Anyám mindig is szívügyének tekintette a virágoskertet, a kertészkedést, és persze tegnap jött rá a roham, hogy kigereblyézze a faleveleket a virágosból. Mire minden lehető, virágágyásba nem illő dolgot kihalászott, a nap is szó szerint lement, szóval rajtam volt a sor, hogy a gazokat, meg a leveleket összeszedjem. Aki azt mondja, lusta vagyok, annak tulajdonképp igaza van, mert tegnap is addig húztam a dolgot, amíg az orromig se láttam el a sötétben. Azért volt ennek jó oldala is, mert a tavasz első esti hangjait hallhattam.
Először szépen, lassan bekékült az ég, megjelentek a csillagok, és a Hold is fentről figyelt. Aztán hallottam, amint a fácánkakas nem éppen szép hangon üvöltözik, ahogy a verebek valamelyik fán élénken kiabálnak egymással, mert állandóan kiverik a balhét. A rigó valahol a távolban fütyült. Ezen a napon ő volt a Megasztár a madarak között. Mégis, olyan megnyugtató volt, mert ezeket a hangokat három hónapig nélkülöznöm kellett, és most visszatértek.
