Kék haj :D

Helóbeló!
Az egyetlen említésre méltó dolog, ami velem történt, az az, hogy kék lett a hajam egy része. Hát nem szuper? :D Igaz, nem pont úgy, ahogy én akartam, de végülis tetszik. Nagyon el voltam határozva, hogy majd ha kikopik, újra beszínezem, de lehet, hogy nem fogom. Vagy pedig máshogy, mert ez nem olyan lett, mint amilyennek én azt elképzeltem. :"D Nem is olyan élénk, ami nem meglepő, mert nincs kiszőkítve a hajam, úgyhogy inkább olyan sötét türkizkék benyomása van, de végeredményben nem rossz.
Eddig nem igen csináltam semmit a szünetben. Voltam itt - ott, de max két napot töltöttem általában máshol, vagy bejárkáltam a városba, buszoztam, de leginkább csak otthon döglődtem. Elhatározásommal ellentétben, hogy majd korán kelek, korán fekszek, egész nap alszom :'D Bár sokat járok fotózni, meg ilyesmi, de a terveim közül nem sikerült még szerintem egyet sem megvalósítani x) Ja, de, a színes hajat...
Viszont kiolvastam már két könyvet, az SZJG első és második részét. Korábbi előítéleteimmel szemben, hogy ez a könyv nem nekem való, meg nem tetszene, tegnap is kb. kilenctől éjfélig olvastam a 3. részt, imádom! :D Tök életszerű, laza hangvételű, és szerintem sok tini megtalálja benne önmagát.
Ja, és kitaláltam, hogy kirakót akarok venni. Yeah :D Tökre kedvet kaptam hozzá, úgy se csinálok semmit egész nap, legalább értelmes dologgal üssem el az időt :'D

(Kép most nincs, úgy sincs miről :P)

Március végétől ami meghalt, újraéled...

Kép: DeviantART
Nem igazán szeretek bal oldalra ülni a buszon, mert jobb oldalon látom Lindusékat, és valahogy boldogsággal tölt el minden reggel, ahogy meglátom a ködben az alakjukat, ahogy nyugisan szénázgatnak, nem törődve a világ dolgaival. (Arról nem beszélve, hogy a hátsó ajtóhoz is közel van, csak ezt nem akartam leírni, mert nem illene bele a festői képbe.)
Mivel azonban sikerült későn kiérnem, már csak ott volt hely. Február elsején, a mínusz tíz fokos hidegben támadt olyan nyárias érzésem, amikor a szőlőkhöz értünk. A nap vörös korongja már látszott az égen, bágyadt fénye narancssárgára színezte az ég alját. A szőlők szabályos csíkokban terültek el a dombon, egészen le a végtelenig. A távolban valószínűleg traktor ablakáról csillant vissza a fény. Aztán amikor a kanyarhoz értünk, lent, a völgyben egy magányos őz legelészett. L.T. zajára felkapta a fejét, feszülten figyelt, előrelépett néhány lépést, majd sarkon fordult, és elrohant. Az egyik háznál egy németjuhász kutya aludt összegömbölyödve - aztán jött a többi ház, a természetesség elillant. Robogás, robogás, robogás, aztán város...
De a városban is vannak szépségek, amikor húsz perc után megpillantod a panelházakat, ahogy az üvegablakokról visszacsillan a napfény. A házak közt ugyan enyhe köd gomolyog, de a város éled: autók és buszok cikáznak ide - oda, és mindenen túl, a távolban, a messzeségben újra nincs semmi, csak zöld és kék. Amikor a mező és az ég összeér.

"Baaaaaby Jane♫"

Csak, mert Rod Stewart jó! :)
Na, most már újra járok suliba. Ma rengeteget nevettem, majd' belehaltam. A hétvégém viszonylag jól telt, MANcikával. Azt is megtudtam, hogy Nagypapi kicsit új lesz, ami nagyon jó. (Y) Alig várom, hogy lássam édeskét, hogy néz ki. :) Életkéhez pénteken megyek. :)
Úgyhogy jól kezdődött a hét, tényleg. :) Így tovább (YN)
(Mert indulunk a Dakaron, a szolgáink közt ott lesz a Betörtarcú lány, és majd tolják a versenykamionunkat!)

