Héló. Akarom mondani, sziasztok!
Annyira régen nem írtam, hogy kiléptetett a rendszer. Kiábrándító... Na mindegy. Számörtájm van, emberek! Ki gondolta volna, hogy egyszer ez a dicső nap is eljön. Igen, igen, elballagtam, vén diák lettem, lehet éljenezni. Az ebből keresett pénzemből pedig lovagolni fogok.
Először természetesen körömlakkot fogok venni. Mert az nagyon fontos, tényleg, főleg a lovagláshoz. Körömlakkhiányban szenvedek, jó pár színre szükségem lenne, úgyhogy eljött az idő, hogy vegyek néhányat. Meg nézek hajszínezőket, és kiderítem az igazságot.
És most vissza a múltba. Érdekes, a legjobb élményem az osztállyal két nappal a ballagás előtt volt. Akkor éreztem, hogy egybe tartozunk. Ezzel alaposan elkéstem, ami azt illeti... Pozitívum, hogy könnyek helyett végigröhögtem a saját ballagásomat, mert én mindig is a szép emlékekre szerettem gondolni, nem arra, hogy jaj, most mi lesz. Végül is, nem meghalni mentünk, csak elballagni, vagy mi a szösz, és az osztálytalálkozókban is bízom. Sőt, már előre várom! Ráadásul velem van egy csomó fotó, amik mindig emlékeztetni fognak. Szép volt egyébként, bár a virágot alig bírtam el, és menet közben elhagytam róla a papírt.
Utólag pedig rájöttem, hogy remélem, sosem leszek amnéziás. Ugyanis az emlékeim az életem egy jelentős részét alkotják, és ha azt elveszítem, akkor nem is tudom, mit kezdek magammal.
Hát, jó nyári szünetet nektek, jelentkezni fogom, ígérem, főleg ha végre lovagolni is megyek, mindenféle beszámolókkal és képekkel! :)
(Ja, igen, a pendrive-on levő több ezer képet szépen rendszereztem, témák szerint csoportosítottam és mappákba raktam, így mindent megtalálok, és igen, büszke vagyok magamra!)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iskola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iskola. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. június 20., szerda
2012. június 2., szombat
summer; 2004-2012
Nyár van... csak ma esett le :D Pontosan 14 nap, és vége az iskolának.
Éppen a tegnapi irodalomórán ötlött fel egy gondolat, hogy bizonyára nekünk is lezárul életünk egy fejezete, mert elértük azt a korszakot, hogy valami véget ért.
Sokszor gondolkoztam rajta én is, hogy mennyi mindent értem el ezalatt a nyolc év alatt, és hogy mennyi mindenért hálás lehetek. A környezetemben levő emberek formáltak olyanná, amilyen vagyok, és persze a világhoz való viszonyulás.
Vicces belegondolni, hogy amikor elsős voltam, állandóan sírtam, ha kellett, ha nem. Utáltam iskolában lenni, mert csak otthon éreztem magam biztonságban. Kit érdekel, hogy a sok néni meg a sok bácsi, akik azért voltak, hogy vigyázzanak, olyan kedvesek, és aranyosak, amikor én csak a szüleimmel érzem magam jól? Szerencsére a bátyám akkor még négy éven át abba az iskolába járt, így haza tudott engem hozni.
Nekem már óvodában sem voltak barátaim, és elsőben sem. Én voltam a különc kölyök. Aztán végül az első legjobb barátom meglepő módon egy fiú volt, aki ugyan ott lakott, mint én. Mellette ültem, és valamilyen szinten biztonságot is jelentett, mert ő legalább nem bőgött állandóan.
Persze, ahogy az idő múlt, egyre bátrabb lettem, de jó pár év kellett hozzá (annó, 2004: mi, elsősök, meghúztuk magunkat, féltünk a nagyoktól | ma, 2012: az elsősök beszólnak, nekünk jönnek és ocsmányul beszélnek (Y)). Aztán ötödikes-hatodikos korom körül ért olyan dolog, ami gyökeresen megváltoztatta az életem.
Elkezdtem élvezni. Találtam egy csomó olyan dolgot hirtelen, amit imádok. Akkoriban lett Miami a kedvenc városom. Állandóan olyan képeket nézegettem, ahol a kék égen fehér, habos felhők voltak, annyira boldog volt és annyi pozitívumot árasztott. Vagy olyat, ahol az égen szivárvány volt, mindenféle színes dolog, ami felvidított. Elkezdtem régi, magyar zenéket hallgatni, mert sokkal jobban tetszettek, mint a maiak. Megszerettem az esőt, és kezdtem érezni, mi az a szabadság. Mindig azt mondtam, hogy minden nap boldog vagyok (ami a mai napig töretlen), és optimistának mondtam magamat. Nem befolyásolt többé a többi ember. Amikor őket követtem, borzasztó idióta lettem, de ebben az időszakban gyökeresen megváltoztam. Elkezdtem érdeklődni a járművek, de főleg a buszok iránt. Lett egy rakás kedvencem, akikkel imádtam járni. Ha az ő oldalukról vizsgáljuk, akkor közülük nagyon sokakkal volt szerencsém utazni, és lett egy kedvencem, aki rövid idő múlva sokkal többet jelentett számomra egyszerű tárgynál.
A barátaim nem igen változtak... két éve ismertem meg viszont Őt, akivel csak kétszer - háromszor sikerült beszélni, vagy csinálni valamit együtt (de akkor is voltak a környezetünkben mások is), de már az elején is, ahányszor csak megláttam, nagyot dobbant a szívem. Lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik azt mondani, hogy szerelem volt első látásra, de valami olyasminek nevezhetjük. Aztán a társaság széthullott. Többet nem köszöntünk egymásnak, és csak kényszerhelyzetben szóltunk a másikhoz, legnagyobb bánatomra. Mindig néztük viszont egymást, de valahogy egyikőnk sem köszönt (nekem bátorságom nem volt, ő meg nem akart).
