Anyám mindig is szívügyének tekintette a virágoskertet, a kertészkedést, és persze tegnap jött rá a roham, hogy kigereblyézze a faleveleket a virágosból. Mire minden lehető, virágágyásba nem illő dolgot kihalászott, a nap is szó szerint lement, szóval rajtam volt a sor, hogy a gazokat, meg a leveleket összeszedjem. Aki azt mondja, lusta vagyok, annak tulajdonképp igaza van, mert tegnap is addig húztam a dolgot, amíg az orromig se láttam el a sötétben. Azért volt ennek jó oldala is, mert a tavasz első esti hangjait hallhattam.
Először szépen, lassan bekékült az ég, megjelentek a csillagok, és a Hold is fentről figyelt. Aztán hallottam, amint a fácánkakas nem éppen szép hangon üvöltözik, ahogy a verebek valamelyik fán élénken kiabálnak egymással, mert állandóan kiverik a balhét. A rigó valahol a távolban fütyült. Ezen a napon ő volt a Megasztár a madarak között. Mégis, olyan megnyugtató volt, mert ezeket a hangokat három hónapig nélkülöznöm kellett, és most visszatértek.
Szia(:
VálaszTörlésNagyon szépen leírtad, szinte látom magam előtt(: Olyan jó, hogy végre kezd tavaszodni, szeretem a telet, mondhatni imádom, de amikor újraéled a természet az legalább olyan szép, mint a hófödte táj. A madarak hangja, a naplementék, a rügyek, a szellő, és a mindig friss illat, amit a tavasz hoz magával, egyszerűen imádom(: A csillagos ég pedig szerintem a természet egyik legnagyobb csodája(: Nagyon szép volt a leírásod, igazán felvidított(:
Igen - igen! :) A tél is szép, de nekem mindig is a tavasz (illetve a nyár főként) lesz a kedvenc. :) És hát igen, ha este jövök haza, állandóan bámulom az eget, földbe gyökerezik a lábam, ha megpillantom. Olyan félelmetes és csodálatos, olyan végtelen, óriási és hiába fejlett az űrkutatás, mégis úgy gondolom, hogy elérhetetlen. :) Van, amit az emberek sehogy sem tudnak meghódítani (szerencsére).
Törlés