Szösszenet

Rendületlenül megyek, összeesésig lihegek, hogy abban a fél órában fel tudjak menni a Kiscsaládomhoz. Úgy nézhetek ki, mint egy őrült idióta, aki  egyik legkedvesebb barátját üldözi, keresi állandóan, minden szabadidejét kihasználva. Emellett imádom a reggeleket - L.T., szokásos, hajnal, napfelkelte, amikor az ég alja gyönyörűszép sárga, rajta rózsaszín, narancs és sötétkék felhők vonulnak végig fenségesen, másfelől pedig hatalmas, sötét fellegek gyülekeznek.
És a naplementét is imádom, a narancsos szélű édes kis felhőket, ahogy egyre csak vándorolnak, soha nem érnek révbe, soha nem érnek haza, csak mennek és mennek, mint a hadsereg...

Karácsony nemsokára

Te Jézus Isten, mindjárt Karácsony. o.O
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez a nap... :'D itt vagyunk, december 5., mindjárt megjön Mr. Mikulás, aztán Karáááácsony. *-*
Személy szerint a kedvenc ünnepem. :D Imádom, hogy együtt van a család, nem kell semmi más, csak ez. :)
Meg hát persze, nem fogok elfelejtkezni a buszukról, ugyanis mégiscsak a szeretet ünnepéről beszélünk. :P
Azonkívül megint lerobbantam, éjszaka kicsi választott el attól, hogy rókázzak egy nagyot, de kösz, jól vagyok. :D

"Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha, nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda..."

Fülbemászó szám, by: EDDA. :D ♥
A tegnapi napom fenomenálisan rohadtul kicseszett jó volt. :) Elég legyen ennyi. :)

Happy Day (mert ennyit még én is tudok angolul)

"De van, akinek TE vagy a Lélekdonor..." :')


Hát HELLOBELLO. Rekord, hogy egy héten kétszer írok, mi? X) Lesznek még meglepetések. :P
A mai napom furcsa volt, kívánságosteljesülős és nagyonjóbuszozós volt. :D
Unom már, hogy amint jön valami húdeklasszhúdejó dolog, ami okot ad arra, hogy reménykedjek, jön egy ellentmondás is és romba dől minden...
Tulajdonképpen már rájöttem, hogy szerelmes vagyok, igen... :\ 
Vicces az is, hogy a barátnőimmel mennyire egy rugóra jár az agyunk. :D És lehet, hogy szilveszterkor csapunk egy bazi nagy partit *-* Addig meg vissza a hétköznapok szürkeségébe... most egyik napomat sem tudom színessé varázsolni, elmúlt és UTÁLOM :'(. A mai napom volt hosszú hetek óta az egyetlen, amikor megfordult a fejemben, imádok élni :"D
Utttállllommmm ezt az érzést....
DEEE ma 463 -al jöttem *-* Hosszú hosszú idők óta nem láttam és most V.I.S.S.Z.A.T.É.R.T!
A gondolataim nehezen tudom összeszedni, hülyén írok úgyhogy elnézéstttt, majd bepótolom a bővebb, jobb, értelmesebb írást. :D


[e különleges nap örömére zölddel írok. :P]

Levélhullás ~ második nekifutás.

Hát igen, már másodjára próbálkozom írni, de a múltkor is abbamaradt, az egyáltalán nem rózsás kedélyállapotom miatt, most viszont rávettem magamat, hogy a csütörtök - pénteket összesűrítve lepötyögjem annak, akit egyáltalán érdekel. :P

A csütörtökre már egészen halványan emlékszem, csak arra, hogy egy nagyon jó buszozáson vagyok túl.

A 476 -tal jöttem, aki a második abszolút kedvenc buszom. Akit már régóta ismerek, és nagyon szeretek. Aztán arra, hogy lyukas órában, ami föci lett volna, csak elmaradt, eluralkodott mindenkin a káosz, Gabi kifejtette, hogy amőba korában nem látott fákat, és, egy bölcs idézetet is hallhattunk tőle ("A múlt már elmúlt"), ami igazán elgondolkodtató. Julcsival leveleket kapkodtak, én kihasználtam és újra lesifotósnak álltam.

