Fotótúra és gólya

Már régóta emlegetik, hogy az itteni gólya milyen jó fej és barátságos. Hát, gondoltam nagy naivan, szuper fotóalany lesz belőle, így úgy döntöttem, hogy lencsevégre kapom.
Előszeretettel száll le a focipályára, ahol rendszerint csigák után kutat, úgyhogy felhúztam az itthoni sárjáró cipellőmet, és elindultam.
A gólyát szokás szerint ott találtam. A cipőm percek alatt átáztatta a vizes fű. A gólya felvetette a fejét, megállt, rám nézett. Már tegnapelőtt próbálkoztam azzal, hogy lekapjam, de a tervem kudarcba fulladt. Túlságosan siettem és igazán nem nézhettem ki úgy, mint aki tényleg nem akar semmit, úgyhogy most kissé óvatosabban merészkedtem hozzá. Eltökélt voltam, hogy most szuper leszek, és olyan közel merészkedek, hogy a tollai számát is meg lehet majd számlálni a képen, persze ehhez nem csak én kellettem. Elindultam egy másik irányba, majd fokozatosan közeledtem felé. Tiszta akciófilmbe illő jelenet volt az egész, ahogy Mr. Gólyát megpróbáltam hülyére venni, sikertelenül.
Pár eléggé gyér kép gyártása után elfogyott a türelmem és egy kicsit meggyorsítottam a lépteimet. Talán nem is voltam olyan gyors, de Mr. Gólya , valószínű, az előző nap történéseiből tanulva megint felszállt egy ház tetejére, és onnan lövellt felém kárörvendő pillantásokat. Azt hiszem, ahhoz, hogy jó természetfotós legyek, idő kell és türelem, aminek most még a hiányában vagyok.

Mr. Gólya a háztetőn. ~ 

A mai napon is kint volt Mr. Gólya, de úgy döntöttem, hagyom a francba, elmegyek inkább fotótúrára. Alexát is invitáltam, majd egy táskával az oldalamon elindultunk a határba. A múltkor majd' meghaltunk a szomjúságtól, így erre is gondolva vittem magammal egy kulacs vizet (mondanom sem kell, nem ittunk belőle egy kortyot sem).
Igazán jó idő volt, habos, fehér felhők úsztak a kék égen, a nap erőteljesen ontotta magából a meleget, így nagyon könnyen voltunk öltözve, és annak ellenére sem fáztunk, hogy a szél felerősödött. Inkább azzal gyűlt meg a bajunk, hogy megzabolázzuk a hajtincseinket, és egymás árnyékán röhögtünk, majd megállapítottuk, hogy olyan, mintha kígyók állnának ki a fejünkből.
Az út nem volt túl jó, de biciklivel egész tűrhető volt. Szőlők és földek szegélyezték az utat, meg néhány virágzó fa és bokor, és egy "Szarvas ugrik" tábla. Persze szarvast sehol sem láttunk, sőt voltaképpen csak egy kutyát sétáltató emberrel találkoztunk, meg persze autósokkal.
Elfelé felmértük a terepet, és kellemes tempóban gurultunk végig, azt kémlelve, mit lehet fotózni. Visszafelé volt, hogy az út szélén húsz perceket álltunk, annyit fényképeztünk, és kétszer is megálltunk.
Aztán hazafelé újra találkoztunk Mr. Gólyával. Úgy döntöttem, megbosszulom, hogy tegnap kicselezett, és fényképezővel a kezemben elindultam felé, persze úgy, hogy biciklin ültem, így ismét elrepült. Esküszöm, hogy engem utál, mert Alexának egész jó képeket sikerült összehoznia.
Mély meggyőződéssel állítom tehát, hogy ez a gólya nem kedves, nem barátságos és nem közvetlen, de addig a jó, amíg tart az emberektől és nem kerül túl közel hozzájuk.

