 |
| Fotó: DeviantART + saját szerk. |
Három hónap, és nyár. De én nem akarom, hogy nyár legyen. Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarok elmenni, nem akarok változást. Eddig mindig vártam, el akartam menni ebből az iskolából, aztán tessék, jön egy ember, aki olyan hatást gyakorol rám, amit már én sem értek, hogy miért van. Hogy mit szeretek benne, mit csodálok már két éve. Nyári szünet után úgy voltam vele, hogy biztos elmúlt, de kíváncsian vártam az évnyitót, aztán amikor megpillantottam, rájöttem, hogy ennek még koránt sincs vége. Év elején bizakodó voltam. Van egy évem, hittem, reménykedtem, és még most is hiszek és reménykedek. Talán már feleslegesen futok utána, mert az iskolaévből körülbelül három hónap van. Ha szerencsém van, addig még történik valami, de eddig sem történt. Mindennél jobban félek, mi van, ha nem is fog? Ha a ballagáson csak állok, ugyanazokkal az érzésekkel, mint eddig, és azt gondolom, hogy már tényleg nincsen több remény. Kétségbeesve harcolok ellene, de lehetséges, hogy fel kellene adnom, és azért küzdeni, hogy elfelejtsem. Ez lesz az itt töltött nyolc évem alatt a legnehezebb időszak, amit megéltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése