Életjelek, ballagás és nyári szünet - 3in1

Héló. Akarom mondani, sziasztok!
Annyira régen nem írtam, hogy kiléptetett a rendszer. Kiábrándító... Na mindegy. Számörtájm van, emberek!  Ki gondolta volna, hogy egyszer ez a dicső nap is eljön. Igen, igen, elballagtam, vén diák lettem, lehet éljenezni. Az ebből keresett pénzemből pedig lovagolni fogok.
Először természetesen körömlakkot fogok venni. Mert az nagyon fontos, tényleg, főleg a lovagláshoz. Körömlakkhiányban szenvedek, jó pár színre szükségem lenne, úgyhogy eljött az idő, hogy vegyek néhányat. Meg nézek hajszínezőket, és kiderítem az igazságot.

És most vissza a múltba. Érdekes, a legjobb élményem az osztállyal két nappal a ballagás előtt volt. Akkor éreztem, hogy egybe tartozunk. Ezzel alaposan elkéstem, ami azt illeti... Pozitívum, hogy könnyek helyett végigröhögtem a saját ballagásomat, mert én mindig is a szép emlékekre szerettem gondolni, nem arra, hogy jaj, most mi lesz. Végül is, nem meghalni mentünk, csak elballagni, vagy mi a szösz, és az osztálytalálkozókban is bízom. Sőt, már előre várom! Ráadásul velem van egy csomó fotó, amik mindig emlékeztetni fognak. Szép volt egyébként, bár a virágot alig bírtam el, és menet közben elhagytam róla a papírt.
Utólag pedig rájöttem, hogy remélem, sosem leszek amnéziás. Ugyanis az emlékeim az életem egy jelentős részét alkotják, és ha azt elveszítem, akkor nem is tudom, mit kezdek magammal.
Hát, jó nyári szünetet nektek, jelentkezni fogom, ígérem, főleg ha végre lovagolni is megyek, mindenféle beszámolókkal és képekkel! :)

(Ja, igen, a pendrive-on levő több ezer képet szépen rendszereztem, témák szerint csoportosítottam és mappákba raktam, így mindent megtalálok, és igen, büszke vagyok magamra!)

Nabummmeleg.

Húúú, halljátok (bocs, olvassátok), eszméletlen meleg van.
Három órakor elérkezettnek láttam az időt arra, hogy kimenjek autót mosni, de olyan meleg volt, azt hittem, napszúrást kapok. Az égen sehol egy felhő, csak a nap tűzött baromi erőteljesen.
Ami a mai napot illeti, kaptam két magassarkú cipőt (igen, nem olvastad félre, magassarkút fogok viselni) tesóm ballagására. Egy hetem van arra, hogy megtanuljak benne viszonylag normálisan menni, és ne essek hasra.
Egyszerűen borzalmasan utálom a magassarkú cipőket, de meg kell adni a módját. Nem baj, olyan dívás leszek, hogy az nem igaz! :D Titta modell. :D Amúgy egész szépek, meg kényelmesek, csak magas a sarkuk. Hát igen, nem véletlenül hívják magassarkúnak... Ja, meg kaptam egy nadrágot. Fasza lesz (Y) Szoknyát semmiképpen nem veszek fel, elég lesz majd, ha a saját ballagásomon meg a bankettemen viselek, aztán szerintem az lesz majd az utolsó alkalom az életben, hogy olyat felvettem.

MERTABOGARAKSZERETIKATISZTASWIFTEKET. ♥

"...örökre megtalálhatsz, örökre elveszíthetsz..."

Leszakadt az ég

Rohan az idő, ahogyan az lenni szokott. Nekem manapság nincs időm a gépnél, ezért írni se tudok, de úgy őszintén, nem is lenne miről. Viszont, akkor most  összeszedem a gondolataimat, és szépen leírom őket ide, már ami jobban publikus, és mellékelek hozzájuk néhány képet, hogy azért valamennyit értsetek is, az össze -visszaságról, és lássátok, milyen itt az élet.

Hát, kezdődött azzal, hogy visszatértünk a tavaszi szünetről. Az osztályterem már egy ideje elég üresnek tűnik, NÉLKÜLE. Valahogy már hozzá is szoktam a dologhoz, hiszen nem is tudok mást csinálni vele, ehhez hozzá kell szokni, el kell viselni, így van és kész. 

Valahogy most ŐVele se nagyon foglalkoztam, pedig még mindig ugyanúgy szeretem, mint eddig. Talán most a másik dologra koncentráltam, így Ő valahogy háttérbe szorult. Lehetséges, hogy még jobb is volt, hogy nincs előtérben, hogy végre lefoglalhatom magam mással, habár nem túl boldogabb dologgal. Persze, mint eddig, akkor is állandóan összefutottunk, nem igazán lehet elkerülni egymást ilyen 'összezárt' térben, de valahogy most magabiztosabban, 'flegmábban' tudtam elmenni mellette, mint eddig, hogy nem akartam összeesni menten, mert az agyam valaki másra összpontosított, arra, hogy 'minnéltöbbidőtegyütlenniéskihasználni' és 'minnéltöbbdolgotmegtudni'. Aztán szépen kisétált az életemből. Messze ment, elérhetetlen távolságba. Még elbúcsúzni sem tudtam tőle rendesen. Azt még találgatom, hogy ez miért van. Talán azért, mert ez a dolog még nincs lezárva? Hogy a távolság sem lesz akadály? 

De hát hiába a modern technika minden vívmánya, az internet, vannak olyanok, akikkel élőben jobban el lehet beszélgetni, mint interneten, így azóta csak pár szót, ha váltottunk.

A ballagás viszont jó lesz egy lezárásnak. Végszónak. Utána pedig összegyűjtöm az erőm, és tisztázok mindenkivel mindent. Az engem ért sérelmeket, azt, amit ŐIránta éreztem, és azt amit az életemből kisétált személyről gondolok. Új lappal kezdek majd, ahol, ha addig nem történik semmi, nem_lesz_Ő. Talán majd egy új Ő lesz, egy másik Ő, egy jobb Ő. Ezt nehéz most még így kimondani, írni, gondolni, de a távolság és az idő szerintem képes lesz arra, hogy elfelejtsem Őt. 

ŐRóla még annyit, hogy azóta megint ott tartunk, hogy egymást bámuljuk. Elmegy mellettem, rám néz, jön oda az engem körülvevő embereket szórakoztatni, csinálni a műsort. Szeretném azt hinni, csak azért csinálja, hogy figyeljek rá, de nem merem. Talán azért, mert nem hiszem el a tényeket. Nem azért, mert kishitű volnék, egyszerűen ha belezuhansz valakibe, akkor az agyad képes kombinálni, meg nem történt dolgokat beleképzelni a történetbe, így óvatos vagyok. Bár lehet, hogy egyszerűen csak Ő viselkedik meg_nem_érthető módon.

Nos, közben rájutottam arra, hogy megnézzem a Rékától kapott filmet, a Jack Jacket. Néztük korábban, JGBK -s partin, de ott valahogy senkit nem izgatott a dolog, rajtam, meg Julcsin kívül.

Rám elég nagy hatást gyakorolt, nem is tudom, miért, nehéz megmagyarázni, lényeg a lényeg, fantasztikusak voltak, fantasztikus zenét csináltak és kár, hogy feloszlottak, mert szívesen részt vettem volna legalább egy koncertjükön. Még, hogy a magyar zene nem lehet világhírű, dehogyisnem (igaz, hogy nem magyar nyelven, mert ez az ország olyan apró, hogy kb. senki nem érti, hogy miről habogsz), az ő zenéjük pont, hogy még külföldön is megállná a helyét.

Nem is tudom megérteni, hogy hogy hallgathat valaki olyan színvonal alatti értékelhetetlen sz*rt, mint ami manapság folyik a csapból, meg a rádiókból (szerencsére nem az összesből), ilyen mai, a béka segge alatti szintet nem meghaladó zenét (tisztelet itt is a kivételnek, szerencsére van pár előadó, ami régen és most is ugyanolyan színvonalas zenét játszik, pl. Coldplay vagy Nickelback és olyan új előadó, pl. Adele, akinek tényleg jó zenéje van). 

