Miami feeling

Tényleg unatkozom, ennek eredményét látjátok. Miamis stílus, a kedvenc városom. : ) remélem, tetszik! :)

Koncert újra :)

Hát igen, olyan mázlistának mondhatom magam, hogy megint koncertre megyek! Köszönhetem ezt a Tavaszi Fesztiválos rendezvénynek, melyből kifolyólag fellép a Magna Cum Laude, és mivel hogy szeretem őket, és a koncert ingyenes, úgy döntöttünk, akkor már elmegyünk. :D
Alig várom, de addig is úgy néz ki, itt fogok rohadni a gép előtt. Az is kérdéses, hogy hogy jutunk haza, de azt majd megoldjuk valahogy.
Ami az időjárást illeti, egyáltalán nincsen szabadtéri-koncertes hangulat. A szél fúj, és az égen egy rakás sötét felhő. Úgy néz ki tehát, hogy nem is szabadtéren lesz. Ja, igen, ezt is ki kellene deríteni...
Jól van, majd jövök beszámolóval és képekkel. :)

Goodbye

Most egy kicsit furcsa így, egyedül. Furcsa, fájó visszagondolni a szép emlékekre. Furcsa, álmomban nem gondoltam volna ilyesmit. Talán túl természetesnek vettem, hogy van egy ilyen ember az életemben, és mindig lesz, mert lennie kell. Azt gondoltam, hogy a sok délutáni nevetés, a közös ismerősökkel való szórakozás és egyebek alapok. Így vannak rendjén. Örökké lesznek. Sosem változnak majd meg. Hát, még sem így lett.
Talán azért vette el őt, és még más embereket is tőlem a sors, mert egyedül kell helytállnom. Nem támaszkodhatok másra, nem kapaszkodhatok másba, hiszen nem nyomhatnak agyon a terhek akkor sem, ha olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Még fáj, még rossz, de hiszem, hogy az idő mindent begyógyít, és hogy a sors is olyan kegyes, hogy életem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb napján visszakapom azt az embert, akihez különös módon kötődtem, és vele zárhatom le a múltat, és a többiekkel, akikkel éveken át együtt sírtunk és együtt nevettünk.

R.H.C.P. - Snow

Mert jó. ~

Meleeg

A melegre való tekintettel nekiálltunk lesikálni Suzzt. Már igazán ráfért, finoman fogalmazva tiszta retek volt, de az eredmény mindenért kárpótolt ;) Igaz, hogy még nem patyolat tiszta, de így is nagyon szépen néz ki, hanyatt csúszik a napfény rajta (csak az a gáz, hogy ez kb. egy óráig fog tartani, mert utána megint szolgálatba fog állni, és a földút újra befesti az egészet.)
Ami azt illeti, a tegnapi napom eléggé röhögősre sikeredett. Annyira röhögősre, hogy még a teát is kiköptem. (Y)  Na, de meséljenek a képek.

Rápulóóóó. Madártávlatból

Buborék (a minőség azért rossz, mert már kicsit sötétedett)

Kicsi kockák a nagyokban 

Képek

Ami azt illeti, a mai fotózás alkalmával megtanultam, hogy állatokról képet készíteni nem túl egyszerű, főleg, ha a macskád minden ok nélkül elkapja a karod, és megharap, vagy ha a kutya beleliheg az arcodba, és mocorog.

Van, hogy fotóalanyunk egyszerűen nem akar idenézni.

És van olyan is, amikor egyszerűen elege lesz belőlünk, és azt gondolja, hogy fél kézzel nem fogunk tudni fényképezni (ebben tévedett)

Aztán van, amikor fotóalanyunknak egy részletét szeretnénk lefényképezni, ez esetben a szemét. Ez sem sikerült.

Na jó, akkor hagyjuk a macskát a francba. Keressünk valami mást.

Hoppá! Egy darázs. Ezt is egészen véletlenül vettem észre. Jó, akkor most fotózzuk le direkt a darazsat.

Ez már persze, hogy nem jön össze.

Jékutya! Nem, ez sem sikerült.

De azért nem csak rossz fotók születtek. :')

Íme egy példa:

Fotófotófotófotóóó.

És íme, itt az első gyöngyszem, melyet édes fényképezőgépemmel csináltam, melyet egy tölthető elem működtet, melyet egy elemtöltő tölt fel. YEAAAAAAAAH!
Most bekattantam, szét fogom fotózni az agyamat is, remek lesz :D
Majd kaptok képeket, ígérem, dögivel. ;)
Legalább ez egy kicsit jobb kedvre derít, így, a búcsúzás árnyékában és azzal a r*hadt betegséggel való küzdelemben.
Úgyhogy most ennyigyors, később jövök! :)

Hová is mennék, hová is lennék egyedül én...

Azt hiszem, hogy ez mostanság a rossz dolgok időszaka.
Meg kell emésztenem a hatalmas változást, ami előtt állok, plusz még úgy ballagok el, hogy az a személy, akihez valami miatt nagyon kötődöm, nem lesz ott, és nem is jön vissza soha.
Ez most egy nehéz dolog, nem is mesélem el, elég, ha ennyire avatlak be titeket.
Igyekszem élvezni azt a pár napot vele, ami még hátra van, sokat nevetni, mert akármiről van szó, ha úgy hozza a sors, akkor az utolsó napok arra vannak, hogy kiélvezzük, és elraktározzuk magunkban, örökre.
Egyébként nagyban tervezgetek a nyárra, igyekszem átugrani a ballagást, és annak minden hercehurcáját, és a fájdalmat, ami azzal jár. Nagyon szeretnék nagyokat barangolni, olcsó, de hatásos kis fényképezőgépem társaságában, rengeteget szeretnék Alexával lenni, röhögni, szeretnék a Balatonhoz menni és meglátogatni az Édeskishajómat, és kiélvezni a nyár minden percét. Ja, és lelkiekben felkészülni a középiskolára.
Na, mára ennyi, majd jelentkezem, remélhetőleg képekkel. Imádkozom, mert "Persze, veszünk elemet", "Jaaaa, hát mégse hoztunk." ><

Tavaszi este part 2.

Nem igazán ér fel semmi egy igazi tavaszi estével, talán csak a nyári, bár az sem nagyon, mert az túl unalmas. Három hónapon keresztül jóformán ugyanakkor tűnik el este a Nap vörösen izzó korongja, tavasszal viszont egyre később és később. A madarak is élednek, és ugyan nem vagyok madárpszichológus, de nyárra mintha elunnák magukat, már nem olyan élénken dalolnak, már beletörődnek, hogy jön egy újabb nyári nap, talán érzik, hogy nem lesz különb az aznapinál. Ma egyébként is rendkívül meleg volt, így, március 18. -án, még este is. A szél ugyan erősen fújt, minden mozdítható dolgot elröpített, de nem hideg volt, hanem langyos, szelíd, kedves. Nem az a téli orkán, ami végigsöpör, a havat az arcodba fújja, áthatol a vastag kabát résein, egészen, a csontjaidig. Ha szerencséd van, a zsebedben nem fagy meg a kezed, ha kevésbé, akkor ott sem talál melegre, és mire hazamész, úgy érzed magad, mint egy hóember. Dideregve, havasan, nyomorultan.
Én is jobban élvezem az életet, mint télen, bár akkor sem igazán lehetett eltántorítani tőle, de a tavasz az embereknek is jót tesz. Hétvégén mindenki éledt, ment a határ felé a földjét művelni, mert az időseknek főleg ez az életük, hogy megteremtsék és ne boltba vegyék azt, amire télen szükségük lesz, ami egyébként egy jó elv, mert szerintem százszor jobb az itthon termelt zöldséget, gyümölcsöt megenni, mint a bolti ízetlen sz*rt.
Nekem is vannak terveim. Kaptam elemtöltőt, így már csak tölthető elem kell, aztán indulhatnak a tavaszi - nyári fotózások, és remélem, hogy fejlődni is fogok.
Ami azt illeti, hamarosan a fodrászt is meglátogatom. Azt hiszem, rajtam kívül kevés olyan ember van, aki retteg a hajától. Az enyém szabály szerűen külön életet él, idiótán áll, és a nap minden órájában fésülgethetném, ráadásul borzalmasan el van töredezve, és lassan a bokámat veri. Remélhetőleg tudnak kezdeni vele valamit,aztán majd max kopasz leszek, elvégre az is szexi, nem?! :D

4000 oldalmegjelenítés

Hú, a mai napon már írtam hatszáz bejegyzést, tudom. De mindezek mellett szeretném megköszönni nektek a 4000 oldalmegjelenítést! :) Annyira nem sok, de egy év alatt azért nekem mégiscsak nagy dolog, köszönöm annak, aki olvas!

Bikini - Széles, tágas a tér

Soha ne legyen nyár, még egyszer nyár

Fotó: DeviantART + saját szerk.

Három hónap, és nyár. De én nem akarom, hogy nyár legyen. Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarok elmenni, nem akarok változást. Eddig mindig vártam, el akartam menni ebből az iskolából, aztán tessék, jön egy ember, aki olyan hatást gyakorol rám, amit már én sem értek, hogy miért van. Hogy mit szeretek benne, mit csodálok már két éve. Nyári szünet után úgy voltam vele, hogy biztos elmúlt, de kíváncsian vártam az évnyitót, aztán amikor megpillantottam, rájöttem, hogy ennek még koránt sincs vége. Év elején bizakodó voltam. Van egy évem, hittem, reménykedtem, és még most is hiszek és reménykedek. Talán már feleslegesen futok utána, mert az iskolaévből körülbelül három hónap van. Ha szerencsém van, addig még történik valami, de eddig sem történt. Mindennél jobban félek, mi van, ha nem is fog? Ha a ballagáson csak állok, ugyanazokkal az érzésekkel, mint eddig, és azt gondolom, hogy már tényleg nincsen több remény. Kétségbeesve harcolok ellene, de lehetséges, hogy fel kellene adnom, és azért küzdeni, hogy elfelejtsem. Ez lesz az itt töltött nyolc évem alatt a legnehezebb időszak, amit megéltem.

"Süt a nap, nehogy szomorú légy, ez lehetne százszor is rosszabb! Süt a nap, kicsit nevet az ég, még gyönyörű dolgokat hozhat! Süt a nap, nehogy szomorú légy, ez lehetne százszor is rosszabb! Hát az a bolond, aki most,- hogy ragyog az ég,- mégis áldozat..."

(=időjárás jelentés.)

Személyiségteszt

Kitti blogján láttam, úgyhogy én is válaszolok, forrás amúgy Neon.hu,amit nemnézek. :))))



1. Mi az, amit ma meg tudsz tenni, de tavaly még nem voltál rá képes?
Alapjában véve inkább úgy mondom, több önbizalmam lett, mint eddig.

2. Mi az, amire a legtöbbet gondolsz mostanában?
Őrá, a lovakra, a lovaglásra, a kitartásra, a reményre, a hitre, és arra, hogy az élet csodálatos.

3. Itt és most, ebben a pillanatban, mi az, amire a legeslegjobban vágysz?
Nehéz ezt megmondani, de úgy, hogy ha nem gondolkozom, és tényleg most, akkor Őrá.

4. Hogyan állítanád fontossági sorrendbe a következő szavakat: boldogság, pénz, szerelem, egészség, hírnév?
boldogság, egészség, szerelem, hírnév, pénz

5. Ha egyetlen szóval kellene leírnod az elmúlt hónapodat, mi lenne az a szó?
csodálatos

6. Mi jelenti az első számú motivációt az életedben jelenleg?
a hit (nem a vallás)

7. Egyetlen mondatban válaszolj: ki vagy te?
Egy egyedi, kissé őrült, különc ember.

8. Miről szeretnél ismert lenni?
Arról, hogy hiszek abban, hogy a világ szép és lehet jobb, és hogy az élet is csodálatos, csak nézőpont kérdése.

9. Ha otthonodtól 10 ezer kilométerre kellene költöznöd, mi lenne az az egy dolog, ami a legjobban hiányzik neked?
Kiscsaládom

10. Mit gondolsz, egy év múlva miben fog különbözni az életed a mostani mindennapjaidtól?
Nem látom már Őt, új arcok vesznek körül, talán új barátokat szerzek, emellett mindenféleképpen érnek majd csalódások és sikerek.

11. Ki az, aki mellett jobban érzed magad a bőrödben?
A barátok.

12. Mi az a három tulajdonság, ami a legfontosabb számodra a barátságban?
Őszinteség, bizalom, összetartás

13. Mi az, amit nem tettél meg, mert féltétél a következményektől?
Sok ilyen van... :')

14. Mi az, amire már kisgyerek korod óta vágysz?
Hát, kisebb koromban általában hülyeségre vágytam, amit ma már nem akarok. xD

15. Mi az, ami miatt még nem érted el azt, amire vágysz?
Távolság

16. Mit teszel akkor, amikor semmi sincs, ami fel tudna vidítani?
Mindig van valami, ami fel tud vidítani.

17. Mikor tűnt fel először, hogy az élet nagyon rövid?
5 éves koromban?! :D

18. Mi az, amire több időt szeretnél szánni?
Inkább azt mondom, ki szeretném élvezni a pillanatokat.

19. Mi az a dolog, amit mindenki csinál körülötted, és te mégsem szeretnéd megtenni?
Kb. ribanckodás...

20. Mi az a probléma az életedben, amit újra és újra elnyomsz magadban?
Ő... :')

21. Mit gondolnak rólad mások, ami egyáltalán nem igaz?
Hogy kioktatok másokat?! Vagy nem tudom. :) Ha valaki olyat gondol, ami nem igaz, azt otthagyom a francba.

22. Mi az, amit senki sem vehet el tőled?
Emlékek

23. Mi az, ami nélkül nem bírnál ki egy napot sem (legalábbis nehezen)!
Optimizmus, hit, remény, álmodozás

24. Ha visszatekintesz a múltadra, mi az, ami a leginkább hiányzik?
2010 nyár, FIam.

25. Gondolj a múlt évedre: mi az az élmény, ami a legtöbb örömmel tölt el vagy a legjobban megnevettet?
Nagypapizás, Lindázás, Diáknap, barátok

26. Mi a legfontosabb dolog, amiben szeretnél változni/fejlődni az elkövetkezendő egy évben?
Kiélvezni a pillanatot.

27. Ha nem most, akkor mikor?
Nyilván később ?!

28. Mit tettél eddig, amire NAGYON büszke vagy?
"Aki mer, az nyer."

29. Mi az, amit nemrég tanultál önmagadról?
Hogy idióta vagyok. :'DD Meg hogy nem vagyok tökéletes.

30. Mire szeretnél emlékezni egész életedben?
Arra, hogy mindig optimista voltam, hogy Kiscsaládomban rengeteg menedéket találtam, meg... minden.. :P

31. Mi az, aminek a modern társadalomnak nincs is szüksége?
Ribancok? :D

32. Mi az az egy dolog, amiben teljesen biztos vagy?
Hogy merni kell álmodni.

33. Ha lehetne egy üzeneted, amit az egész világ számára eljuttatsz, mi lenne az?
Legyél optimista...

34. Mi az, amire azt mondtad, hogy SOHA, és a végén mégis megtetted?
Sok ilyen volt, de soha ne mondd, hogy soha.

35. Mi az, amiről egészen más véleményen voltál öt évvel ezelőtt?
Régen volt.

36. Mi az, ami nem tartott örökké, de mégis megérte?
A szép emlékek :)

37. Ha visszamehetnél az időben, és elmondhatnál valamit az egykori önmagadnak, mi lenne az?
Nézd, miket értél el! :)

38. Ha tudnád, hogy 60 másodperc múlva meghalsz, mik lennének az utolsó szavaid?
Imádtam az életem.

39. Ha vége az életednek, vajon több dolog lesz, amit megtettél, vagy több, amit csak szerettél volna?
Több, amit megtettem, így szeretnék élni.

40. Melyek azok a kérdések, amelyeket gyakran felteszel magadnak?
Néha nem értem az embereket - nem kérdés, kijelentés. Miért viselkednek ilyen furcsán?!

"Végre, most hogy végre látlak, van kire gondolnom, végre..."

Ami azt illeti, egészen jól vagyok. Már másfél hete küzdöm a náthával, egyre inkább gyógyulok kifelé belőle. Az elmúlt két napom nagyon jól sikerült, bár félő, hogy még egy enyhe arcüreg vagy homloküreg gyulladást is kaphatok (azért remélem, odáig nem jutok el), azért nagyon remélem, erre nem kerül sor. Aztán, a hétvégére majdnem lett programom, végül mégse, így valószínű lustulással és ha van egy kis szerencsém, akkor fotózással fog telni. Holnap egészen rövid napom lesz. A múlt szerda maga volt a katasztrófa, pedig a szerdák általában jók szoktak lenni. Ez viszont egy egészen sz*r szerda volt, valószínűleg, mert túl sok információ ömlött a nyakamba, és nem voltam elég erős, hogy bármit is kezdjek velük. Mostanra szerencsére, mint szinte mindig, viszont találtam megoldást a mellé, hogy folyamatosan erősen hiszek és remélek, mert hit, és remény nélkül valószínűleg egy magába forduló, depressziós ember lennék. :'D

"Dob+basszus zakatol a füleiben..."

Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Egyrészt, mert borzasztóan le vagyok fáradva, másrészt, mert annyi minden történt.
Én az Omegát kb. egy - két éve ismertem meg, mert valószínűleg egy 10-12 éves lányt nem az érdekli, hogy az idősek mit hallgatnak. De hallottam a Gyöngyhajú lány c. számukat egy videó alá bevágva, és nagyon megtetszett, egyből kutatni kezdtem, melyik együttesé (ha jól tudom, egyébként a Scorpions zenekar egyik száma átdolgozott verziója, magyar szöveggel). Onnantól kezdve, ha Omegát hallottam, mindig örültem, mert nagyon jónak gondoltam őket. Aztán, amikor meghallottam, hogy idejönnek a közelbe, és koncertet adnak, tudtam, hogy itt a helyem. Nem esik meg gyakran, hogy egy ilyen ismert együttes ebbe a Budapesthez képest porfészekbe látogat el, ráadásul tisztelem őket, és a zenéjüket, szóval tudtam, hogy ki kell használnom.

Hát, ez az alkalom is megadatott. Igaz, nem azzal és úgy, ahogy terveztük, de azt hiszem, ez még így jobb is, sőt. Mert nem az út számít, hanem az, hogy kivel tesszük meg, és szerintem, ha mással tettem volna, nem éreztem volna ilyen jól magamat.
Már hat előtt ott voltunk, a bejáratnál, a koncert pedig csak nyolckor kezdődött, mégis már viszonylag sok ember tolongott az ajtónál. Szomorúan vettük tudomásul, hogy az igazi zenére úgy tűnik, többségében az idősek kíváncsiak. Mindig morgolódunk, ha nem ismerik fel az új számokat, én azt hiszem, örülök neki, hogy nem marad bennük meg a sok új zene, mert az körülbelül, egy - két kivételével egy raklap lócitrommal vethető össze.
Kezdődött a csaknem egy órás várakozás. Kitti a hajamat fonogatta unalmában, nekem nem volt más dolgom, mint tűrni. Sokáig vártunk, de az izgalom miatt a "mindjárt állva elalszom" kijelentésem nem vált igazzá. Egyre több kíváncsi ember gyűlt össze, jegyeket szorongatva a kezében, kis transzparenseket, Omegás sálakat, és még ki tudja, mi mindent, csak hogy kifejezzék szeretetüket imádott együttesük felé. Lehetséges, hogy kissé tudatlanul érkeztünk, ugyanis három számot ismertünk címről és szövegről, a többit valószínűleg csak a dallamról ismertük fel, hogy ezt már valahol, valamikor hallottuk. Nem igazán foglalkoztunk viszont vele, mert bíztunk benne, hogy jól érezzük majd magunkat.
Mindenki beszélgetett, találgatott, hogy mi hogy lesz, mikor és hány ajtón engednek majd be minket, hogy van elrendezve a színpad és a lelátó, marad -e még ülőhely. Néhány ember nem túl szép szavakkal fejezte ki elégedetlenségét, csupán azért, mert a sor vége felé állt, de ha ő lett volna a mi helyünkben, és mi reklamálunk, akkor nyilván ő is úgy gondolja, hogy teljesen feleslegesen káromkodik. Fényképeket nézegettünk, Facebookoztunk a telefonon, majd végre, hétkor kinyitották az ajtókat.
Első utunk a mosdóba vezetett, aztán elfoglaltuk a helyünket. A székeken Blikk újságokat helyeztek el, mi egyel lejjebb dobtuk őket, és szépen elhelyezkedtünk. Aránylag jól beláttuk a terepet, bár egy oszlop pont kitakarta a lényeget, de mivel hogy Kóbor állandóan mászkált, jött - ment éneklés közben, ivott, ezért fotózni így is viszonylag jól lehetett a kis, értéktelen telefonjainkkal és fényképezőnkkel (legalábbis a többi, profi fotós gépeihez viszonyítva). Megörökítettem a még emberek nélküli színpadot, aztán telefonáltunk, hogy sikeresen bejutottunk, nem tiportak el, élünk, és minden a legnagyobb rendben van. Aztán kezdődött a show!
Már alapból meg voltunk lepődve, mert Kóbor Jánoson kívül senkit nem ismertünk fel, legalábbis elsőre, úgyhogy nyilván a mellettünk ülők elképedve hallhatták a találgatásainkat. Megállapítottuk, hogy a dobos igazán hasonlít valakire, aztán jót mosolyogtunk rajta.
A zenekar a rajongók számára jól ismert Omega slágerek dallamait játszotta. Nem volt ének, nem volt szöveg, csak a dallam. Aztán a Fekete pillangónál, a refrénnél (ennek a dallamát én is megismertem), az emberek egy óriási hangként elkezdték üvölteni a szöveget. Karok nyúltak a levegőbe, önfeledten kiáltottak, és a számok végével tapsoltak.
Óriási érzés volt, szó szerint az egész testedben érezni lehetett a zenét, csontig hatolt a dob erős hangja. Vakuk villantak, a mai fiatalok számára használhatatlan, ősrégi, de már kamerás telefonokkal fényképeztek és vették a dalokat videóra.
Aztán jött az igazi ének. A hangulat fergeteges volt, a sok ember nem volt már egymás ellensége, mint a bejáratnál, amikor azért küzdöttek, hogy elsőként jussanak be az ajtón, és megszerezzék a legjobb helyeket. Egy tömeg állt a színpad előtt is, tomboltak, ugráltak, sálakat nyújtottak a levegőbe, és rengeteg Omegás pólós embert láttunk.
Ez a része számomra is még lenyűgözőbb volt, mint a koncert eleje, ami szintén nagyon jó volt. A vége felé jött a Gyöngyhajú lány, és akkor már én is énekeltem velük, a mellettem ülő nénivel, a pár sorral lejjebb tomboló férfival, és még rengeteg - rengeteg emberrel a szöveget. Hatalmasat dobbant a szívem, mert ez a kedvenc számom tőlük, ez az egyetlen, amit kívülről tudok. Észre sem vettem, de a lábammal doboltam a ritmust, nem gondoltam semmire, minden probléma elszállt, átadtam magamat az igazi zenének két - két és fél órára.
Az első fél órában még javában vigyorogtam, próbáltam feldolgozni, hogy igen, ITT vagyok, de utána már nem küzdöttem vele, inkább élveztem. Lehet, hogy nem a valóságban vagyok, hanem egy álomban, akkor pedig nem akarok gondolkozni azon, hogy álmodom -e, vagy nem, nehogy felébredjek.
Azt hiszem, még sem álom volt, mert az álomból nem lesznek a telefonon és a fényképezőn maradandó fotók, és videók.

Igen, az Omega hatalmas show -t csapott, csak az a kár, hogy többnyire az idősebb korosztály volt rá kíváncsi. Volt két szám, amit angolul énekeltek, a többit magyarul. Magyar nyelven, a közönség nyelvén, a mi nyelvünkön, úgy, hogy énekelni is tudjuk a szöveget. Nem a külföldi, semmitmondó, mostanában futó divatzenéket majmoltuk angolul, hanem az igazi, 50 év alatt felgyülemlett magyar Omega slágereket.
Sajnálom, hogy a mai fiatalság nem ismeri az Omegát, vagy bármelyik régebbi magyar együttest, fogalmuk sincs, mit hagytak ki. De talán jobb is így, még ha erőszakkal elhurcolják őket, a mai, többnyire bóvli zene nekik a példa, és úgy is azt mondják, hogy ez túlságosan régi.

Igazából tavasz

Fotó: DeviantART

Ami azt illeti, reggel megint korán keltem. Nem azért, mert korán kelő típus vagyok, hanem azért, mert arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Szóval feltápászkodtam, igyekeztem nem elszédülni, leesni az ágyról. A most már rutinná vált mozdulatok: lázmérés, orrspray, orrfújás, majd reggeli és vissza az ágyba. Tizenegykor aztán már tényleg muszáj volt felkelnem, mert újból szükség volt rám.

Kicsit idegesített is, hogy olyan szép idő van, és én nem tudom élvezni.

Azért kimentem egy fél órára. Jó érzés volt. Részben az orrspraynek, részben a friss levegőnek köszönhetően a tüdőmbe végre igazi, édes tavaszi illat áramolhatott be. Leültem a földre, a hátamat a falnak támasztottam, majd átadtam magam a tavasznak. Figyeltem, ahogy az első tavaszi méhek pezsgő, friss vérrel ide - oda repkedtek, csak éppen egyelőre nem volt mire repülniük a hóvirágon kívül. A kutya is időközben odaszegődött mellém, leült, és hagyta, hogy cirógassam. Télen nem igazán volt kedvem kidugni az orromat, így nélkülöznie kellett a társaságom, meg a simogatást. Átkeféltem a szőrét (eredetileg lónak szánt kefével, de mivel lovam nem volt, jobb híján csak a kutyát tudtam vele masszírozni), megtisztítottam a beleragadt téli portól. Azt akartam, hogy ne látszódjanak rajta a tél nyomai. Az orra körül szép szegélyben végigfutott a sár, amit meg sem próbáltam leszedni, viszont így úgy nézett ki, mint egy disznó. Végigszimatolta a kabátomat, a cipőmet, a lábamat, majd nyugodtan állt, végül úgy döntött, kissé odébb állt, és lekuporodott tőlem pár lépésre, az udvar közepére, ahol a nap pont ideális hőmérsékletet adott számára. Mivel a szőre fekete volt, így nyáron állandóan lógó nyelvvel járt, úgyhogy neki a tavasz volt a legjobb évszak. 

Pókok szaladgáltak végig a falon, a földön. Ugyan utálom őket, és a szobámból  mindegyiket kegyetlenül kiirtom, de a természetben sosem bántottam őket. Hiszen nekik is joguk van örülni a melegnek, a kék égnek, a világosságnak, az újjászületésnek. Galambok turbékoltak boldogan, az ölyv, a vércse, és még Isten tudja, milyen madár is tiszteletét tette az égen, bár az ő céljuk elsősorban az volt, hogy elkapják a kisebb madarakat...

A macskák is előbújtak, a tetőn sütkéreztek elnyúlva, vagy éppen a lányok után kódorogtak.

Arcomat az égnek emeltem, és hagytam, hogy a napsugarak simogassák, eljussanak a vérembe, a szívembe, a csontjaimig hatoljanak, megtisztítsanak és gyógyítsanak, hogy új erőt adjanak a folytatáshoz.

Van, amit nem lehet tisztára pucolni (a szaron kívül)

Amikor autót mosol, az a célod, hogy még a napfény is megcsússzon rajta, olyan szép legyen. Hát, nekem ezt ma nem igazán sikerült elérni. Fél óráig sikáltam S. -t, mire valamennyire normálisan nézett ki, de az elején valami olajos cucc volt, ami alig akart lejönni, egyáltalán azt sem értem, hogy hogy került oda.
Na mindegy, végeredményben nem is lett olyan rossz! :)
Az idő meg tök jó volt, úgyhogy még a kezem sem fagyott le. Hát kell ennél több? :D Autót mosni jó!

Madárkák és esti munka

Fotó: DeviantART

Anyám mindig is szívügyének tekintette a virágoskertet, a kertészkedést, és persze tegnap jött rá a roham, hogy kigereblyézze a faleveleket a virágosból. Mire minden lehető, virágágyásba nem illő dolgot kihalászott, a nap is szó szerint lement, szóval rajtam volt a sor, hogy a gazokat, meg a leveleket összeszedjem. Aki azt mondja, lusta vagyok, annak tulajdonképp igaza van, mert tegnap is addig húztam a dolgot, amíg az orromig se láttam el a sötétben. Azért volt ennek jó oldala is, mert a tavasz első esti hangjait hallhattam.

Először szépen, lassan bekékült az ég, megjelentek a csillagok, és a Hold is fentről figyelt. Aztán hallottam, amint a fácánkakas nem éppen szép hangon üvöltözik, ahogy a verebek valamelyik fán élénken kiabálnak egymással, mert állandóan kiverik a balhét. A rigó valahol a távolban fütyült. Ezen a napon ő volt a Megasztár a madarak között. Mégis, olyan megnyugtató volt, mert ezeket a hangokat három hónapig nélkülöznöm kellett, és most visszatértek.

A Föld majd mindent visszakér, miért hitted el, hogy valamit ér...

...ezer kincs, ezer nyár...

Húha, annyi minden történt velem az elmúlt időben, ezért nem írtam. A blog megint kisebb átalakulásokon ment keresztül, pluszban Photo Scape -el gazdagabban blogolok ezentúl! :) Yeah! :D

Megváltozni egyéb iránt nem változtam ezalatt a kis szünet alatt, ugyanazokról a dolgokról tudnék beszámolni.
Akkor, egy kis mesedélután:

Kingáék hazajöttek Németországból egy hétre. Aztán szombat délután elmentünk hozzájuk, ahol remekül szórakoztunk. Megpróbáltuk másoktól ellesni a kukorica egymás szájába dobálásának fortélyait, ennek eredményeképp a konyha úszott a pattogatott kukoricában. Ha belelépett valamelyikőnk, a meglepettségtől általában felüvöltött. Arra is rájöttünk továbbá, hogy a narancs nem csak finom, vitaminokban gazdag és egészséges, hanem kitűnően lehet vele zsonglőrködni - több kevesebb sikerrel. Az első próbálkozások még anélkül zajlottak, hogy különösebben valamiben kárt tettünk volna, aztán összetörtünk egy - két dolgot. Kinga megsebesült, a narancsok a zuhanások következtében kissé lestrapált állapotba kerültek. Mondanom sem kell, hogy ezeket a dolgokat is úgy csináltuk, hogy közben halálra röhögtük magunkat.
Valamelyikőnk briliáns ötlete volt az is, hogy menjünk ki az erkélyre. A legfelső emeletről a kilátásért viszont már megérte kimenni. Az ég alja halványrózsaszín volt, a nap már rég lement. Az utcai lámpák égtek, végtelenségbe nyúló soraikat hosszan látni lehetett. A forgalom nem csökkent, autók, buszok, motorosok cikáztak ide - oda, reflektoraikkal megvilágították az egész utat. A dombon, távolabb a pincészetek előtt is apró fénypontok égtek, az emberek önfeledten társalogtak, majd egy idő után eltűntek. Hát, volt mit lefotóznom. (Majd képeket is hozok! :))

Másnap, vasárnap úgy döntöttünk Alexával, tartunk egy kis fotótúrát, ha már úgy is olyan tavaszias idő volt. A nap rendületlenül sütött, akárhányszor elé ment egy felhő, csak kibújt mögüle, meleget adva a növényeknek, az állatoknak és nekünk. A hó szerencsére teljes mértékben elolvadt, bár nem az a tipikus, rikító zöld táj fogadott utána. A fű kitaposott volt, a föld nedves, szerencsére azért a hóvirágok már kinyíltak.
Lassan már tradícióvá válik, így most is a szokott dombot másztuk meg. Az elénk terülő látvány újból bebizonyította, hogy mindig megéri feljönni ide. Rengeteg, fehér, habos felhő úszott a kék égen, mintha a téli folytonos szürkeség nem is létezett volna soha. A szél kellemesen cirógatta az arcunkat, nem volt erős, az ember úgy érezte, mintha egy meleg nyári délután egy kis áldást kapott volna, amely pont alkalmas arra, hogy egy kicsit lehűtse.
Ebédre hazamentünk, aztán délután megint kijöttünk, ez alkalommal egy kicsit tovább. Már régebben ki akartam jönni ide, mert a panoráma aztán itt is bőven a színvonal fölött volt. Szőlők nyúltak el a dombon, hosszasan, beláthatatlanul, mellette a betonút szürkesége futott végig párhuzamosan, az égen rengeteg felhő. (a kép ott készült egyébként)
Jó kis túra volt, sok nevetéssel. Arra azonban nem számítottam, hogy találkozok Vele is. Nem, mintha különösképpen meg szeretnék felelni neki, de akkor is ciki túra utáni szerelésben megjelenni: a térdemen óriási vízfolt, mert a fotózásnál idióta módon letérdeltem (még jó, hogy a fű nem tört bele a nadrágomba), szöszös, kinyúlt mackópulcsi, saras cipő, és vízfoltos, kissé szakadt, de amúgy praktikus mellény, és a nagybátyáméktól kapott narancssárga táska, ami semmire nem jó, csak arra, hogy a fényképezőm bele rakjam, vagy vizet, ha túrázni megyek, mert egyébként emberek között nem szívesen mutatkozok vele. Oké. (Y)

Hétfőn viszont újra visszatért a tél, a ködös szürkeségével, nedvességével, és havával együtt. A ködben az orromig sem láttam, reggel nagyon hideg volt. Amikor elhúztunk Lindáék mellett, csak sejtettem a két nagy, és a kisebb alakból, hogy ők állnak a karámban. A két ló egymás mellett állt, egyikük a földet kaparta, friss fűcsomók után kutatva. A ködben viszont csak alakjukat tudtam kivenni, így azt sem tudtam megállapítani, hogy ki kicsoda.

Egyébiránt, suliban minden rendben, imádok járni... imádom Őket, és kész. I LOVE MY LIFE!!!!!! (L) ♥

Bicikli:
1. mérés: átlagos sebesség: 2.1km/h ~ maximális sebesség: 8.2 km/h
2. mérés: átlagos sebesség: 1.3 km/h ~ maximális sebesség: 7.4 km/h
Cél: 10 km/h fölött