A péntek meg káosz, reggeli érdekes - értékes L.T. -zés volt.

Hát, ugye, az a misztikus nap volt, és nem tudom, jót -e, vagy rosszat jelent, de nekem az átlagosnál egy kicsit pörgősebb, jobb volt.

A reggelem a buszon már jól indult, erről most különösebb részleteket nem mondok, meg hát, eleve rövidített óráink voltak, ezért elég hamar itthon tudhattam magam.

Mivel az osztály fele hiányzott különböző okok miatt, gyakorlatilag semmit nem tevékenykedtünk az órákon.

Aztán, gondolva egyet, délután csak Julcsiékhoz indultunk el végül. Én mentem volna máshová, azaz a buszokhoz, de kísérő személy híján hagytam a francba az egészet.

Itt jön képbe az a levélkupac, ami volt kedves befogadni minket Gabival, mert úton Julcsiék háza felé kitaláltuk, hogy beleugrunk. Az én hajam, ami szokása szerint külön életet él, mindenhol ott van és mindent benyel, kölcsönvett néhány falevelet a levélkupacból, de kisebb harcok és kompromisszumok után csak visszaadtuk neki az elcsórt faleveleket...

Éljen az ősz ~

Busz, busz, busz, szerelem :')

Hihetetlen, de találtam egy olyan embert, aki pontosan abban a helyzetben van, mint én. Te Úúúúúristen... És az ő hatására megnyíltam. Vicces, de nem egy embernek mondtam el, mit érzek :'D A reakció már annyira nem érdekel, mert van, aki kiröhög, van, aki megdöbben...
De ezeknek a gépeknek LELKÜK VAN, ÉS KÉSZ. :D Mint mindennek.
Az 570 nagyooon hiányzik, de holnap talán szerencsém lesz. Mert a sors úgy akarta, hogy egy régi barátnőmmel újra egymásra találjunk.
Reméljük a legjobbakat...
Ma sajnos csak IRV -vel találkoztam, de vele se tudtam sokat lenni :') És a mai buszozás sem jött össze.
Na, hoztam két fotótúrás képet. :) Két nagy nagy szerelem; ló és busz. :D
(Nagyobb méretért katt a képre!)

Mindennél jobban hiányzol, NaaagyKééékSzörnyeteg♥

Egyszerűen hiába próbálok mindent szépen látni, annyira, de annyira nehéz. Annyira elbizonytalanodtam azt illetően, mit kell tennem. Szilárdan kiálltam amellett, hogy sajnos nincs lehetőségem bizonyos dolgokra, most még is jött egy reménysugár... egy ember, akinek a hatására ezt már átgondolom. Nem akarok feltenni mindent, nem akarok fájdalmat, nem akarok elveszíteni dolgokat, mert már így is sokat vesztettem. Illetve nem sokat, mert őszintén szólva egy dolog az, amiért mindennél jobban fáj a szívem, ez pedig az 570. Furcsa, hogy az ember milyen egyszerű, hétköznapi tárgyakban látja meg a szépséget, és találja meg a lelküket. És, ahogy Ivett mondta, tényleg, sokszor az mondja a legszebb szavakat, ami/aki nem mondja ki hangosan. Nem mondja ki szavakkal, csak érzésekkel. Meg kell találni a lelkéhez vezető utat... Most már nem érdekel, ki néz hülyének. Ezt akkor is leírom. Mert ez egy blog. Ez a blog rólam szól. Eddig sem érdekelt igazán, ki az, aki őrültnek tart, mert valamilyen szinten tényleg az vagyok - egy hülye őrült.
De már nevetek a barátaimon, nevetek azokon, akik ezt a szenvedélyt nem képesek elfogadni. Akik buta megjegyzéseket tesznek rá, vagy el is fogadják, de közben nem tudják, mit jelent nekem.
És az is rettentően furcsa, hogy olyan emberben láttam meg azt, aki egy kicsit is kapisgálja ezt, akiről valójában álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha is átérzi ezt a dolgot. Nem látta értelmét buszokat fotózni, most pedig már valamilyen szinten érti, mi ez az egész. Bár nekem egyébként is kicsit mást jelent, mint más buszosoknak.
De még mindig Ivett az, akiről biztosan tudom, hogy tudja, mit érzek, mert ugyanebben a cipőben jár, csak az ő cipője egy négylábú lószág, nem pedig egy négykerekű gépjármű.