Szerintem borzalmas, hogy ide fejlődünk, visszasírom a régi éveket, amikor én még nem is éltem, de legalább minden zene szinte kivétel nélkül jó volt és igényes.

Sajnos elég közel kerültem megint a tűzhöz, hisz' a barátaimnak megint sikerült az One Directionos srácokba belehabarodniuk. Egyszerűen rossz nézni, hogy megbolondulnak érte, meg az általuk 'zenének' nevezett valamiért, hogy úgy öltöznek, mint az a három, négy, vagy a jó Isten tudja, mennyi (tényleg, fogalmam sincs még arról sem, hányan vannak a bandában) srác.

Megnézettek velem pár videót, szerintem humoristának jobban elmennének, mint zenésznek, és gyakorlatilag egyikük sem néz ki jól, de hát ez ugye az én személyes véleményem. HUH,DE JÓLESETT LEÍRNI.!

Na de nem baj, azzal biztatom magam, lecseng majd ez is, lehet, jön majd valaki más, bár már reménykedni sem merek, hogy esetleg jobb, mint az One Direction - Fluor - Justin Bieber és társai együttvéve, és lehet, hogy végre belekóstolnak, és megismerik, mit nevezek én igazi zenének.

Azt hiszem, a legjobban a nyarat várom. Az új szakasz kezdésére ugyanis beszerveztem magamnak egy tökéletesen jó programot egy olyan emberrel, aki teljes mértékben megért. 

Furcsa, mert elég kevés ilyen ember van, akihez képes vagy így kötődni. Főleg, ha olyanról beszélünk, mint én. Elég nehezen bízom az emberekben, rengetegszer átvertek már és csalódtam bennük, eddig mindig a Kiscsaládomhoz menekültem, és ez ezután sem lesz másképp, viszont sikerült egy újabb igaz barátra lelnem. Illetve visszakaptam egy olyan embert, akiről nem gondoltam volna, hogy valaha az életben képes lesz máshogy látni a dolgokat, mint ahogy eddig látta, képes lesz megváltozni, és jó útra térni. De a reményt nem szabad feladni, hinni kell, hogy az emberek egyszer megjavulnak - bár én nem ezt hiszem elsősorban (faith_faith_faith_♥).

Rengeteget tervezgettem már. Sokan mondhatják azt, hogy ne igyál előre a medve bőrére, de én lesz*rom magasról a medvét a bőrével együtt. Aki nem mer álmodni, annak az élete egy unalmas trágyadomb, aki meg mer álmodni, lehet, hogy pofára esik, de hiszi, és vonzza magához a dolgokat (ez a pesszimista-realista-optimista skála, én az optimizmust osztom). De persze fogja fel mindenki saját belátása szerint.

Már látom magam előtt azt, hogy ülünk a buszon, vagy hogy rengeteget röhögünk. Meg szeretném mutatni az itteni életet, ami nem egyszerűen 'egy csendes, nyugodt hely, ami rohadt távol van' és nem egyszerűen egy 'olyan hely, ahol a barátnőm él', hanem életstílus. Ezt nem adja vissza ezer, vagy kétezer fotó sem, hiába fényképezem le a beton minden egyes repedését, vagy azt, hogy a nap hogy megy le, ezt érezni, és saját szemmel látni kell. Egy olyan ember, aki még sosem járt itt, képek alapján nem fogja fel, milyen az itteni élet. Egy olyanban viszont, aki már itt járt, a képek felélesztik az emlékeket, és ő is azt gondolja majd, hogy itt más élni, mint az ország bármelyik részében.

Hát, Hölgyeim és Uraim, ezek a terveim a jövőre! : )

Majd jelentkezem, köszönöm, ha elolvastad az agymenésem.

