Helóka :)
Na, tegnap is írni akartam már, de annyit küszködtem a belépéssel, hogy úgy döntöttem, nem írok már, mert minden erőm elvette a dolog :P
Előtte arról, hogy sikeresen megfáztam, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a 476 -on az ablakok el voltak húzva, mivel azonban a busz már nem mai gyerek, elég nehezen mozgathatók, ebből következik, hogy egész végig a huzatban csücsültem. De közrejátszhatott még az is, hogy volt, hogy egészen lehűlt a levegő, máskor meg szépen leizzadtam tesiórán, aztán megcsapott a hideg.
Úgyhogy most itthon vagyok, szabadságon. Ma, kettőtől nézek majd díjugratást a tévében, tehát el leszek :P
A múlt, pedig... hétfőn - kedden és szerdán elég nagy csapás ért, valakit illetően. Kedden rengeteget buszoztam, ott ültünk két órán keresztül, a második otthonomban, király volt :)
És akkor egy kép ízelítőnek: (kissé sötét :'D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése