A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ballagás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ballagás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 20., szerda

Életjelek, ballagás és nyári szünet - 3in1

Héló. Akarom mondani, sziasztok!
Annyira régen nem írtam, hogy kiléptetett a rendszer. Kiábrándító... Na mindegy. Számörtájm van, emberek!  Ki gondolta volna, hogy egyszer ez a dicső nap is eljön. Igen, igen, elballagtam, vén diák lettem, lehet éljenezni. Az ebből keresett pénzemből pedig lovagolni fogok.
Először természetesen körömlakkot fogok venni. Mert az nagyon fontos, tényleg, főleg a lovagláshoz. Körömlakkhiányban szenvedek, jó pár színre szükségem lenne, úgyhogy eljött az idő, hogy vegyek néhányat. Meg nézek hajszínezőket, és kiderítem az igazságot.

És most vissza a múltba. Érdekes, a legjobb élményem az osztállyal két nappal a ballagás előtt volt. Akkor éreztem, hogy egybe tartozunk. Ezzel alaposan elkéstem, ami azt illeti... Pozitívum, hogy könnyek helyett végigröhögtem a saját ballagásomat, mert én mindig is a szép emlékekre szerettem gondolni, nem arra, hogy jaj, most mi lesz. Végül is, nem meghalni mentünk, csak elballagni, vagy mi a szösz, és az osztálytalálkozókban is bízom. Sőt, már előre várom! Ráadásul velem van egy csomó fotó, amik mindig emlékeztetni fognak. Szép volt egyébként, bár a virágot alig bírtam el, és menet közben elhagytam róla a papírt.
Utólag pedig rájöttem, hogy remélem, sosem leszek amnéziás. Ugyanis az emlékeim az életem egy jelentős részét alkotják, és ha azt elveszítem, akkor nem is tudom, mit kezdek magammal.
Hát, jó nyári szünetet nektek, jelentkezni fogom, ígérem, főleg ha végre lovagolni is megyek, mindenféle beszámolókkal és képekkel! :)

(Ja, igen, a pendrive-on levő több ezer képet szépen rendszereztem, témák szerint csoportosítottam és mappákba raktam, így mindent megtalálok, és igen, büszke vagyok magamra!)

2012. június 2., szombat

summer; 2004-2012

Nyár van... csak ma esett le :D Pontosan 14 nap, és vége az iskolának.
Éppen a tegnapi irodalomórán ötlött fel egy gondolat, hogy bizonyára nekünk is lezárul életünk egy fejezete, mert elértük azt a korszakot, hogy valami véget ért.