Húsvét és miegymás

Üdvözlet!
Régen nem írtam, tudom, mert az utóbbi időben nem volt sok időm itt ülni.
A húsvét alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, például csokitojással nem éri meg dobálózni, mert ha esetleg a falhoz vágódik, összetörik, és a párnáról kell felenni.
Rengeteget röhögtem, Alexával megint nagyon jól szórakoztunk.
Voltam fényképezni is, a képeimet majd a Hugiiphoton megtalálhatjátok.
A tavaszi szünet egyébként rendkívül unalmas volt. Csütörtökön és pénteken egész reggel a gépnél ültem és élő adásban néztem a Bumeráng "Köszi Lali" turnét, szombaton mindenki készülődött, én meg pakolásztam, kaptam egy új szekrényt, és Alexával szórakoztam. Vasárnap vendégek jöttek, hétfőn meg mi mentünk. Holnap szerencsére péntek, szombaton pedig megyek Kingáékhoz, már hiányzott nagyon. :D
A vizsgákon, és minden egyében túl már csak két hónap és The End. Úgy döntöttem, a ballagásomat felhasználom a csodálatos évek, a VELE való "kapcsolatom" és az életemből kisétált személy által okozott hiány lezárására. Ez jó lesz. Új szakaszt fogok kezdeni, ez a legjobb megoldás, sok tépelődés után rájöttem.
A nyárral kapcsolatban pedig csak annyit, hogy mindjárt itt van, valószínű, hogy eseménydús lesz, egyszóval hajrá!

Hová is mennék, hová is lennék egyedül én...

Azt hiszem, hogy ez mostanság a rossz dolgok időszaka.
Meg kell emésztenem a hatalmas változást, ami előtt állok, plusz még úgy ballagok el, hogy az a személy, akihez valami miatt nagyon kötődöm, nem lesz ott, és nem is jön vissza soha.
Ez most egy nehéz dolog, nem is mesélem el, elég, ha ennyire avatlak be titeket.
Igyekszem élvezni azt a pár napot vele, ami még hátra van, sokat nevetni, mert akármiről van szó, ha úgy hozza a sors, akkor az utolsó napok arra vannak, hogy kiélvezzük, és elraktározzuk magunkban, örökre.
Egyébként nagyban tervezgetek a nyárra, igyekszem átugrani a ballagást, és annak minden hercehurcáját, és a fájdalmat, ami azzal jár. Nagyon szeretnék nagyokat barangolni, olcsó, de hatásos kis fényképezőgépem társaságában, rengeteget szeretnék Alexával lenni, röhögni, szeretnék a Balatonhoz menni és meglátogatni az Édeskishajómat, és kiélvezni a nyár minden percét. Ja, és lelkiekben felkészülni a középiskolára.
Na, mára ennyi, majd jelentkezem, remélhetőleg képekkel. Imádkozom, mert "Persze, veszünk elemet", "Jaaaa, hát mégse hoztunk." ><

Tavaszi este part 2.

Nem igazán ér fel semmi egy igazi tavaszi estével, talán csak a nyári, bár az sem nagyon, mert az túl unalmas. Három hónapon keresztül jóformán ugyanakkor tűnik el este a Nap vörösen izzó korongja, tavasszal viszont egyre később és később. A madarak is élednek, és ugyan nem vagyok madárpszichológus, de nyárra mintha elunnák magukat, már nem olyan élénken dalolnak, már beletörődnek, hogy jön egy újabb nyári nap, talán érzik, hogy nem lesz különb az aznapinál. Ma egyébként is rendkívül meleg volt, így, március 18. -án, még este is. A szél ugyan erősen fújt, minden mozdítható dolgot elröpített, de nem hideg volt, hanem langyos, szelíd, kedves. Nem az a téli orkán, ami végigsöpör, a havat az arcodba fújja, áthatol a vastag kabát résein, egészen, a csontjaidig. Ha szerencséd van, a zsebedben nem fagy meg a kezed, ha kevésbé, akkor ott sem talál melegre, és mire hazamész, úgy érzed magad, mint egy hóember. Dideregve, havasan, nyomorultan.
Én is jobban élvezem az életet, mint télen, bár akkor sem igazán lehetett eltántorítani tőle, de a tavasz az embereknek is jót tesz. Hétvégén mindenki éledt, ment a határ felé a földjét művelni, mert az időseknek főleg ez az életük, hogy megteremtsék és ne boltba vegyék azt, amire télen szükségük lesz, ami egyébként egy jó elv, mert szerintem százszor jobb az itthon termelt zöldséget, gyümölcsöt megenni, mint a bolti ízetlen sz*rt.
Nekem is vannak terveim. Kaptam elemtöltőt, így már csak tölthető elem kell, aztán indulhatnak a tavaszi - nyári fotózások, és remélem, hogy fejlődni is fogok.
Ami azt illeti, hamarosan a fodrászt is meglátogatom. Azt hiszem, rajtam kívül kevés olyan ember van, aki retteg a hajától. Az enyém szabály szerűen külön életet él, idiótán áll, és a nap minden órájában fésülgethetném, ráadásul borzalmasan el van töredezve, és lassan a bokámat veri. Remélhetőleg tudnak kezdeni vele valamit,aztán majd max kopasz leszek, elvégre az is szexi, nem?! :D