Útszéli gizgaz és kreativitás, yeah! :) 

Húsvét és miegymás

Üdvözlet!
Régen nem írtam, tudom, mert az utóbbi időben nem volt sok időm itt ülni.
A húsvét alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, például csokitojással nem éri meg dobálózni, mert ha esetleg a falhoz vágódik, összetörik, és a párnáról kell felenni.
Rengeteget röhögtem, Alexával megint nagyon jól szórakoztunk.
Voltam fényképezni is, a képeimet majd a Hugiiphoton megtalálhatjátok.
A tavaszi szünet egyébként rendkívül unalmas volt. Csütörtökön és pénteken egész reggel a gépnél ültem és élő adásban néztem a Bumeráng "Köszi Lali" turnét, szombaton mindenki készülődött, én meg pakolásztam, kaptam egy új szekrényt, és Alexával szórakoztam. Vasárnap vendégek jöttek, hétfőn meg mi mentünk. Holnap szerencsére péntek, szombaton pedig megyek Kingáékhoz, már hiányzott nagyon. :D
A vizsgákon, és minden egyében túl már csak két hónap és The End. Úgy döntöttem, a ballagásomat felhasználom a csodálatos évek, a VELE való "kapcsolatom" és az életemből kisétált személy által okozott hiány lezárására. Ez jó lesz. Új szakaszt fogok kezdeni, ez a legjobb megoldás, sok tépelődés után rájöttem.
A nyárral kapcsolatban pedig csak annyit, hogy mindjárt itt van, valószínű, hogy eseménydús lesz, egyszóval hajrá!

Semmittevés és múltidézés

Micc tisztálkodik

Az elmúlt két szabadnapban gyakorlatilag semmit nem csináltam. Kimentem, fényképeztem és azzal voltam elfoglalva, hogy feltöltsem a képeket.
Mellesleg csodálatos idő van! Tegnap baromi meleg volt, este fél óráig ültem az autófeljárón. A szél a hajamba kapott, a rigók fütyültek, a nap bágyadtan sütött, és jöttek a sötét felhők, melynek eredményeképp villámlás és égdörgés volt. Nem is csodálom, este tíz órakor is meglehetősen meleg volt, hajnalban viszont elkezdett zuhogni az eső, felfrissítette a levegőt (de elárulom, még így is meleg van).
A ma reggeli programom pedig az volt (és még mindig az, fél óra erejéig), hogy webes élő közvetítésen bámulom azt, hogy mit művel a Bumeráng a cápák és a halak közt, röhögök és csodálkozok, hogy milyen hatalmas dolgokat csinálnak. Fantasztikus! :D

Az unalom eközben erősen meg akar ölni. Tudjátok, van a régi blogom (amit lezártam, mert nem igazán akarom, hogy bárki olvassa), és visszaolvastam pár bejegyzést.
Hát nem véletlenül nem akarom, hogy ezentúl bárki bárhogy elolvashassa, ugyanis borzalmas, hogy milyen voltam régen.
Sajnos jó pár ember részese és szemtanúja volt ennek, és ahogy visszaolvasom a bejegyzéseket, röhögök, és agyon akarom ütni azt az embert, aki ezeket leírta, pedig én voltam. Akkor még a körülöttem levő emberek irányítottak, leírtam, hogy Converse cipőt szeretnék venni, mert akkor még az volt a divat, és minden második szót rövidítettem, mert azt hittem, az a menő. Nagyon durva, hogy miket csináltam, esküszöm, szégyellem is.
Van önkritikám és nem vagyok egoista, de azt hiszem, ezalatt a pár év alatt gyökeresen megváltoztam, minden olyasmi ellen vagyok, amit régen nem vetettem meg, és büszke is vagyok arra, amit eddig elértem.
Na, ezért nem törlöm a régi blogomat. Nosztalgia, és fel tudom mérni, mennyit változtam, fantasztikus :'D (Mellesleg unaloműzőnek se utolsó, így, hogy egy ideig nélkülöznöm kell Dorina kisasszonyt)
És akkor, mára ennyit habogtam, majd jövök valami értelmessel, a jövendőbeli napjaim amúgy is érdekesebbek lesznek, rokonok, húsvét, yeaah...

Tavaszi este part 2.