Aztán ott volt még az a személy is, aki kisétált az életemből, de egy napra visszajön. Őt is kezdtem egyre jobban értékelni, hogy ott van velem, hogy sosem hagy cserben. Volt egy időszak, amikor legszívesebben bemostam volna neki egyet, mert nagyon feldühített, hiszen gyökeresen megváltozott, de rájöttem, hogy ugyan olyan, mint eddig volt.
Ha az osztályt nézzük, az is egyre jobban összekovácsolódott. Bár hatodikban még olyan "mindenki utálja a másikat" kategóriában voltunk, aztán mindenki (majdnem mindenki) beszélőviszonyba került a másikkal.
Rengeteg emlék és dalszöveg, amiket az emlékekhez köthetek... rengeteg jó, és rossz. Ahogy egyre feljebb értem a szamárlétrán, megmutattam, ki vagyok, és hogy az elveimhez tartom magamat.
Sosem olvadtam be, és sosem fogok. És ha nem történt volna meg az velem, ami megtörtént, akkor most nem lennék ilyen.
Itt ismertem meg a barátaimat, Őt, a Kiscsaládomat, itt szerettem meg a lovakat, és még rengeteg - rengeteg minden, ami ide köthető.
Sosem fogom elfelejteni ezeket.
Éppen a tegnapi irodalomórán ötlött fel egy gondolat, hogy bizonyára nekünk is lezárul életünk egy fejezete, mert elértük azt a korszakot, hogy valami véget ért.
Sokszor gondolkoztam rajta én is, hogy mennyi mindent értem el ezalatt a nyolc év alatt, és hogy mennyi mindenért hálás lehetek. A környezetemben levő emberek formáltak olyanná, amilyen vagyok, és persze a világhoz való viszonyulás.
Vicces belegondolni, hogy amikor elsős voltam, állandóan sírtam, ha kellett, ha nem. Utáltam iskolában lenni, mert csak otthon éreztem magam biztonságban. Kit érdekel, hogy a sok néni meg a sok bácsi, akik azért voltak, hogy vigyázzanak, olyan kedvesek, és aranyosak, amikor én csak a szüleimmel érzem magam jól? Szerencsére a bátyám akkor még négy éven át abba az iskolába járt, így haza tudott engem hozni.
Nekem már óvodában sem voltak barátaim, és elsőben sem. Én voltam a különc kölyök. Aztán végül az első legjobb barátom meglepő módon egy fiú volt, aki ugyan ott lakott, mint én. Mellette ültem, és valamilyen szinten biztonságot is jelentett, mert ő legalább nem bőgött állandóan.
Persze, ahogy az idő múlt, egyre bátrabb lettem, de jó pár év kellett hozzá (annó, 2004: mi, elsősök, meghúztuk magunkat, féltünk a nagyoktól | ma, 2012: az elsősök beszólnak, nekünk jönnek és ocsmányul beszélnek (Y)). Aztán ötödikes-hatodikos korom körül ért olyan dolog, ami gyökeresen megváltoztatta az életem.
Elkezdtem élvezni. Találtam egy csomó olyan dolgot hirtelen, amit imádok. Akkoriban lett Miami a kedvenc városom. Állandóan olyan képeket nézegettem, ahol a kék égen fehér, habos felhők voltak, annyira boldog volt és annyi pozitívumot árasztott. Vagy olyat, ahol az égen szivárvány volt, mindenféle színes dolog, ami felvidított. Elkezdtem régi, magyar zenéket hallgatni, mert sokkal jobban tetszettek, mint a maiak. Megszerettem az esőt, és kezdtem érezni, mi az a szabadság. Mindig azt mondtam, hogy minden nap boldog vagyok (ami a mai napig töretlen), és optimistának mondtam magamat. Nem befolyásolt többé a többi ember. Amikor őket követtem, borzasztó idióta lettem, de ebben az időszakban gyökeresen megváltoztam. Elkezdtem érdeklődni a járművek, de főleg a buszok iránt. Lett egy rakás kedvencem, akikkel imádtam járni. Ha az ő oldalukról vizsgáljuk, akkor közülük nagyon sokakkal volt szerencsém utazni, és lett egy kedvencem, aki rövid idő múlva sokkal többet jelentett számomra egyszerű tárgynál.
A barátaim nem igen változtak... két éve ismertem meg viszont Őt, akivel csak kétszer - háromszor sikerült beszélni, vagy csinálni valamit együtt (de akkor is voltak a környezetünkben mások is), de már az elején is, ahányszor csak megláttam, nagyot dobbant a szívem. Lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik azt mondani, hogy szerelem volt első látásra, de valami olyasminek nevezhetjük. Aztán a társaság széthullott. Többet nem köszöntünk egymásnak, és csak kényszerhelyzetben szóltunk a másikhoz, legnagyobb bánatomra. Mindig néztük viszont egymást, de valahogy egyikőnk sem köszönt (nekem bátorságom nem volt, ő meg nem akart).
Aztán ott volt még az a személy is, aki kisétált az életemből, de egy napra visszajön. Őt is kezdtem egyre jobban értékelni, hogy ott van velem, hogy sosem hagy cserben. Volt egy időszak, amikor legszívesebben bemostam volna neki egyet, mert nagyon feldühített, hiszen gyökeresen megváltozott, de rájöttem, hogy ugyan olyan, mint eddig volt.
Ha az osztályt nézzük, az is egyre jobban összekovácsolódott. Bár hatodikban még olyan "mindenki utálja a másikat" kategóriában voltunk, aztán mindenki (majdnem mindenki) beszélőviszonyba került a másikkal.