Soha ne legyen nyár, még egyszer nyár

Fotó: DeviantART + saját szerk.

Három hónap, és nyár. De én nem akarom, hogy nyár legyen. Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarok elmenni, nem akarok változást. Eddig mindig vártam, el akartam menni ebből az iskolából, aztán tessék, jön egy ember, aki olyan hatást gyakorol rám, amit már én sem értek, hogy miért van. Hogy mit szeretek benne, mit csodálok már két éve. Nyári szünet után úgy voltam vele, hogy biztos elmúlt, de kíváncsian vártam az évnyitót, aztán amikor megpillantottam, rájöttem, hogy ennek még koránt sincs vége. Év elején bizakodó voltam. Van egy évem, hittem, reménykedtem, és még most is hiszek és reménykedek. Talán már feleslegesen futok utána, mert az iskolaévből körülbelül három hónap van. Ha szerencsém van, addig még történik valami, de eddig sem történt. Mindennél jobban félek, mi van, ha nem is fog? Ha a ballagáson csak állok, ugyanazokkal az érzésekkel, mint eddig, és azt gondolom, hogy már tényleg nincsen több remény. Kétségbeesve harcolok ellene, de lehetséges, hogy fel kellene adnom, és azért küzdeni, hogy elfelejtsem. Ez lesz az itt töltött nyolc évem alatt a legnehezebb időszak, amit megéltem.

Március végétől ami meghalt, újraéled...

Kép: DeviantART
Nem igazán szeretek bal oldalra ülni a buszon, mert jobb oldalon látom Lindusékat, és valahogy boldogsággal tölt el minden reggel, ahogy meglátom a ködben az alakjukat, ahogy nyugisan szénázgatnak, nem törődve a világ dolgaival. (Arról nem beszélve, hogy a hátsó ajtóhoz is közel van, csak ezt nem akartam leírni, mert nem illene bele a festői képbe.)
Mivel azonban sikerült későn kiérnem, már csak ott volt hely. Február elsején, a mínusz tíz fokos hidegben támadt olyan nyárias érzésem, amikor a szőlőkhöz értünk. A nap vörös korongja már látszott az égen, bágyadt fénye narancssárgára színezte az ég alját. A szőlők szabályos csíkokban terültek el a dombon, egészen le a végtelenig. A távolban valószínűleg traktor ablakáról csillant vissza a fény. Aztán amikor a kanyarhoz értünk, lent, a völgyben egy magányos őz legelészett. L.T. zajára felkapta a fejét, feszülten figyelt, előrelépett néhány lépést, majd sarkon fordult, és elrohant. Az egyik háznál egy németjuhász kutya aludt összegömbölyödve - aztán jött a többi ház, a természetesség elillant. Robogás, robogás, robogás, aztán város...
De a városban is vannak szépségek, amikor húsz perc után megpillantod a panelházakat, ahogy az üvegablakokról visszacsillan a napfény. A házak közt ugyan enyhe köd gomolyog, de a város éled: autók és buszok cikáznak ide - oda, és mindenen túl, a távolban, a messzeségben újra nincs semmi, csak zöld és kék. Amikor a mező és az ég összeér.

Papírzsebkendőhegyek, Neon feeling :)

Ha az ember unatkozik, mert beteg, és egész nap otthon döglik, alapvetően szereti az időt elütni valamivel.  Hát ennek egy új kinézet lett az eredménye (YEAH! :P) Úgy döntöttem, elég a narancsos nyárias feelingből - most a neonos nyárias jön. :) Szerintem jól néz ki, remélem, senkinek nem folyik ki a szeme. Közveszélyes! :)

Nyári nap...