Nem igazán ér fel semmi egy igazi tavaszi estével, talán csak a nyári, bár az sem nagyon, mert az túl unalmas. Három hónapon keresztül jóformán ugyanakkor tűnik el este a Nap vörösen izzó korongja, tavasszal viszont egyre később és később. A madarak is élednek, és ugyan nem vagyok madárpszichológus, de nyárra mintha elunnák magukat, már nem olyan élénken dalolnak, már beletörődnek, hogy jön egy újabb nyári nap, talán érzik, hogy nem lesz különb az aznapinál. Ma egyébként is rendkívül meleg volt, így, március 18. -án, még este is. A szél ugyan erősen fújt, minden mozdítható dolgot elröpített, de nem hideg volt, hanem langyos, szelíd, kedves. Nem az a téli orkán, ami végigsöpör, a havat az arcodba fújja, áthatol a vastag kabát résein, egészen, a csontjaidig. Ha szerencséd van, a zsebedben nem fagy meg a kezed, ha kevésbé, akkor ott sem talál melegre, és mire hazamész, úgy érzed magad, mint egy hóember. Dideregve, havasan, nyomorultan.
Én is jobban élvezem az életet, mint télen, bár akkor sem igazán lehetett eltántorítani tőle, de a tavasz az embereknek is jót tesz. Hétvégén mindenki éledt, ment a határ felé a földjét művelni, mert az időseknek főleg ez az életük, hogy megteremtsék és ne boltba vegyék azt, amire télen szükségük lesz, ami egyébként egy jó elv, mert szerintem százszor jobb az itthon termelt zöldséget, gyümölcsöt megenni, mint a bolti ízetlen sz*rt.
Nekem is vannak terveim. Kaptam elemtöltőt, így már csak tölthető elem kell, aztán indulhatnak a tavaszi - nyári fotózások, és remélem, hogy fejlődni is fogok.
Ami azt illeti, hamarosan a fodrászt is meglátogatom. Azt hiszem, rajtam kívül kevés olyan ember van, aki retteg a hajától. Az enyém szabály szerűen külön életet él, idiótán áll, és a nap minden órájában fésülgethetném, ráadásul borzalmasan el van töredezve, és lassan a bokámat veri. Remélhetőleg tudnak kezdeni vele valamit,aztán majd max kopasz leszek, elvégre az is szexi, nem?! :D

"Süt a nap, nehogy szomorú légy, ez lehetne százszor is rosszabb! Süt a nap, kicsit nevet az ég, még gyönyörű dolgokat hozhat! Süt a nap, nehogy szomorú légy, ez lehetne százszor is rosszabb! Hát az a bolond, aki most,- hogy ragyog az ég,- mégis áldozat..."

(=időjárás jelentés.)

"Végre, most hogy végre látlak, van kire gondolnom, végre..."

Ami azt illeti, egészen jól vagyok. Már másfél hete küzdöm a náthával, egyre inkább gyógyulok kifelé belőle. Az elmúlt két napom nagyon jól sikerült, bár félő, hogy még egy enyhe arcüreg vagy homloküreg gyulladást is kaphatok (azért remélem, odáig nem jutok el), azért nagyon remélem, erre nem kerül sor. Aztán, a hétvégére majdnem lett programom, végül mégse, így valószínű lustulással és ha van egy kis szerencsém, akkor fotózással fog telni. Holnap egészen rövid napom lesz. A múlt szerda maga volt a katasztrófa, pedig a szerdák általában jók szoktak lenni. Ez viszont egy egészen sz*r szerda volt, valószínűleg, mert túl sok információ ömlött a nyakamba, és nem voltam elég erős, hogy bármit is kezdjek velük. Mostanra szerencsére, mint szinte mindig, viszont találtam megoldást a mellé, hogy folyamatosan erősen hiszek és remélek, mert hit, és remény nélkül valószínűleg egy magába forduló, depressziós ember lennék. :'D

Igazából tavasz

Fotó: DeviantART

Ami azt illeti, reggel megint korán keltem. Nem azért, mert korán kelő típus vagyok, hanem azért, mert arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Szóval feltápászkodtam, igyekeztem nem elszédülni, leesni az ágyról. A most már rutinná vált mozdulatok: lázmérés, orrspray, orrfújás, majd reggeli és vissza az ágyba. Tizenegykor aztán már tényleg muszáj volt felkelnem, mert újból szükség volt rám.

Kicsit idegesített is, hogy olyan szép idő van, és én nem tudom élvezni.