Utólag pedig, voltunk fotótúrán megint, a képeket majd máskor összekapirgálom. :)

Fotótúra - képek

Sziasztok!
Nos, ugyanazok az érzelmek kavarognak bennem, mint egy ideje. Az 570 mérhetetlenül hiányzik, emellett sajnos rá jöttem, hogy már nem csak azon az 'Ő bejön nekem' szinten vagyok (most nem a buszról beszélek, persze). Talán ezért is vagyok most üresebb. Ezért is hagyott el annyira az a mindenheppi érzés. Egy gonddal még meg tudtam küzdeni, illetve el tudtam fogadni, de ez az a fajta másik gond, amivel szintén nem lehet nagyon mit kezdeni, ha a másik fél le se tojik. Rossz érzés, hogy attól, akitől a legjobban várod, nem kapsz köszöntést szülinapod alkalmából, akitől a legjobban várod, nem néz rád, nem köszön, nem szól hozzád, és még hülyének is néz, az én esetemben. Eszébe sem jut, hogy azok a szavak, amiket egy éve mondott kb., még mindig kavarognak bennem, még mindig emlékszem rájuk és még mindig mosolygok rajtuk.
Mások meg szimplán őrültnek néznek, ha a buszokról mesélek nekik, vagy valami egészen másról. Mások meg akarnak változtatni, de én az vagyok, aki vagyok. Nem fogom tettetni magam, másnak mutatni. Nincs rejtegetni valóm.
Aztán a többiek is hiányoznak. Két Kiscsalád -tag is van, akiről nem tudom, hogy merre jár, mit csinál. Nagyon nagyon hiányzik az a tökéletes nap: 2011. augusztus 27. (L)

De az élet folytatódik, és igyekszem a legjobbat kihozni belőle...

Ami pedig a mai napot illeti... hát, szülinapom van. Igen, mert ez is eljött, alias sweet 14.! 

Ajándéknak kaptam egy gyors látogatást az autóbusz pályaudvaron, egy cipőt, meg egy nadrágot, de a legjobb a buszos volt :P

És megkaptam a régebbi beígért fotótúrás képadagot. :)

Egyelőre kettő van (mert a blogspot ismét keresztülhúzta a számításaimat, és nincs kedvem utólagosan a képeket szerkeszteni), majd lesz több is.

Ja, és a szabály még mindig mindenkire vonatkozik: A képeket másolni, sajátként feltüntetni tilos! Mind saját kép, vagy én, vagy Alexa fotóztuk őket (nyilván, ami rólam készült, azt nem én fényképeztem). Nagyobb méretért katt a képre!

"Buli"

Nem, ne kérdezzétek, miért van idézőjelbe, lényeg a lényeg, hogy... Úristen, az, hogy tulajdonképpen teljesen elmaradtam az írással.
Tényleg nem voltam ebben a hangulatban, ez is most csak egy pillanatnyi dolog, szeretném, ha jobb lenne, de nem tudom, mivel, és mikor lesz jobb... illetve azt, hogy mivel lenne jobb, azt tudom, de azt, hogy mikor, azt nem... na mindegy. Kicsit felpörögtem oO pillanatnyi állapot. De van is okom rá, amit most nem fogok leírni.
Egyébiránt rohadtul jót buliztam, azokkal, akiket legjobban imádok. Üvöltöttem, táncoltam, vandálkodtam és egyebek, és a nap végén (ami éjjel volt köbö.) kifeküdtem :'D
Kicsit felszabadultam, de nemigen tudom, hogy meddig...
Dudival találkoztam kedden ♥ Azért adott egy kis löketet, és önbizalmat. És imádom, hogy olyan makacs, mindenkineknekiugrós ember vagyok, és hogy néha nem tudom türtőztetni magam, IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM.