Rengeteg emlék és dalszöveg, amiket az emlékekhez köthetek... rengeteg jó, és rossz. Ahogy egyre feljebb értem a szamárlétrán, megmutattam, ki vagyok, és hogy az elveimhez tartom magamat.
Sosem olvadtam be, és sosem fogok. És ha nem történt volna meg az velem, ami megtörtént, akkor most nem lennék ilyen.
Itt ismertem meg a barátaimat, Őt, a Kiscsaládomat, itt szerettem meg a lovakat, és még rengeteg - rengeteg minden, ami ide köthető.
Sosem fogom elfelejteni ezeket.
2012. május 25., péntek
Üdv újra!
Sziasztok!
Az utóbbi napokban olyan elfoglalt voltam, hogy nem volt időm a blogolásra. Persze ezalatt is történt rengeteg dolog (lehet, hogy én vagyok az egyetlen olyan blogger, aki azért nem részletezi ezeket, mert túl sok, és nem azért, mert semmi nem történik vele), fényképezés, a semmiből az ölembe pottyant lovazás (amiért borzasztóan hálás vagyok), városjárás, irtó jó hétvégék, és kellemesen csalódás az emberekben. Mindjárt elkezdődik a várva várt nyári szünet, és túl vagyok az év végi hajrán, szóval egy kicsit most már lazíthatok :)
Szerencsésen szóbeliztem matekból (év végi vizsga), az írásbelim pedig hajszál híján lett kettes, úgyhogy így hármasra vizsgáztam. Azelőtt pedig ezerrel tanultam a tételeket, gyakorlatilag semmire nem értem rá.
Nagyon sok dolog történt velem, idióta autózások, rengeteg nevetés és boldogság. Ma pedig jártam a kínaiban, hogy ezek után jól megérdemelten vegyek magamnak egy amcsi mintás felsőt (tudom-tudom, magyar vagyok, meg minden, de nem hagyhattam ki, annyira tetszett :D Rövidnadrágot is akartam venni, de ezek után nem tudom, fogok-e, nem szeretnék amerikai idiótának tűnni).
Aztán egy cirkusznak köszönhetően tegnap alkalmam nyílt lovazni kicsit! :D Borzasztó jó emberek, kedvesek, aranyosak, megengedték, hogy odamenjek a kanca pónihoz (két shetlandi, a kanca egy pejtarka, a másikójuk pedig egy pej, kissé csődörös viselkedéssel...). Simogattam, fotóztam, ő pedig incselkedett velem. Még egyszer belém is csípett, amikor egy röpke percre nem figyeltem oda, mert másnak beszéltem, ő pedig kihasználta az alkalmat. Persze utána sokkal jobban vigyáztam, és akárhányszor megpróbálta újra, mindig rászóltam egy eléggé határozatlan "NEM"-el (tudom, bánjunk határozottan a lóval, ha megcsíp, csapjunk az orrára, persze, de levett a lábáról, és amúgy sem nekem kell fegyelmeznem más lovát, úgyhogy ez egyszer kivételt tettem), de alapvetően nagyon kedves, barátságos kis kancát ismerhettem meg a személyében. Ma pedig elmegyek és megnézem az előadásukat, a belépő ugyanis olcsó, és szeretnék nekik segíteni, annyira kedves, közvetlen emberek, és hálás lehetek nekik. :D
Egyelőre pedig két kép *-*
Az utóbbi napokban olyan elfoglalt voltam, hogy nem volt időm a blogolásra. Persze ezalatt is történt rengeteg dolog (lehet, hogy én vagyok az egyetlen olyan blogger, aki azért nem részletezi ezeket, mert túl sok, és nem azért, mert semmi nem történik vele), fényképezés, a semmiből az ölembe pottyant lovazás (amiért borzasztóan hálás vagyok), városjárás, irtó jó hétvégék, és kellemesen csalódás az emberekben. Mindjárt elkezdődik a várva várt nyári szünet, és túl vagyok az év végi hajrán, szóval egy kicsit most már lazíthatok :)
Szerencsésen szóbeliztem matekból (év végi vizsga), az írásbelim pedig hajszál híján lett kettes, úgyhogy így hármasra vizsgáztam. Azelőtt pedig ezerrel tanultam a tételeket, gyakorlatilag semmire nem értem rá.
Nagyon sok dolog történt velem, idióta autózások, rengeteg nevetés és boldogság. Ma pedig jártam a kínaiban, hogy ezek után jól megérdemelten vegyek magamnak egy amcsi mintás felsőt (tudom-tudom, magyar vagyok, meg minden, de nem hagyhattam ki, annyira tetszett :D Rövidnadrágot is akartam venni, de ezek után nem tudom, fogok-e, nem szeretnék amerikai idiótának tűnni).
Aztán egy cirkusznak köszönhetően tegnap alkalmam nyílt lovazni kicsit! :D Borzasztó jó emberek, kedvesek, aranyosak, megengedték, hogy odamenjek a kanca pónihoz (két shetlandi, a kanca egy pejtarka, a másikójuk pedig egy pej, kissé csődörös viselkedéssel...). Simogattam, fotóztam, ő pedig incselkedett velem. Még egyszer belém is csípett, amikor egy röpke percre nem figyeltem oda, mert másnak beszéltem, ő pedig kihasználta az alkalmat. Persze utána sokkal jobban vigyáztam, és akárhányszor megpróbálta újra, mindig rászóltam egy eléggé határozatlan "NEM"-el (tudom, bánjunk határozottan a lóval, ha megcsíp, csapjunk az orrára, persze, de levett a lábáról, és amúgy sem nekem kell fegyelmeznem más lovát, úgyhogy ez egyszer kivételt tettem), de alapvetően nagyon kedves, barátságos kis kancát ismerhettem meg a személyében. Ma pedig elmegyek és megnézem az előadásukat, a belépő ugyanis olcsó, és szeretnék nekik segíteni, annyira kedves, közvetlen emberek, és hálás lehetek nekik. :D
Egyelőre pedig két kép *-*
2012. május 9., szerda
Ja, még élek x)
Sziasztok!
Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem, de történt egy csomó minden, amit most nem fogok részletezni. Lényeg a lényeg, hogy egy nagyon jó hétvégén vagyok túl, és erősen készülök az év végi vizsgákra (holnap matekból lesz írásbeli vizsga), a bankettre, a fényképezésre és a ballagásra.
Tesóm ballagásán is voltam, képek idő hiányában sajnos nem készültek, de ballagási szettben még fogtok látni. ;)
A héten valószínűleg meglátogatom a fodrászt, és hivatalosan is bejelenthetem, nyáron szó szerint színt viszek a hajamba, szóval színes leszek, és valószínű, év közben is!
Csak még meg kell tudnom néhány információt ezzel kapcsolatban. (Kép erről is fog készülni, igen!) Már nagyon izgatott vagyok :D
Lehet, hogy az év végi hajrázás miatt nem fog majd sok időm jutni a blogolásra, úgyhogy nélkülöztök majd egy darabig. :)
Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem, de történt egy csomó minden, amit most nem fogok részletezni. Lényeg a lényeg, hogy egy nagyon jó hétvégén vagyok túl, és erősen készülök az év végi vizsgákra (holnap matekból lesz írásbeli vizsga), a bankettre, a fényképezésre és a ballagásra.
Tesóm ballagásán is voltam, képek idő hiányában sajnos nem készültek, de ballagási szettben még fogtok látni. ;)
A héten valószínűleg meglátogatom a fodrászt, és hivatalosan is bejelenthetem, nyáron szó szerint színt viszek a hajamba, szóval színes leszek, és valószínű, év közben is!
Csak még meg kell tudnom néhány információt ezzel kapcsolatban. (Kép erről is fog készülni, igen!) Már nagyon izgatott vagyok :D
Lehet, hogy az év végi hajrázás miatt nem fog majd sok időm jutni a blogolásra, úgyhogy nélkülöztök majd egy darabig. :)
2012. április 12., csütörtök
Húsvét és miegymás
Üdvözlet!
Régen nem írtam, tudom, mert az utóbbi időben nem volt sok időm itt ülni.
A húsvét alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, például csokitojással nem éri meg dobálózni, mert ha esetleg a falhoz vágódik, összetörik, és a párnáról kell felenni.
Rengeteget röhögtem, Alexával megint nagyon jól szórakoztunk.
Voltam fényképezni is, a képeimet majd a Hugiiphoton megtalálhatjátok.
A tavaszi szünet egyébként rendkívül unalmas volt. Csütörtökön és pénteken egész reggel a gépnél ültem és élő adásban néztem a Bumeráng "Köszi Lali" turnét, szombaton mindenki készülődött, én meg pakolásztam, kaptam egy új szekrényt, és Alexával szórakoztam. Vasárnap vendégek jöttek, hétfőn meg mi mentünk. Holnap szerencsére péntek, szombaton pedig megyek Kingáékhoz, már hiányzott nagyon. :D
A vizsgákon, és minden egyében túl már csak két hónap és The End. Úgy döntöttem, a ballagásomat felhasználom a csodálatos évek, a VELE való "kapcsolatom" és az életemből kisétált személy által okozott hiány lezárására. Ez jó lesz. Új szakaszt fogok kezdeni, ez a legjobb megoldás, sok tépelődés után rájöttem.
A nyárral kapcsolatban pedig csak annyit, hogy mindjárt itt van, valószínű, hogy eseménydús lesz, egyszóval hajrá!
Régen nem írtam, tudom, mert az utóbbi időben nem volt sok időm itt ülni.
A húsvét alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, például csokitojással nem éri meg dobálózni, mert ha esetleg a falhoz vágódik, összetörik, és a párnáról kell felenni.
Rengeteget röhögtem, Alexával megint nagyon jól szórakoztunk.
Voltam fényképezni is, a képeimet majd a Hugiiphoton megtalálhatjátok.
A tavaszi szünet egyébként rendkívül unalmas volt. Csütörtökön és pénteken egész reggel a gépnél ültem és élő adásban néztem a Bumeráng "Köszi Lali" turnét, szombaton mindenki készülődött, én meg pakolásztam, kaptam egy új szekrényt, és Alexával szórakoztam. Vasárnap vendégek jöttek, hétfőn meg mi mentünk. Holnap szerencsére péntek, szombaton pedig megyek Kingáékhoz, már hiányzott nagyon. :D
A vizsgákon, és minden egyében túl már csak két hónap és The End. Úgy döntöttem, a ballagásomat felhasználom a csodálatos évek, a VELE való "kapcsolatom" és az életemből kisétált személy által okozott hiány lezárására. Ez jó lesz. Új szakaszt fogok kezdeni, ez a legjobb megoldás, sok tépelődés után rájöttem.
A nyárral kapcsolatban pedig csak annyit, hogy mindjárt itt van, valószínű, hogy eseménydús lesz, egyszóval hajrá!
2012. április 4., szerda
Szünet
Végre szünet van.
Sajnálom, a koncertes beszámolóm is elmarad, vigasztaljon az, hogy voltaképpen nem is igen van miről beszámolni. A szünetben megpróbálok egy kicsit feltöltődni, és mindennél többet fényképezni (ebből hozok is majd bőven :)), főként ez a tervem.
Aztán, hogy hogy alakul, azt még nem tudom, mert ugyebár sosem alakult még semmi úgy, ahogy én azt szépen előre elterveztem. Kíváncsian várom.
Sajnálom, a koncertes beszámolóm is elmarad, vigasztaljon az, hogy voltaképpen nem is igen van miről beszámolni. A szünetben megpróbálok egy kicsit feltöltődni, és mindennél többet fényképezni (ebből hozok is majd bőven :)), főként ez a tervem.
Aztán, hogy hogy alakul, azt még nem tudom, mert ugyebár sosem alakult még semmi úgy, ahogy én azt szépen előre elterveztem. Kíváncsian várom.
2012. április 3., kedd
Egyedül...
*********TEGNAP*********
Az évfolyamtársnőm beszélgetése csak háttérzaj volt. Nem, mintha nem szeretnék vele beszélgetni, egyszerűen az agyam nem fogta fel a szavakat, talán, mert nem is akartam felfogni (egyébként se sikerült volna). A gondolatom messze kalandozott, messze a buszozástól, attól, hogy a beszélgetőpartneremre koncentráljak. A problémákon, amiket akárhányszor átrágtam és megvitattam magammal, nem sikerült megoldani.
Azt hiszem, ez az év egy elég nehéz időszak számomra, mert rengeteg olyan dolgot vesztettem el, ami nagyon fontos volt számomra.
A busz megállt, az évfolyamtársnőm leszállt, én pedig végre egyedülmaradhattam. Leültem egy szabad helyre, arcomat az ablaküvegnek támasztottam, és meredten néztem kifelé. Nem jutottak el a tudatomig a látottak, a fák, az épületek, egy elefánt is állhatott volna az út szélén, azt sem veszem észre.
Megpróbáltam aztán a jól bevált 'kérj tanácsot egy baráttól', ami kicsit segített, de még is még most is bizonytalan vagyok...
*******MA******
A pálya szélén állok, és figyelem a többieket, ahogy kosaraznak. Nem igazán vagyok aktív egyébként sem ilyen játékokban, nem igazán tud feltüzelni, hogy egy idióta labdát beledobjak egy lyukba, nem is vagyok benne ügyes, talán ha megpróbálnám, sikerülne, de nem fecsérelem feleslegesen az energiámat, amikor így is szinte állva alszok, mert borzasztóan fáradt vagyok. Amíg a többiek mintha az életükért küzdöttek volna, én csak álltam csípőre tett kézzel, néhányszor tettem egy kísérletet, hogy elkapjam a labdát, majd azon gondolkoztam, jobb lenne leülni, mert úgy kényelmesebb,aztán mégis állva maradtam, és agyaltam.
Ha társaságban vagyok, a problémák messze elszállnak, aztán jön az egyedüllét, már nincs kivel jönnöm, és ettől tartok a legjobban.
Már az osztályban is rossz, pedig az mindig menedék volt, egy kényelmes kis otthon az évek során, de az is csöndes, most, hogy az a valaki elment. Pedig pár héttel ezelőtt, amikor szintén azt éreztem, hogy totális idiótát csináltam magamból, jólesett elhelyezkedni a székemen, figyelni, ahogy a körülöttem levő emberek éppen vitatkoznak, verekednek, vagy beszólogatnak, ha valamit hangosan mondtak, én is nevettem. Jólesett beszélgetni azzal, aki épp hozzám szólt, éreztem, hogy oda tartozom, a hülyék közé. Kis, biztonságos hely volt ez, imádtam iskolába járni, tulajdonképpen olyan volt, mintha hazaérkeznék. De most a haza is üres, nem hallani már benne azt a jól ismert nevetést, nem látni a jól ismert arcot, és a hiányérzet már - már elviselhetetlen.
Az évfolyamtársnőm beszélgetése csak háttérzaj volt. Nem, mintha nem szeretnék vele beszélgetni, egyszerűen az agyam nem fogta fel a szavakat, talán, mert nem is akartam felfogni (egyébként se sikerült volna). A gondolatom messze kalandozott, messze a buszozástól, attól, hogy a beszélgetőpartneremre koncentráljak. A problémákon, amiket akárhányszor átrágtam és megvitattam magammal, nem sikerült megoldani.
Azt hiszem, ez az év egy elég nehéz időszak számomra, mert rengeteg olyan dolgot vesztettem el, ami nagyon fontos volt számomra.
A busz megállt, az évfolyamtársnőm leszállt, én pedig végre egyedülmaradhattam. Leültem egy szabad helyre, arcomat az ablaküvegnek támasztottam, és meredten néztem kifelé. Nem jutottak el a tudatomig a látottak, a fák, az épületek, egy elefánt is állhatott volna az út szélén, azt sem veszem észre.
Megpróbáltam aztán a jól bevált 'kérj tanácsot egy baráttól', ami kicsit segített, de még is még most is bizonytalan vagyok...
*******MA******
A pálya szélén állok, és figyelem a többieket, ahogy kosaraznak. Nem igazán vagyok aktív egyébként sem ilyen játékokban, nem igazán tud feltüzelni, hogy egy idióta labdát beledobjak egy lyukba, nem is vagyok benne ügyes, talán ha megpróbálnám, sikerülne, de nem fecsérelem feleslegesen az energiámat, amikor így is szinte állva alszok, mert borzasztóan fáradt vagyok. Amíg a többiek mintha az életükért küzdöttek volna, én csak álltam csípőre tett kézzel, néhányszor tettem egy kísérletet, hogy elkapjam a labdát, majd azon gondolkoztam, jobb lenne leülni, mert úgy kényelmesebb,aztán mégis állva maradtam, és agyaltam.
Ha társaságban vagyok, a problémák messze elszállnak, aztán jön az egyedüllét, már nincs kivel jönnöm, és ettől tartok a legjobban.