Azért kimentem egy fél órára. Jó érzés volt. Részben az orrspraynek, részben a friss levegőnek köszönhetően a tüdőmbe végre igazi, édes tavaszi illat áramolhatott be. Leültem a földre, a hátamat a falnak támasztottam, majd átadtam magam a tavasznak. Figyeltem, ahogy az első tavaszi méhek pezsgő, friss vérrel ide - oda repkedtek, csak éppen egyelőre nem volt mire repülniük a hóvirágon kívül. A kutya is időközben odaszegődött mellém, leült, és hagyta, hogy cirógassam. Télen nem igazán volt kedvem kidugni az orromat, így nélkülöznie kellett a társaságom, meg a simogatást. Átkeféltem a szőrét (eredetileg lónak szánt kefével, de mivel lovam nem volt, jobb híján csak a kutyát tudtam vele masszírozni), megtisztítottam a beleragadt téli portól. Azt akartam, hogy ne látszódjanak rajta a tél nyomai. Az orra körül szép szegélyben végigfutott a sár, amit meg sem próbáltam leszedni, viszont így úgy nézett ki, mint egy disznó. Végigszimatolta a kabátomat, a cipőmet, a lábamat, majd nyugodtan állt, végül úgy döntött, kissé odébb állt, és lekuporodott tőlem pár lépésre, az udvar közepére, ahol a nap pont ideális hőmérsékletet adott számára. Mivel a szőre fekete volt, így nyáron állandóan lógó nyelvvel járt, úgyhogy neki a tavasz volt a legjobb évszak. 

Pókok szaladgáltak végig a falon, a földön. Ugyan utálom őket, és a szobámból  mindegyiket kegyetlenül kiirtom, de a természetben sosem bántottam őket. Hiszen nekik is joguk van örülni a melegnek, a kék égnek, a világosságnak, az újjászületésnek. Galambok turbékoltak boldogan, az ölyv, a vércse, és még Isten tudja, milyen madár is tiszteletét tette az égen, bár az ő céljuk elsősorban az volt, hogy elkapják a kisebb madarakat...

A macskák is előbújtak, a tetőn sütkéreztek elnyúlva, vagy éppen a lányok után kódorogtak.

Arcomat az égnek emeltem, és hagytam, hogy a napsugarak simogassák, eljussanak a vérembe, a szívembe, a csontjaimig hatoljanak, megtisztítsanak és gyógyítsanak, hogy új erőt adjanak a folytatáshoz.

Van, amit nem lehet tisztára pucolni (a szaron kívül)

Amikor autót mosol, az a célod, hogy még a napfény is megcsússzon rajta, olyan szép legyen. Hát, nekem ezt ma nem igazán sikerült elérni. Fél óráig sikáltam S. -t, mire valamennyire normálisan nézett ki, de az elején valami olajos cucc volt, ami alig akart lejönni, egyáltalán azt sem értem, hogy hogy került oda.
Na mindegy, végeredményben nem is lett olyan rossz! :)
Az idő meg tök jó volt, úgyhogy még a kezem sem fagyott le. Hát kell ennél több? :D Autót mosni jó!

Madárkák és esti munka

Fotó: DeviantART

Anyám mindig is szívügyének tekintette a virágoskertet, a kertészkedést, és persze tegnap jött rá a roham, hogy kigereblyézze a faleveleket a virágosból. Mire minden lehető, virágágyásba nem illő dolgot kihalászott, a nap is szó szerint lement, szóval rajtam volt a sor, hogy a gazokat, meg a leveleket összeszedjem. Aki azt mondja, lusta vagyok, annak tulajdonképp igaza van, mert tegnap is addig húztam a dolgot, amíg az orromig se láttam el a sötétben. Azért volt ennek jó oldala is, mert a tavasz első esti hangjait hallhattam.

Először szépen, lassan bekékült az ég, megjelentek a csillagok, és a Hold is fentről figyelt. Aztán hallottam, amint a fácánkakas nem éppen szép hangon üvöltözik, ahogy a verebek valamelyik fán élénken kiabálnak egymással, mert állandóan kiverik a balhét. A rigó valahol a távolban fütyült. Ezen a napon ő volt a Megasztár a madarak között. Mégis, olyan megnyugtató volt, mert ezeket a hangokat három hónapig nélkülöznöm kellett, és most visszatértek.