Hiány... megint

Sziasztok!
Amint látjátok, frissítettem a kinézetet valamennyire... hm, már pár napja nincs olyan kicsattanó jó kedvem, mint eddig, és tudom, eléggé elmaradtam az írással.
Először is, Kinga nemsokára megérkezik 'Dojcslandból, pontosan következő hét kedd estére, de már szerdán láthatjuk, aztán hétvégén csapunk egy 'Istenhozott' partit. :"D
Aztán, nagyon nagyon hiányzik nekem egy két illető - akik nélkül az élet már nem olyan rózsaszínfelhős, gondtalan, mint régen - mert már csak a puszta gondolat is, hogy ők nincsenek itt, elkergeti a rózsaszínfelhőket.
De, szoktam látni Őt. He... legalább ennyi kijár nekem.
Aztán utálom, hogy nem járhatok lovakhoz... utálom...
És hiába ígérkezik jónak ez a hét vége, és az elkövetkezendő, nem érzem magam a helyzet magaslatán...
Pozitív: • GTZ jár reggel újabban, míg L.T. máshol kavar
            • Látom Őt
            • Szoktam röhögni igenigen sokat. :"D
            • hétvége *-*
Negatív: • sokmindenki hiányzik :(
             • utálom, hogy a legfontosabb emberek messze laknak tőlem.
             • mindennél jobban szeretnék lovagolni

Busz, találkozás és minden egyéb

Hű, annyi minden történt, hogy csak a lehetőséget vártam, meg a kedvet, hogy ide írhassak.
Először is már csak két hét, és jön Kinga. Furcsa kimondani, de nekem mondjuk oly mindegy - a buli természetesen jó lesz, de valaki másnak sokkal jobban fáj, hogy ő még külföldön van, és lesz is egy darabig.
Erőteljesen próbálom közbe összehozni, hogy az őszi szünetbe eljöhessenek hozzám a barátaim, de elég lehetetlen ezt kivitelezni, ha az ember barátja nyolcezermillió kilométerre (egy kis túlzással (A)) lakik innen...
Közben Dudiról is kapok újabb és újabb információkat, jókat és rosszakat, és a szokásos tudattal élek - nemsokvanmárhátra.
Ami a sulit illeti, igyekszem nem lustulni, bár kémia 1-est és, meglepően énekből is 1 -est azért sikerült beszereznem x)
A hétvégém is elég jól sikerült, mozgás, kirándulás téren, mert felmásztunk szombaton az egyik nagy dombra Alexával és eszméletlen gyönyörű volt *-*
Na, ennyit ömlesztve a máról. :) Majd kirándulós képeket hozok. :D

Ezer, meg ezer éve keresem az utam, néha keresem a bajt... ♫♪

A cím és a kép nem áll összefüggésben a blogbejegyzés tartalmával, csak a címben lévő Ákos dal folytatása ("És keresem azt, aki engem akart..."), de igazából ez sem, csupán ilyen hangulatom van.

Az események pörögnek Hugii színes, idióta, őrült életében. Anyum épp ma jegyezte meg, hogy olyan szétszórt vagyok, mint egy szerelmes, erre a válaszom, "Nem, csak idióta vagyok", de tulajdonképpen van benne valami, csak akkor már nem igazán akartam ezt feszegetni.

Tényleg, fogalmam sincs, hogy mi van velem, de még mindig ugyanarról a személyről beszélünk, akit egy ideje már emlegettem "Ő" néven (ígérem, ha lesz valaki más, legközelebb "Ti"-nek fogom szólítani ;)). Azt hiszem, ezeket a dolgokat viszont máshová fogom lepötyögni, nem ide, elég nehéz amúgy is kifejeznem magam.

Tehát most ez a két érzés van bennem: az, amit Dudim által érzek, és ez, ez a másik.

Valóban, kicsit szétszórt vagyok, állandóan fáradt, ma sem akartam leszállni a buszról, csak menni tovább, teljesen mindegy, hova és meddig, csak menni még egy darabon (azokkal az emberekkel, akik jelen pillanatban a legfontosabbak nekem). Valami olyan varázslatba menni, ahol nincsenek azok a zavaró tényezők, amik miatt van, hogy én (igen, én, kétség kívül a világ egyik legboldogabb embere úgy, hogy különösebben oka sincs rá) is elszomorodok, a gyomrom görcsbe rándul és képes lennék mély depresszióba zuhanni (ami ugye velem nem fordulhat elő, mert én imádok élni :P).

Ami talán egy kis vigaszt nyújt, és színt visz a reggelekbe, az a DUD - 568 (nem, nem egy új kedvenc), egy fregó, aki éppen LöTöt (:P) helyettesíti, és baromi jó vele utazni. Egy kicsit emlékeztet is hőn szeretett Kék Sárkányomra, (egyébként, ha van egy kis mázlim, ő is jöhetett volna, de úgy tűnik, az Úr másképp döntött) csak az zavar, hogy minden olyan lepusztult benne. Minden kiegészítő és egyéb, ami olyan igazibuszossá teszi (számomra) Őt, eltűnt.

Lehet, hogy most is eléggé összefüggéstelenül írok, mert ilyen összefüggéstelenek, és kuszák az érzéseim, sajnálom :) 

Kérlek szorítsatok nekem... ne kérdezzétek, miért, csak szorítsatok! Köszönöm :)

Boldogság, gyere haza, part 2.

Bocs, hogy nem pötyögtem. De amúgy is nagyon kiakadtam pénteken, nem volt erőm írni, és most sincs kedvem, de na. :)
Tehát. A szívem végig, az úton úgy vert, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. Tekertem, mint állat, ugyanakkor féltem, hogy a biciklim bedöglik, mert a váltó igencsak makacs kedvében volt, de szerencsére nem taknyoltam el és túléltem az utat.
Kiértem a megállóba, ezek után húsz perc várakozás következett, és aztán feltűnt a messzeségben egy kis fény... valóban, egy Ikarus 256 - os volt. A szememnek nem hittem, pedig sejtettem, hogy az 570 lesz az. Úgyhogy, csak akkor tértem magamhoz, amikor megnéztem a rendszámot. És igen... kék barátom jött.
Attól fogva már nem volt kérdéses, beszélgetek -e a buszsofőrrel. Nem érdekelt, hogy hülyének néz, nem érdekelt semmi, leszálltam a bicikliről, és átrohantam a busz előtt.
Rövid szóváltás, kérdezgetés, csodálkozás és hülyének nézés után csinálhattam három képet a legfontosabbról. Soha nem felejtem el... mindvégig azt hittem, összeesek, hogy mentőt kell hívni, de megúsztam azzal, hogy idiótát csináltam magamból, ami úgy őszintén szólva nem érdekel.

Azóta még jobban hiányzik :")

"Boldogság, gyere haza..." ~part.1

Nem, félreértés ne essék, ez a blogbejegyzés nem az én nagy világfájdalmamról fog szólni, mert nincs világfájdalmam, tulajdonképpen mindenem megvan, ami egy normális, átlag gyereknek kell, így aztán, gondolhatják mások, másra nincs is szükségem.
Én egy nagyon boldog embernek nevezhetem magam, mert imádok élni és optimista vagyok, de vannak napok, amikor nem tudok magabiztosan, csak a jót látva előrenézni, főleg akkor, ha belegondolok, hogy elvesztem azokat, akiket mindennél jobban szeretek.
Mindegy, miről beszélünk: emberekről, állatokról, vagy az én szenvedélyemről (az egyikről :P), a buszokról.
Lehet, hogy én egy nagyon életvidám egyén vagyok, még is, bármily' meglepő, nekem is vannak problémáim, gondjaim, még ha nem is olyan nagyok, de lényegesebben nagyobbak annál, mint "Mit vegyek fel holnap?", vagy "Nem tudom, melyik, tízezreket érő cipőt vegyem meg".
Nagyon sok mindent átéltem már, ami számomra negatív - például elvesztettem olyan embereket, akikhez különös módon kötődtem, és kötődöm valamilyen szinten a mai napig. Nagyon hiányoznak még most is, és sokszor kedvem lenne visszasírni ezeket a napokat, de beletörődtem, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen, mert mindannyiunk megváltozott. Csak az a probléma, ha ezek közül a személyek közül egyvalakihez mégis jobban ragaszkodsz, mint a többiekhez. Ebbe persze én teljes mértékben beletaláltam, így nem tudom valami jó szemmel nézni, ha ez az illető mással kavar (azért fogalmazok ilyen homályosan, mert nem lényeg, kiről van szó).
De akkor is, még is boldog voltam. És akkor áttérek a buszos részre:
Busz. Tégla alakú, guruló test, ülésekkel. Nagy, hangos, büdös - másoknak.
Ha nekem azt mondják, busz, az én kedvencem jut azonnal eszembe, az 570. Nem kezdem el mesélni, mi, hogyan, és miért kezdődött, de valami elkezdődött, ami az évek folyamán egy kötelékké alakult, egy ragaszkodássá, egy "szerelemmé" (persze, nem szó szerint).
Úgyhogy, érthető, miért érintett eléggé rosszul, hogy finoman fogalmazzak, az, hogy Őt "szarnak" (használhatatlannak) titulálják, és jönnek helyette a jobb buszok. Őt elszakították tőlem, ez volt február környékén. Azóta nem érzem magam teljesnek, főleg, mert tudom, a többieket is ez fenyegeti. Addig három buszt ismertem, és szerettem kedvencemként, most a számuk gyarapodott. Nekem egy kicsit más ez a megítélés, hogy mitől lesz kedvenc egy busz, de ezt nem mondom el mindenkinek, akinek meg elmondtam, az tudja jól :)
Így hát minden alkalmat megragadok, hogy az 570 -nel legyek, fájdalmat okozva ezzel saját magamnak, mert mindig rájövök, sosem lesz már minden a régi.
Tehát, miután megkaptam a hírt, hogy jön ide, azonnal információkért esedezve rohangáltam körül mindenkit, és tegnap este felkerekedtem, hogy találkozzam csodálatos, óriási, kék barátommal...