FOTÓ: DEVIANTART

A felhők egy ideje új formációkat vesznek fel minden nap - imádom a felhőket. De rájöttem arra is, hogy csak egyféle eget szeretek - a nyári eget. Tudom, a mi a kedvenc évszakod kérdésre mindenki azt feleli, a nyár - tök egyszerű okokból. Miért is?: Mert nincs suli, nincs tanulás, nincsenek tanárok, mert nyaralunk, strandra járunk, úszunk, piálunk, részegek leszünk, bulizunk, haverokkal lógunk, bandázunk, nagynak hihetjük magunkat.

Szavak. Én viszont még szavakkal, mondatokkal, egy egész regénnyel sem igen tudnám megmagyarázni, miért imádom a nyarat: inkább csak ezekkel a képekkel.

Nem szeretek strandra járni, mert nem az én világom. Iskolába is minden további nélkül elmegyek, mert busszal szoktam járni. Itt, ahol élek, nincsenek haverjaim, mert egyáltalán nem egyezik meg a gondolkodásmódunk - tipikus plázapicsa, seggfej, energiaitalozunkcigizünkiszunk banda, ebből köszi, de nem kérek. Mindezekből kifolyólag nem is bandázok, sőt...

Ezeknek ellenére imádom a nyarat, nekem nem erről szól.

Szeretek kiülni a feljáróra, nézni, ahogy a domb mögött eltűnik a nap narancsos korongja, és csak csodálatos, rózsaszín-narancssárga keretű habos felhők maradnak utána, vagy a halvány, rózsaszín ég - alkonyat. Szeretem, ahogy a nap első sugarai a redőnyöm résein keresztül már hajnali négy órakor bevilágítanak, és kérlelnek, keljek fel, mert lemaradok egy csodálatos dologról - napfelkelte. 

Szeretek bejárni a városba, elsuhanni ugyanazok mellett a házak mellett, nézegetni, ahogy a karámokat bearanyozza a nap, lovak legelésznek a domboldalban, Lindusék pedig nagy, lustán állnak az istállóban, ahol hűvösebb van, és kevesebb a légy, mint kint. Szeretek hazajönni, este, alkonyatkor, ahogy alattam a hatalmas test beveszi a kanyart, és pillantásom nyílik az alattunk elterülő völgyre, mintha a világ végéig nyúlna el. Szeretem nézegetni a lobogó kék függönyt, ahogy a hűs huzat még utoljára meglebegteti.

Szeretem nézegetni az eget, a kék eget, fehér habos felhőkkel. Szeretek kiállni a nyári esőbe, áztatni magam, megtisztulni, új erőre kapni, hallgatni, ahogy a táncoló esőcseppek egy pocsolyában végződnek.

Szeretek leülni a nagy gépek elé, nekik dőlni, és együtt élvezni velük az élet szépségeit.

Mert az élet csodálatos! A télben is vannak szépségek, a tavaszban, és az őszben is, de igazán csak nyáron érzem azt, én vagyok a világ leggazdagabb, legboldogabb, legszerencsésebb embere - a többi már csak hab a tortán.


U.I.: A blogom tegnap volt egy éves! Köszönöm mindenkinek a támogatást, hozzájárulást, a rendszeres olvasóknak, hogy olvasnak, a barátoknak, a pozitív visszajelzéseket! Jó év volt, és remélem, hogy az archívumban 2013 is lesz! :) (Bár ez már inkább rajtam múlik.)

ti mások álmát élitek, én viszont a magamét... ~ wonderful life... :)