Már az osztályban is rossz, pedig az mindig menedék volt, egy kényelmes kis otthon az évek során, de az is csöndes, most, hogy az a valaki elment. Pedig pár héttel ezelőtt, amikor szintén azt éreztem, hogy totális idiótát csináltam magamból, jólesett elhelyezkedni a székemen, figyelni, ahogy a körülöttem levő emberek éppen vitatkoznak, verekednek, vagy beszólogatnak, ha valamit hangosan mondtak, én is nevettem. Jólesett beszélgetni azzal, aki épp hozzám szólt, éreztem, hogy oda tartozom, a hülyék közé. Kis, biztonságos hely volt ez, imádtam iskolába járni, tulajdonképpen olyan volt, mintha hazaérkeznék. De most a haza is üres, nem hallani már benne azt a jól ismert nevetést, nem látni a jól ismert arcot, és a hiányérzet már - már elviselhetetlen.
2012. március 28., szerda
Goodbye
Most egy kicsit furcsa így, egyedül. Furcsa, fájó visszagondolni a szép emlékekre. Furcsa, álmomban nem gondoltam volna ilyesmit. Talán túl természetesnek vettem, hogy van egy ilyen ember az életemben, és mindig lesz, mert lennie kell. Azt gondoltam, hogy a sok délutáni nevetés, a közös ismerősökkel való szórakozás és egyebek alapok. Így vannak rendjén. Örökké lesznek. Sosem változnak majd meg. Hát, még sem így lett.
Talán azért vette el őt, és még más embereket is tőlem a sors, mert egyedül kell helytállnom. Nem támaszkodhatok másra, nem kapaszkodhatok másba, hiszen nem nyomhatnak agyon a terhek akkor sem, ha olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Még fáj, még rossz, de hiszem, hogy az idő mindent begyógyít, és hogy a sors is olyan kegyes, hogy életem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb napján visszakapom azt az embert, akihez különös módon kötődtem, és vele zárhatom le a múltat, és a többiekkel, akikkel éveken át együtt sírtunk és együtt nevettünk.
Talán azért vette el őt, és még más embereket is tőlem a sors, mert egyedül kell helytállnom. Nem támaszkodhatok másra, nem kapaszkodhatok másba, hiszen nem nyomhatnak agyon a terhek akkor sem, ha olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Még fáj, még rossz, de hiszem, hogy az idő mindent begyógyít, és hogy a sors is olyan kegyes, hogy életem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb napján visszakapom azt az embert, akihez különös módon kötődtem, és vele zárhatom le a múltat, és a többiekkel, akikkel éveken át együtt sírtunk és együtt nevettünk.
2012. március 21., szerda
Hová is mennék, hová is lennék egyedül én...
Azt hiszem, hogy ez mostanság a rossz dolgok időszaka.
Meg kell emésztenem a hatalmas változást, ami előtt állok, plusz még úgy ballagok el, hogy az a személy, akihez valami miatt nagyon kötődöm, nem lesz ott, és nem is jön vissza soha.
Ez most egy nehéz dolog, nem is mesélem el, elég, ha ennyire avatlak be titeket.
Igyekszem élvezni azt a pár napot vele, ami még hátra van, sokat nevetni, mert akármiről van szó, ha úgy hozza a sors, akkor az utolsó napok arra vannak, hogy kiélvezzük, és elraktározzuk magunkban, örökre.
Egyébként nagyban tervezgetek a nyárra, igyekszem átugrani a ballagást, és annak minden hercehurcáját, és a fájdalmat, ami azzal jár. Nagyon szeretnék nagyokat barangolni, olcsó, de hatásos kis fényképezőgépem társaságában, rengeteget szeretnék Alexával lenni, röhögni, szeretnék a Balatonhoz menni és meglátogatni az Édeskishajómat, és kiélvezni a nyár minden percét. Ja, és lelkiekben felkészülni a középiskolára.
Na, mára ennyi, majd jelentkezem, remélhetőleg képekkel. Imádkozom, mert "Persze, veszünk elemet", "Jaaaa, hát mégse hoztunk." ><
Meg kell emésztenem a hatalmas változást, ami előtt állok, plusz még úgy ballagok el, hogy az a személy, akihez valami miatt nagyon kötődöm, nem lesz ott, és nem is jön vissza soha.
Ez most egy nehéz dolog, nem is mesélem el, elég, ha ennyire avatlak be titeket.
Igyekszem élvezni azt a pár napot vele, ami még hátra van, sokat nevetni, mert akármiről van szó, ha úgy hozza a sors, akkor az utolsó napok arra vannak, hogy kiélvezzük, és elraktározzuk magunkban, örökre.
Egyébként nagyban tervezgetek a nyárra, igyekszem átugrani a ballagást, és annak minden hercehurcáját, és a fájdalmat, ami azzal jár. Nagyon szeretnék nagyokat barangolni, olcsó, de hatásos kis fényképezőgépem társaságában, rengeteget szeretnék Alexával lenni, röhögni, szeretnék a Balatonhoz menni és meglátogatni az Édeskishajómat, és kiélvezni a nyár minden percét. Ja, és lelkiekben felkészülni a középiskolára.
Na, mára ennyi, majd jelentkezem, remélhetőleg képekkel. Imádkozom, mert "Persze, veszünk elemet", "Jaaaa, hát mégse hoztunk." ><
2011. szeptember 3., szombat
Memories :)
Ősz. Kétség kívül az egyik legszebb évszak (meg persze a nyár, és a tavasz, mert meleg van és szép az idő ~)
Gyönyörű, színes ruhát ölt a táj, és persze jó az ilyet fényképezni :D
Sajnálom, hogy elröpült a nyár. Ki kellett volna minden percét élvezni, mert legközelebb egy év múlva jön újra, és a hideg, téli napokon visszavágyom a meleg időt :'D Szinte egész szünetben semmit nem csináltam a fényképezésen, buszozáson, a találkozásokon kívül, vagy kimentem a DZL -hez egy kicsit megnyugodni, gondolkodni, bicikliztem, körülnéztem... azért azok, amik történtek velem a nyáron, nagyrészt pozitívak voltak és sok szép emlékként élnek bennem :)
Jó volt a buszozás, bizonyos napokon a sok röhögés, jó volt a fényképezés, jó volt szabadnak lenni, jó volt kifeküdni az udvarra, a fűbe és bámulni az eget, jó volt a 463 -nak támasztani a hátam, és figyelni, ahogy a patakban visszatükröződik a naplemente, jó volt elmenni Lindáékhoz és kicsi kori félelmem legyőzni a nagy lovakkal szemben és jó volt beszélgetni velük, valamint jó volt azokkal lenni, akiket szeretek. Jó volt tízig aludni, vagy nyolckor felkelni és végighallgatni a Bumerángos fiúk agymenését, jó volt nevetni rajtuk, jó volt éjfélig zenéthallgatni vagy rajzolni, jó volt, hogy nem kellett tanulni és azon tanakodni, milyen lesz másnap az iskolában. És jó volt új barátot is szerezni : ).