Folytatás következik.

Nyár, még egyszer nyár ☼♫♪

Helóka :)
Na, tegnap is írni akartam már, de annyit küszködtem a belépéssel, hogy úgy döntöttem, nem írok már, mert minden erőm elvette a dolog :P
Előtte arról, hogy sikeresen megfáztam, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a 476 -on az ablakok el voltak húzva, mivel azonban a busz már nem mai gyerek, elég nehezen mozgathatók, ebből következik, hogy egész végig a huzatban csücsültem. De közrejátszhatott még az is, hogy volt, hogy egészen lehűlt a levegő, máskor meg szépen leizzadtam tesiórán, aztán megcsapott a hideg.
Úgyhogy most itthon vagyok, szabadságon. Ma, kettőtől nézek majd díjugratást a tévében, tehát el leszek :P
A múlt, pedig... hétfőn - kedden és szerdán elég nagy csapás ért, valakit illetően. Kedden rengeteget buszoztam, ott ültünk két órán keresztül, a második otthonomban, király volt :)

És akkor egy kép ízelítőnek: (kissé sötét :'D)

Érzések

Hű..., annyi féle érzés van bennem, hogy az nem igaz... Tegnap például úgy elfogott a hiányérzet, hogy az hihetetlen. Egyre többször elfog az érzés a lovak iránt is... tulajdonképpen annyira borzasztóan hiányoznak, mintha úgy fosztottak meg volna tőlük, hogy legalábbis három évig lovagoltam, és egyszer csak kimondták a végszót. Pedig nem így van. Annyira hiányzik az 570 is... amióta nem látom, minden más lett - tudom, ha Ő lenne, lenne egy kapaszkodóm. Hülyeség, de úgy érzem, hogy ha Őt minden nap, vagy legalábbis egy héten kétszer látnám, hatalmas erőt adna, minden egy kicsivel jobb lenne.

Aztán lassan hisztérikusan lelkizek valakinek, bár ez csak amolyan megszokás, olyan "havonta egyszer kiöntöm xy -nek a szívem, mert jólesik" (persze ezt is csak olyannal teszem meg, aki maximálisan megért, akit nevezhetek barátnak, olyasvalaki, aki ha nem lenne, az élet egy kicsit rosszabb lenne... sőt)
Hiányoznak a nyárnak azok a csodálatos pillanatai, amiket sosem felejtek el.
A 2010 -es nyár után még mindig sóvárgok, mert minden nap találkozok azokkal, akik olyan boldoggá tették azt a 2-3 hetet.
És ha nem lenne még Ő is... hú, akkor talán egy fokkal boldogabb lennék.