Úristen, nem is tudom, hogy kezdjem. Pedig annyi mindenről tudnék írni... Csak egyszerűen nincs kedvem mesélni. Mert ahhoz, hogy megértsétek, miről van szó, el kell mondanom a részleteket.
Kevés olyan ember van, akivel maradéktalanul jól el tudok szórakozni, élőben pedig csak három ilyen emberre számíthatok, akikkel minden nap találkozom. De most Ők is olyan mások... álomvilágban élnek. Ami nem probléma, ha az ember nem csavarodik be teljesen. Egy könyvet olvasnak, ami állításuk szerint fantasztikus (szerintem nem, de ilyen vagyok én, egy egyéniség, mindig kilógok a sorból), és teljesen a hatalmába kerítette őket. Állandóan erről beszélnek, én meg már meg se szólalok, mert nem figyelnek rám. Bosszantó, mert nem az a baj, hogy álmodoznak, hanem, hogy teljesen ettől függnek. Más álmát élik, olyanét, aki már egyszer ezt megálmodta. Engem nem is ez zavar, szeressék, meg nem is az, hogy én kilógok belőle, mert őszintén szólva nem érdekel. Csak néha már zavaró, hogy, ha van valami problémám, és esetleg elmondom, akkor utána rögtön le vagyok szarva, és megy minden a megszokott kerékvágásban.
Van egy másik problémám is, miszerint az, hogy nem tudok egyensúlyt teremteni a két világom közt. Eddig minden egybe tartozott, most viszont úgy érzem, mintha szét kellene szakadnom, két helyen lennem egyszerre. Sosem tartottam okésnak, hogy mindenkinek megfeleljek, de ezt most eléggé nehéz összeegyeztetni. Teljesen összezavarodtam, mert egyszer így gondolom, másszor úgy, hatalmasakat csalódtam, mégis, akikkel ez kapcsolatos, nem bántam meg. Viszont tudom, hogy nem minden maximálisan jó, de ugyanakkor azt is, hogy semmi nem lehet tökéletes.
Néha már belefáradok, és lerendezem azzal, hogy meg tudom tartani az összhangot, de az igazság az, hogy valójában nem, a legnagyobb gond pedig az, hogy ezt nem is lehet.
Ha megpróbálom összehozni a kettőt, az rendszerint balul sül el, és nem is próbáltam még, de tudom, tudom, hogy megsértek vele másokat, és teljesen egyedül maradok - majdnem.
Így két világban kell élnem, és szerintem nem is lehet ezt a kettőt összehozni, mert az emberek nem értik meg, képtelenek rá, kinevetnek, és megsértődnek, de néha fájó tud lenni, hogy az egyik kisvilágban nem tudok teljesen önmagam lenni.
Na mindegy, majd kiforrja magát a dolog, legalábbis bízom benne...



















forrás: DeviantART
Ami a tegnapot illeti, voltam fotózni. :) Márciusi időjárás volt... :') El sem hiszem, hogy tél van... nyarat akarok, örökké nyarat... napsütést, kék eget, fehér felhőket, fülledt levegőt, egy kis szellőt, zöld fákat... vagy éppen záport, hatalmas vihart, mindegy, mit csak nyarat...
Rengeteg szép kép lett.

És az ÉN ZENÉM... amit már tizedjére hallgatok... és annak ellenére, hogy nem tanulok angol nyelvet, hát...:
Black - Wonderful Life
Még így is, mindezek ellenére csodálatos az élet.


Ja, és még valami: SZERELEM, reménytelenül ~~ > ne próbáljátok ki, oltárian sz@r. :D

Utólag is Boldog Mikulást mindenkinek. : )

Nyár, még egyszer nyár ☼♫♪

Helóka :)
Na, tegnap is írni akartam már, de annyit küszködtem a belépéssel, hogy úgy döntöttem, nem írok már, mert minden erőm elvette a dolog :P
Előtte arról, hogy sikeresen megfáztam, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a 476 -on az ablakok el voltak húzva, mivel azonban a busz már nem mai gyerek, elég nehezen mozgathatók, ebből következik, hogy egész végig a huzatban csücsültem. De közrejátszhatott még az is, hogy volt, hogy egészen lehűlt a levegő, máskor meg szépen leizzadtam tesiórán, aztán megcsapott a hideg.
Úgyhogy most itthon vagyok, szabadságon. Ma, kettőtől nézek majd díjugratást a tévében, tehát el leszek :P
A múlt, pedig... hétfőn - kedden és szerdán elég nagy csapás ért, valakit illetően. Kedden rengeteget buszoztam, ott ültünk két órán keresztül, a második otthonomban, király volt :)

És akkor egy kép ízelítőnek: (kissé sötét :'D)