Sokszor gondolkoztam rajta én is, hogy mennyi mindent értem el ezalatt a nyolc év alatt, és hogy mennyi mindenért hálás lehetek. A környezetemben levő emberek formáltak olyanná, amilyen vagyok, és persze a világhoz való viszonyulás.
Vicces belegondolni, hogy amikor elsős voltam, állandóan sírtam, ha kellett, ha nem. Utáltam iskolában lenni, mert csak otthon éreztem magam biztonságban. Kit érdekel, hogy a sok néni meg a sok bácsi, akik azért voltak, hogy vigyázzanak, olyan kedvesek, és aranyosak, amikor én csak a szüleimmel érzem magam jól? Szerencsére a bátyám akkor még négy éven át abba az iskolába járt, így haza tudott engem hozni.
Nekem már óvodában sem voltak barátaim, és elsőben sem. Én voltam a különc kölyök. Aztán végül az első legjobb barátom meglepő módon egy fiú volt, aki ugyan ott lakott, mint én. Mellette ültem, és valamilyen szinten biztonságot is jelentett, mert ő legalább nem bőgött állandóan.
Persze, ahogy az idő múlt, egyre bátrabb lettem, de jó pár év kellett hozzá (annó, 2004: mi, elsősök, meghúztuk magunkat, féltünk a nagyoktól | ma, 2012: az elsősök beszólnak, nekünk jönnek és ocsmányul beszélnek (Y)). Aztán ötödikes-hatodikos korom körül ért olyan dolog, ami gyökeresen megváltoztatta az életem.
Elkezdtem élvezni. Találtam egy csomó olyan dolgot hirtelen, amit imádok. Akkoriban lett Miami a kedvenc városom. Állandóan olyan képeket nézegettem, ahol a kék égen fehér, habos felhők voltak, annyira boldog volt és annyi pozitívumot árasztott. Vagy olyat, ahol az égen szivárvány volt, mindenféle színes dolog, ami felvidított. Elkezdtem régi, magyar zenéket hallgatni, mert sokkal jobban tetszettek, mint a maiak. Megszerettem az esőt, és kezdtem érezni, mi az a szabadság. Mindig azt mondtam, hogy minden nap boldog vagyok (ami a mai napig töretlen), és optimistának mondtam magamat. Nem befolyásolt többé a többi ember. Amikor őket követtem, borzasztó idióta lettem, de ebben az időszakban gyökeresen megváltoztam. Elkezdtem érdeklődni a járművek, de főleg a buszok iránt.  Lett egy rakás kedvencem, akikkel imádtam járni. Ha az ő oldalukról vizsgáljuk, akkor közülük nagyon sokakkal volt szerencsém utazni, és lett egy kedvencem, aki rövid idő múlva sokkal többet jelentett számomra egyszerű tárgynál.
A barátaim nem igen változtak... két éve ismertem meg viszont Őt, akivel csak kétszer - háromszor sikerült beszélni, vagy csinálni valamit együtt (de akkor is voltak a környezetünkben mások is), de már az elején is, ahányszor csak megláttam, nagyot dobbant a szívem. Lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik azt mondani, hogy szerelem volt első látásra, de valami olyasminek nevezhetjük. Aztán a társaság széthullott. Többet nem köszöntünk egymásnak, és csak kényszerhelyzetben szóltunk a másikhoz, legnagyobb bánatomra. Mindig néztük viszont egymást, de valahogy egyikőnk sem köszönt (nekem bátorságom nem volt, ő meg nem akart).
Aztán ott volt még az a személy is, aki kisétált az életemből, de egy napra visszajön. Őt is kezdtem egyre jobban értékelni, hogy ott van velem, hogy sosem hagy cserben. Volt egy időszak, amikor legszívesebben bemostam volna neki egyet, mert nagyon feldühített, hiszen gyökeresen megváltozott, de rájöttem, hogy ugyan olyan, mint eddig volt.
Ha az osztályt nézzük, az is egyre jobban összekovácsolódott. Bár hatodikban még olyan "mindenki utálja a másikat" kategóriában voltunk, aztán mindenki (majdnem mindenki) beszélőviszonyba került a másikkal.
Rengeteg emlék és dalszöveg, amiket az emlékekhez köthetek... rengeteg jó, és rossz. Ahogy egyre feljebb értem a szamárlétrán, megmutattam, ki vagyok, és hogy az elveimhez tartom magamat.
Sosem olvadtam be, és sosem fogok. És ha nem történt volna meg az velem, ami megtörtént, akkor most nem lennék ilyen.
Itt ismertem meg a barátaimat, Őt, a Kiscsaládomat, itt szerettem meg a lovakat, és még rengeteg - rengeteg minden, ami ide köthető.
Sosem fogom elfelejteni ezeket.

2012. május 9., szerda

Ja, még élek x)

Sziasztok!
Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem, de történt egy csomó minden, amit most nem fogok részletezni. Lényeg a lényeg, hogy egy nagyon jó hétvégén vagyok túl, és erősen készülök az év végi vizsgákra (holnap matekból lesz írásbeli vizsga), a bankettre, a fényképezésre és a ballagásra.
Tesóm ballagásán is voltam, képek idő hiányában sajnos nem készültek, de ballagási szettben még fogtok látni. ;)
A héten valószínűleg meglátogatom a fodrászt, és hivatalosan is bejelenthetem, nyáron szó szerint színt viszek a hajamba, szóval színes leszek, és valószínű, év közben is!
Csak még meg kell tudnom néhány információt ezzel kapcsolatban. (Kép erről is fog készülni, igen!) Már nagyon izgatott vagyok :D
Lehet, hogy az év végi hajrázás miatt nem fog majd sok időm jutni a blogolásra, úgyhogy nélkülöztök majd egy darabig. :)

2012. április 30., hétfő

Felfordulás

Reggel kilenckor sikerült felkelnem, amiért meg is dicsértem magamat, mert a hosszú hétvége alatt ez volt a rekordom! Aztán két órán át olvastam, majd betoppant jóédesanyám, hogy ugyan már, keressünk akkor egy ruhát a tesóm szombati ballagására (az egész egyébként abból indult, hogy próbáljam fel a cipőket). Az egész szobám negyed óra leforgása alatt inkább egy csatatérhez hasonlított, én pedig úgy néztem ki, mint aki eltévedt a divat világában. Mindenféle hacukát magamra aggattam, mert lusta voltam percenként átvedleni, így mindig magam elé képzeltem, hogy néznék ki, ha nem lenne alattam amúgy csupán csak hat réteg ruha.
Össze - vissza tipegtem mindenféle magassarkú cipőben, nem egyszer estem majdnem hasra, végeredményben mégis csak a legegyszerűbb összeállítást választottuk ki, amihez nem is kellett volna felforgatni az egész szobát, mert minden kéznél volt. Yeah (Y)


Az egyetlen szabad ülőalkalmatosság a forgószékem volt, amin történetesen a macska aludt, így még sem volt szabad. (Nem szokásom kikockázni a képekben a hátteret, de ez alkalommal mindenki érdekében kivételt teszek.)