A Föld majd mindent visszakér, miért hitted el, hogy valamit ér...

...ezer kincs, ezer nyár...

Húha, annyi minden történt velem az elmúlt időben, ezért nem írtam. A blog megint kisebb átalakulásokon ment keresztül, pluszban Photo Scape -el gazdagabban blogolok ezentúl! :) Yeah! :D

Megváltozni egyéb iránt nem változtam ezalatt a kis szünet alatt, ugyanazokról a dolgokról tudnék beszámolni.
Akkor, egy kis mesedélután:

Kingáék hazajöttek Németországból egy hétre. Aztán szombat délután elmentünk hozzájuk, ahol remekül szórakoztunk. Megpróbáltuk másoktól ellesni a kukorica egymás szájába dobálásának fortélyait, ennek eredményeképp a konyha úszott a pattogatott kukoricában. Ha belelépett valamelyikőnk, a meglepettségtől általában felüvöltött. Arra is rájöttünk továbbá, hogy a narancs nem csak finom, vitaminokban gazdag és egészséges, hanem kitűnően lehet vele zsonglőrködni - több kevesebb sikerrel. Az első próbálkozások még anélkül zajlottak, hogy különösebben valamiben kárt tettünk volna, aztán összetörtünk egy - két dolgot. Kinga megsebesült, a narancsok a zuhanások következtében kissé lestrapált állapotba kerültek. Mondanom sem kell, hogy ezeket a dolgokat is úgy csináltuk, hogy közben halálra röhögtük magunkat.
Valamelyikőnk briliáns ötlete volt az is, hogy menjünk ki az erkélyre. A legfelső emeletről a kilátásért viszont már megérte kimenni. Az ég alja halványrózsaszín volt, a nap már rég lement. Az utcai lámpák égtek, végtelenségbe nyúló soraikat hosszan látni lehetett. A forgalom nem csökkent, autók, buszok, motorosok cikáztak ide - oda, reflektoraikkal megvilágították az egész utat. A dombon, távolabb a pincészetek előtt is apró fénypontok égtek, az emberek önfeledten társalogtak, majd egy idő után eltűntek. Hát, volt mit lefotóznom. (Majd képeket is hozok! :))

Másnap, vasárnap úgy döntöttünk Alexával, tartunk egy kis fotótúrát, ha már úgy is olyan tavaszias idő volt. A nap rendületlenül sütött, akárhányszor elé ment egy felhő, csak kibújt mögüle, meleget adva a növényeknek, az állatoknak és nekünk. A hó szerencsére teljes mértékben elolvadt, bár nem az a tipikus, rikító zöld táj fogadott utána. A fű kitaposott volt, a föld nedves, szerencsére azért a hóvirágok már kinyíltak.
Lassan már tradícióvá válik, így most is a szokott dombot másztuk meg. Az elénk terülő látvány újból bebizonyította, hogy mindig megéri feljönni ide. Rengeteg, fehér, habos felhő úszott a kék égen, mintha a téli folytonos szürkeség nem is létezett volna soha. A szél kellemesen cirógatta az arcunkat, nem volt erős, az ember úgy érezte, mintha egy meleg nyári délután egy kis áldást kapott volna, amely pont alkalmas arra, hogy egy kicsit lehűtse.
Ebédre hazamentünk, aztán délután megint kijöttünk, ez alkalommal egy kicsit tovább. Már régebben ki akartam jönni ide, mert a panoráma aztán itt is bőven a színvonal fölött volt. Szőlők nyúltak el a dombon, hosszasan, beláthatatlanul, mellette a betonút szürkesége futott végig párhuzamosan, az égen rengeteg felhő. (a kép ott készült egyébként)
Jó kis túra volt, sok nevetéssel. Arra azonban nem számítottam, hogy találkozok Vele is. Nem, mintha különösképpen meg szeretnék felelni neki, de akkor is ciki túra utáni szerelésben megjelenni: a térdemen óriási vízfolt, mert a fotózásnál idióta módon letérdeltem (még jó, hogy a fű nem tört bele a nadrágomba), szöszös, kinyúlt mackópulcsi, saras cipő, és vízfoltos, kissé szakadt, de amúgy praktikus mellény, és a nagybátyáméktól kapott narancssárga táska, ami semmire nem jó, csak arra, hogy a fényképezőm bele rakjam, vagy vizet, ha túrázni megyek, mert egyébként emberek között nem szívesen mutatkozok vele. Oké. (Y)

Hétfőn viszont újra visszatért a tél, a ködös szürkeségével, nedvességével, és havával együtt. A ködben az orromig sem láttam, reggel nagyon hideg volt. Amikor elhúztunk Lindáék mellett, csak sejtettem a két nagy, és a kisebb alakból, hogy ők állnak a karámban. A két ló egymás mellett állt, egyikük a földet kaparta, friss fűcsomók után kutatva. A ködben viszont csak alakjukat tudtam kivenni, így azt sem tudtam megállapítani, hogy ki kicsoda.

Egyébiránt, suliban minden rendben, imádok járni... imádom Őket, és kész. I LOVE MY LIFE!!!!!! (L) ♥

Bicikli:
1. mérés: átlagos sebesség: 2.1km/h ~ maximális sebesség: 8.2 km/h
2. mérés: átlagos sebesség: 1.3 km/h ~ maximális sebesség: 7.4 km/h
Cél: 10 km/h fölött

Hey Ooooh :)

FOTÓ: SAJÁT

Az elmúlt napok... szavakbaönthetetlenek. Lehet, hogy megint kaptok egy rakás összevisszaságot, ezért lehet, hogy bele sem vágok, csak körvonalakban.
Túl vagyok egy érdekes kalandon, ami bebizonyítja egy emberbe vetett hitem nem hiábavalóságát, és talán azt is, hogy a nincs közünk egymáshoz kifejezés (vagy legalábbis tegyünk úgy) már a múlté. Sokat gondolkodtam, és annyi véletlen történt, hogy ezek már csak azért sem lehetnek véletlenek. Arra is rájöttem, hogy a kimondott szavaknak súlyuk van, és annak is, ha erősen gondolunk valamire. Akár megváltoztathatják az egész jövőnket, vagy elindíthatnak egy lavinát, de az is lehet, hogy később jelentkezik a hatása. És arra is, hogy a Nem Adom Fel egy jó elv. :)
Ami az időjárást illeti, mindig figyelmeztet, hogy ne sokáig örüljek a február közepének: jelenlegi helyzet, szakad a hó, két napja. Nem folyamatosan, de többnyire állandóan esik, hol megadja a módját, hol kevésbé... tehát így maradnak a reggeli csúszkálások, pofáraesések, saját magamon való röhögés... :) (Y) (HAJRÁ TAVASZ.!)