Köszönöm tehát annak, aki ott, Fent úgy intézte a dolgokat, hogy ez a nyár is úgy telt el, hogy inkább több szép, mint több rossz emlékem marad róla, és köszönöm azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a 2011 -es nyaram felejthetetlen élményekben lett gazdag!
És remélem, még hasonlóan jó lesz a jövő is; jó lesz egy melegebb, őszi napon kiülni a kocsifeljáróra, és bámulni a Napot, ami már négy órakor aludni készülődik, jó lesz a térdig érő hóban menni és felülni a jó meleg buszra, a biztonságba, és jó lesz várni a tavaszt, aztán a nyarat...
De ne szaladjunk ennyire előre; maradjunk inkább a jelennél :)
Gyönyörű, színes ruhát ölt a táj, és persze jó az ilyet fényképezni :D
Sajnálom, hogy elröpült a nyár. Ki kellett volna minden percét élvezni, mert legközelebb egy év múlva jön újra, és a hideg, téli napokon visszavágyom a meleg időt :'D Szinte egész szünetben semmit nem csináltam a fényképezésen, buszozáson, a találkozásokon kívül, vagy kimentem a DZL -hez egy kicsit megnyugodni, gondolkodni, bicikliztem, körülnéztem... azért azok, amik történtek velem a nyáron, nagyrészt pozitívak voltak és sok szép emlékként élnek bennem :)
Jó volt a buszozás, bizonyos napokon a sok röhögés, jó volt a fényképezés, jó volt szabadnak lenni, jó volt kifeküdni az udvarra, a fűbe és bámulni az eget, jó volt a 463 -nak támasztani a hátam, és figyelni, ahogy a patakban visszatükröződik a naplemente, jó volt elmenni Lindáékhoz és kicsi kori félelmem legyőzni a nagy lovakkal szemben és jó volt beszélgetni velük, valamint jó volt azokkal lenni, akiket szeretek. Jó volt tízig aludni, vagy nyolckor felkelni és végighallgatni a Bumerángos fiúk agymenését, jó volt nevetni rajtuk, jó volt éjfélig zenéthallgatni vagy rajzolni, jó volt, hogy nem kellett tanulni és azon tanakodni, milyen lesz másnap az iskolában. És jó volt új barátot is szerezni : ).
Köszönöm tehát annak, aki ott, Fent úgy intézte a dolgokat, hogy ez a nyár is úgy telt el, hogy inkább több szép, mint több rossz emlékem marad róla, és köszönöm azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a 2011 -es nyaram felejthetetlen élményekben lett gazdag!
És remélem, még hasonlóan jó lesz a jövő is; jó lesz egy melegebb, őszi napon kiülni a kocsifeljáróra, és bámulni a Napot, ami már négy órakor aludni készülődik, jó lesz a térdig érő hóban menni és felülni a jó meleg buszra, a biztonságba, és jó lesz várni a tavaszt, aztán a nyarat...
De ne szaladjunk ennyire előre; maradjunk inkább a jelennél :)
2011. június 18., szombat
SUMMER TIME ~ újra. :)
Végre, szünet... el sem hiszem, hogy vége. Jézusom...
Furcsa lesz, hogy nem látom ugyanazokat az arcokat, meg persze MÁSVALAKIT is... De végre itt a jól megérdemelt szabadságom. Már rengeteget tervezgettem *-*
A szünet első délutánján pedig megyünk Kinga évzáró - táncára.
Véééégre... : D
Tegnap díszítettük ballagásra a sulit. Elvoltunk. Tudtam Holdsétálni, két lépés erejéig. xD
Ma meg ballagás, melegben -___- Sokan rosszul lettek. Hát, szép...
Na, ez most egy rövid összefoglaló volt, holnap érkezem, ha lesz friss esemény. :)
Furcsa lesz, hogy nem látom ugyanazokat az arcokat, meg persze MÁSVALAKIT is... De végre itt a jól megérdemelt szabadságom. Már rengeteget tervezgettem *-*
A szünet első délutánján pedig megyünk Kinga évzáró - táncára.
Véééégre... : D
Tegnap díszítettük ballagásra a sulit. Elvoltunk. Tudtam Holdsétálni, két lépés erejéig. xD
Ma meg ballagás, melegben -___- Sokan rosszul lettek. Hát, szép...
Na, ez most egy rövid összefoglaló volt, holnap érkezem, ha lesz friss esemény. :)
2011. június 10., péntek
Diáknap 2011
BESZÁMOLÓ ~ DIÁKNAP 2011
A hangulatért és a szórakozásért idén, a diáknapon a 7. évfolyam volt a felelős (mint mindig). Ezek voltunk mi: A 7.c
Szerda, utolsó tanítási nap az iskolában, előkészületek...
... miután vége volt az iskolának, mi még ott maradtunk. Német órán kiosztottuk a szórólapokat, amik a diáknapi programról szóltak. Csak pár ember maradt itt, mégis csodálatos érzés volt segíteni az előkészületekben. Rengeteg munka kellett ahhoz, hogy a másnap tökéletesen, gördülékenyen menjen, és megfelelő terv is. Hogy ki mit csinál, hogy hova van beosztva, miért felelős.
