapirgálom. :)

2011. október 12., szerda

Busz, találkozás és minden egyéb

Hű, annyi minden történt, hogy csak a lehetőséget vártam, meg a kedvet, hogy ide írhassak.
Először is már csak két hét, és jön Kinga. Furcsa kimondani, de nekem mondjuk oly mindegy - a buli természetesen jó lesz, de valaki másnak sokkal jobban fáj, hogy ő még külföldön van, és lesz is egy darabig.
Erőteljesen próbálom közbe összehozni, hogy az őszi szünetbe eljöhessenek hozzám a barátaim, de elég lehetetlen ezt kivitelezni, ha az ember barátja nyolcezermillió kilométerre (egy kis túlzással (A)) lakik innen...
Közben Dudiról is kapok újabb és újabb információkat, jókat és rosszakat, és a szokásos tudattal élek - nemsokvanmárhátra.
Ami a sulit illeti, igyekszem nem lustulni, bár kémia 1-est és, meglepően énekből is 1 -est azért sikerült beszereznem x)
A hétvégém is elég jól sikerült, mozgás, kirándulás téren, mert felmásztunk szombaton az egyik nagy dombra Alexával és eszméletlen gyönyörű volt *-*
Na, ennyit ömlesztve a máról. :) Majd kirándulós képeket hozok. :D

2011. szeptember 25., vasárnap

Boldogság, gyere haza, part 2.

Bocs, hogy nem pötyögtem. De amúgy is nagyon kiakadtam pénteken, nem volt erőm írni, és most sincs kedvem, de na. :)
Tehát. A szívem végig, az úton úgy vert, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. Tekertem, mint állat, ugyanakkor féltem, hogy a biciklim bedöglik, mert a váltó igencsak makacs kedvében volt, de szerencsére nem taknyoltam el és túléltem az utat.
Kiértem a megállóba, ezek után húsz perc várakozás következett, és aztán feltűnt a messzeségben egy kis fény... valóban, egy Ikarus 256 - os volt. A szememnek nem hittem, pedig sejtettem, hogy az 570 lesz az. Úgyhogy, csak akkor tértem magamhoz, amikor megnéztem a rendszámot. És igen... kék barátom jött.
Attól fogva már nem volt kérdéses, beszélgetek -e a buszsofőrrel. Nem érdekelt, hogy hülyének néz, nem érdekelt semmi, leszálltam a bicikliről, és átrohantam a busz előtt.
Rövid szóváltás, kérdezgetés, csodálkozás és hülyének nézés után csinálhattam három képet a legfontosabbról. Soha nem felejtem el... mindvégig azt hittem, összeesek, hogy mentőt kell hívni, de megúsztam azzal, hogy idiótát csináltam magamból, ami úgy őszintén szólva nem érdekel.

Azóta még jobban hiányzik :")