Lassan, de biztosan tavasz

fotó: DeviantART
Eléggé csábító volt a gondolat, hogy már reggel háromnegyed hétkor talpon legyek, de minthogy a fáradtság elnyomott, visszaszenderedtem egy röpke öt -tíz percre, és csodálatos módon kilenckor ébredtem fel, akkor is arra, hogy Micc felugrik az ágyra, végigsétál az oldalamon, vár egy darabon, leül, nyávog, a fejét az arcomnak dörgöli, és addig szorgoskodik, amíg fel nem ébredek. Akárcsak a Garfieldben, úgy döntöttem, akkor már felébredek, és két órán keresztül semmit nem csinálva feküdtem az ágyban, és egy olyan könyvet olvastam, amit már kívülről tudok.
Aztán jött a hír, hogy jó édösapám meg szeretné látogatni a határt egy kis szalma reményében a sok csirke alá, hogy ne fagyjanak meg, és hogy van e kedvem kimenni vele. Mivel jobb dolgom nem igen akadt, és amúgy is addig szólongattak volna, míg ki nem mozdulok, igent mondtam, és felkeltem. Okulva az előző hétvégei esetből, két nadrágban indultam útnak, két pulcsiban, sálban, kesztyűben, egy kabátban és anyám csizmájában, ami még épp, hogy jó volt a lábamra (itt úgy működik, hogy amiket kinövök cipőket, azokat ő örökli).
Csakhamar kiderült, hogy egyáltalán nem lett volna rá szükségem. A nap szabály szerűen meleget adott, az ég kék, csak felhőfoszlányok voltak rajta, a hó olvadásnak indult. A tájban azonban nem sok volt a változás. Ugyanúgy hó borított mindent, lábnyomok alkotta ösvények cikáztak mindenütt, volt köztük róka, nyúl, őz, vaddisznó, beazonosíthatatlan, madárkák, fácán, előző napról patkónyom, kóbor kutya lábnyom, és persze embernyom is. Újból át kellett másznunk az árkon, ami tele volt vízzel. Nem igen voltam benne biztos, hogy elbír minket, mert már elég sokat olvadt, de örömmel nyugtáztam, hogy apám ment előre, így ha beszakad, ő esik bele (nem, ezt nem gondoltam komolyan). Végül is megtartott minket, bár néhol vészjóslóan megsüppedt, és recsegett, és volt, ahol bele is estél volna a jéghideg vízbe. A mező túloldalán sem volt más a helyzet - ezerféle lábnyom, vakítóan fehér hó, gaz, istállóépületek, elhajigált régi traktorgumik, tégla, építési törmelék, tufakő, és mindenféle vasdarab. Most egy kutyasétáltató hapsin és a kutyáján kívül egy lelket sem láttunk, sem nyulat, sem madarat. Még a kesztyűmet is le kellett vennem, mert egyáltalán nem fázott a kezem.
Jártunk egy darabon, gyűjtöttünk egy kis szénát, meg száraz füvet, addig én Mr. Ericssonnal rögzítettem néhány képet, majd hazaindultunk.
Remélhetőleg, mire legközelebb megyek, a mező tarkállni fog a sok színes, és változatos formájú virágtól, a fák ágai nem kopaszan nyúlnak az ég felé, hanem susognak a szélben a zöld levelek, a fű is megzöldül kissé, a patak vize pedig tisztán, és csillogóan fog csordogálni. Hajrá tavasz! :)

Tánc a napfényben, tavasz feeling

Kicsit unalmas volt már a nyárias, felhős dizájn, így inkább valami tavasziasat igyekeztem összehozni.
Szerintem jó lett ^^ :3
Na, és a mai napról...

Ma is be kellett menni táncolni. Igazából az első felében nem igazán tudtam a dolgokat követni, de nem csoda, mert nem voltam formában [kifogás.xD]. Jöttek újak is, és végül egészen jól összehoztuk, büszke vagyok magamra. Illetve, khm, magunkra. xD
Tánc után kiültünk a játszótérre, Kinga egy csomó számot átküldött, nem is kérdés, kinek a számait. xD Aztán jöttem haza. :)
Tegnap estefelé Kitti felhívott, hogy az 570 jár feléjük, mert két busz is lerobbant, mire lelkére kötöttem, hogy beszéljen a sofőrökkel :D Nagyon remélem, hogy pénteken is ők lesznek, és el tudok menni egy kicsit buszozni ♥♥ *reménykedik*.
A Gabi meg holnap jön, szóval jó lesz nekem :'D

Whaa, kár, hogy elborult, pedig olyan szépen sütött a nap :[ No, nembaj, akkor essen az eső *-*

Tavasz 2. napja

Tavasz... hogy miért szeretem?

Szeretem a nyíló virágok látványát... szeretek a házunkkal szemben lévő, üde, zöld dombra ránézni... szeretem érezni a csodás, hűs szellőt, ahogy meglebegteti a hajam... szeretem érezni, ahogy a nap sugarai az arcom simogatják... szeretem látni, ahogyan a fák lombja lassan zöldbe borul... szeretem a tavaszt. (:

Jó elfelejteni a telet, hogy vége mindennek, ami szürke, lucskos, és hideg. Jó volt már ma reggel is látni, hogy  a nap igyekszik elkergetni az itt maradt hideg időt, ami a tél utolsó cseppjeiből nálunk maradt. Annyira jól érzem most magam, így, hogy a nap süt. (: Bár, most már megint elborult...

Remélem, nálatok jó idő van. (:

Holnap jövök. ;) [+ JGBK -s bejegyzéssel]