Több plakátot is kitettünk, amire a mi osztályunk programjai voltak írva, illetve 3 lepedővel is reklámoztuk magunkat. A diákigazgatónk Martin volt, as. Jocó, így a rózsaszín pólónkra, amit egyébként a fiúk akartak, az ő neve került fel, az elejére pedig, hogy '7.c". Tehát, 2 lepedő 7.c feliratú volt, egy pedig Jocó feliratú.
Mondanom sem kell, az A -sok egyszerűen szánalmasnak tartottak minket, mert mindenhol reklámozzuk magunkat, hisz' úgyis ők fognak nyerni. Csak jót mosolyogtunk rajtuk. Mi sem bíztuk el magunkat, de igazából az, hogy melyik osztály programja nyer, nem volt fontos.
Odakint szakadt az eső, és hatalmasakat villámlott, de mi azért hősiesen rohangáltunk kifelé, percenként, nézni, hogy az egyik lepedő látszik -e odakintről (az 1. emeleti ablakban volt).
Végül elpakoltunk az osztályban, és átmentünk Kingáékhoz Julcsival, kókuszgolyót csinálni, amit a büfében szándékoztunk eladni (később: a 8. -osok ellopkodták...)
Csütörtök, as. minden élesben megy
Még sosem éltem át ilyesmit, és már nem is fogok. Résztvevőnek és készítőnek teljesen más lenni. Reggel 7 órára jöttünk, hogy mindenre legyen időnk. Lufikat fújtunk fel, és írtuk rájuk, hogy 7.c. A szendvicseket, amiket szintén a büfében akartunk eladni, elkészítettük. Mindenki borzalmasan izgatott volt, hatalmas nyüzsgés volt. A rajongótábor is megérkezett, voltak, akik bíztattak minket. És persze az osztályból a leglustábbak is közreműködtek - ez is nagyot lendített a haladásban.
Felvettük a fentebb említett pólókat, és kivonultunk, mert előtte díjátadás volt (az iskolában a versenyen résztvevők kaptak kitüntetést). Utána kifestettük a körmünket rózsaszínre (ez volt az egyenszínünk).
Az osztálytermünkben volt kézműveskedés, smink és testfestés - Gabival az utóbbit vállaltuk. Egész jól ment.
Hatalmas nyüzsgés volt, percenként rohangáltak az osztályba a fiúk. Volt, aki odakint, volt, aki bent segített, de senki sem ült tétlenül, várva valami csodára. Szerintem minden osztály így volt ezzel.
Egyszóval, az egész diáknapban, mindenki részéről hatalmas munka van. Áldozatokat kellett hoznunk, hogy minden flottul menjen. Semmi nem sülhetett el balul, és nem akartuk másnap visszahallani a fülünkbe, hogy a 7.c már megint borzalmas programot csinált.
Ha az osztálytársunk apukája nem segít, mindez létre sem jöhetett volna. Azt hiszem, a kötélcsúszás, a labirintus és egyéb játékok voltak a legsikeresebbek.
És kit érdekel, hogy ki nyert, ha legalább ezzel az idióta (de szerethető) osztállyal olyan csodásan éreztem magam, hogy azt kívántam, bárcsak minden nap diáknap lenne?
Egy szóval
diáknap 2011,
iskola,
osztály
Innen
Otthon... :)
2011. június 7., kedd
Minden, as. semmi
Talán a bejegyzéseimnek majd akkor látjátok az értelmét, ha lényegük is lesz.
Nem igazán írok. Ha nem írok, úgy tűnik, mintha elfelejtettem volna. Pedig nem, csupán nincs semmiről írnom.
HELYZETJELENTÉS (as. rövidke összefoglaló csodás életem elmúlt és eljövendő eseményeiről): Egy hét, és pár nap választ el a nyári szünettől. Csütörtökön diáknap lesz. (Y) Ez az egyik legjobb az egészben. Közben lehet, hogy L. -t eladták... nagyon remélem, hogy csak rosszul látok. Holnap lesz az utolsó tanítási nap. Lazaa ~ :)
Szombaton voltam Gabiék tánc - évzáróján. Hatalmas volt :)
Sajnos Kingáék elköltöznek, júliusban 3 évre Németországba :\
EBBŐL KÖVETKEZIK... (as. rövidke összefoglaló arról, hogyan érzem magam ezektől a hírektől): Ebből következően boldog vagyok, és izgatott *-* Várom már a holnapot, a csütörtököt és a pénteket, meg a jövő csütörtök - péntek - szombatot. :3
És semmi más...
I ♥ Summer Time! :)
Nem igazán írok. Ha nem írok, úgy tűnik, mintha elfelejtettem volna. Pedig nem, csupán nincs semmiről írnom.
HELYZETJELENTÉS (as. rövidke összefoglaló csodás életem elmúlt és eljövendő eseményeiről): Egy hét, és pár nap választ el a nyári szünettől. Csütörtökön diáknap lesz. (Y) Ez az egyik legjobb az egészben. Közben lehet, hogy L. -t eladták... nagyon remélem, hogy csak rosszul látok. Holnap lesz az utolsó tanítási nap. Lazaa ~ :)
Szombaton voltam Gabiék tánc - évzáróján. Hatalmas volt :)
Sajnos Kingáék elköltöznek, júliusban 3 évre Németországba :\
EBBŐL KÖVETKEZIK... (as. rövidke összefoglaló arról, hogyan érzem magam ezektől a hírektől): Ebből következően boldog vagyok, és izgatott *-* Várom már a holnapot, a csütörtököt és a pénteket, meg a jövő csütörtök - péntek - szombatot. :3
És semmi más...
I ♥ Summer Time! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







