Fotótúra és gólya

Már régóta emlegetik, hogy az itteni gólya milyen jó fej és barátságos. Hát, gondoltam nagy naivan, szuper fotóalany lesz belőle, így úgy döntöttem, hogy lencsevégre kapom.
Előszeretettel száll le a focipályára, ahol rendszerint csigák után kutat, úgyhogy felhúztam az itthoni sárjáró cipellőmet, és elindultam.
A gólyát szokás szerint ott találtam. A cipőm percek alatt átáztatta a vizes fű. A gólya felvetette a fejét, megállt, rám nézett. Már tegnapelőtt próbálkoztam azzal, hogy lekapjam, de a tervem kudarcba fulladt. Túlságosan siettem és igazán nem nézhettem ki úgy, mint aki tényleg nem akar semmit, úgyhogy most kissé óvatosabban merészkedtem hozzá. Eltökélt voltam, hogy most szuper leszek, és olyan közel merészkedek, hogy a tollai számát is meg lehet majd számlálni a képen, persze ehhez nem csak én kellettem. Elindultam egy másik irányba, majd fokozatosan közeledtem felé. Tiszta akciófilmbe illő jelenet volt az egész, ahogy Mr. Gólyát megpróbáltam hülyére venni, sikertelenül.
Pár eléggé gyér kép gyártása után elfogyott a türelmem és egy kicsit meggyorsítottam a lépteimet. Talán nem is voltam olyan gyors, de Mr. Gólya , valószínű, az előző nap történéseiből tanulva megint felszállt egy ház tetejére, és onnan lövellt felém kárörvendő pillantásokat. Azt hiszem, ahhoz, hogy jó természetfotós legyek, idő kell és türelem, aminek most még a hiányában vagyok.

Mr. Gólya a háztetőn. ~ 

A mai napon is kint volt Mr. Gólya, de úgy döntöttem, hagyom a francba, elmegyek inkább fotótúrára. Alexát is invitáltam, majd egy táskával az oldalamon elindultunk a határba. A múltkor majd' meghaltunk a szomjúságtól, így erre is gondolva vittem magammal egy kulacs vizet (mondanom sem kell, nem ittunk belőle egy kortyot sem).
Igazán jó idő volt, habos, fehér felhők úsztak a kék égen, a nap erőteljesen ontotta magából a meleget, így nagyon könnyen voltunk öltözve, és annak ellenére sem fáztunk, hogy a szél felerősödött. Inkább azzal gyűlt meg a bajunk, hogy megzabolázzuk a hajtincseinket, és egymás árnyékán röhögtünk, majd megállapítottuk, hogy olyan, mintha kígyók állnának ki a fejünkből.
Az út nem volt túl jó, de biciklivel egész tűrhető volt. Szőlők és földek szegélyezték az utat, meg néhány virágzó fa és bokor, és egy "Szarvas ugrik" tábla. Persze szarvast sehol sem láttunk, sőt voltaképpen csak egy kutyát sétáltató emberrel találkoztunk, meg persze autósokkal.
Elfelé felmértük a terepet, és kellemes tempóban gurultunk végig, azt kémlelve, mit lehet fotózni. Visszafelé volt, hogy az út szélén húsz perceket álltunk, annyit fényképeztünk, és kétszer is megálltunk.
Aztán hazafelé újra találkoztunk Mr. Gólyával. Úgy döntöttem, megbosszulom, hogy tegnap kicselezett, és fényképezővel a kezemben elindultam felé, persze úgy, hogy biciklin ültem, így ismét elrepült. Esküszöm, hogy engem utál, mert Alexának egész jó képeket sikerült összehoznia.
Mély meggyőződéssel állítom tehát, hogy ez a gólya nem kedves, nem barátságos és nem közvetlen, de addig a jó, amíg tart az emberektől és nem kerül túl közel hozzájuk.

Útszéli gizgaz és kreativitás, yeah! :)