(Kép: DeviantART)
Nagyon mondták, hogy így - úgy, lesz 20 - 30 cm -s hó, minden befuccsol, a közlekedés is káosz lesz. Hát nem tudom, az ország más tájain mi volt, itt annyira nem volt kaotikus a helyzet. Tegnap egész nap esett, óriási boldogságomra, hogy véletlenül se érezzem azt, hogy nyár van. Eddig mínusz húsz fokban is nyár érzésem volt, de így, hogy már hó van, valóban nehéz ezt elhinni. Egész nap tehát ki sem mozdultam, mert hóembert építeni ihletem, kedvem, és tudásom sincs, vagy dühömben szétrúgom az egészet, szánkózni megint nem megyek, mert a lejtőn kitöröm a nyakamat, úgyhogy jobb híján olvastam, és egész délelőtt a képernyő előtt tespedtem.
Ma viszont, anyum buzdítására csak kimentem, gondolva arra, hogy bizonyára nem vagyok cukorból, nem fagyok ketté. Hogy ne egyedül menjek, társaságnak apumat invitáltam. Szeret túrázni, úgyis keveset vagyunk együtt, így jó programnak ígérkezett, ha mindketten elmegyünk. Úgyhogy csizmát fel, két pulcsit fel, aztán go a hidegbe. A hó azért volt vagy tíz centis, az út meg csúszott, és a hókotró minden próbálkozása ellenére még volt bőven hó az úton.
A határ fele indultunk, ahol ilyenkor kihaltnak látszik minden, de ha az ember kicsit figyelmes, észreveszi, ahogy a mezőn furcsa járásban száguld át a nyúl, vagy ahogy a vércsék a levegőbe emelkednek, és köröznek, így keresve valami kaját. Mi is dombról - dombra mászkáltunk, bekopogtattunk rókáékhoz, akik elhagyták a kéglijüket, már a nyomukat se láttuk. Közben fotóztam (telefonnal, jobb híján - még jó, hogy Mr. Ericsson mindig, mindenhová elkísér) a tájat.
Aztán átmentünk a legelő másik felére, ahol még jobban nem volt semmi, csak egy domb, hát arra felmásztunk. A látvány tényleg olyan volt, mintha az Isten háta mögé kerültünk volna.
Végeláthatatlan hómező, és sötétkék, hófelhő - gyanús égbolt mindenütt. Ezen a tájon nyáron volt élet- napraforgók sárgállottak, fürödtek szinte egész nyáron a napfényben. Viszont most csak egy - két maradvány árulkodott arról, hogy valaha itt növények burjánzottak. (Na nem baj, nyáron másképp lesz).
Persze, a táj, a határ minden évszakban más, de a legkülönlegesebb télen és nyáron, mert akkor a két évszakban látottak ellentétei egymásnak, és ebben van valami szépség...
Benéztünk az elhagyott birkahodályba, ahol régen birkák éltek, most viszont csak a trágya volt ott, ennyi maradt belőlük, ennyi maradt azokból az emlékekből, amikor kicsiként állandóan néztem a szemben levő dombot, ahol legelésztek.
Utána hazafelé vettük az irányt, mert alig éreztem a lábamat. A patakon kisebb nehézkedéssel másztunk át, ugyanis be volt fagyva, így tehát én speciel tökre Túlélőhapsinak (tudjátok, a Discoveryn! :DDD) éreztem magam, hogy sikerült a civilizációhoz közel kerülnöm, noha a falu a szomszédban van.
Szép volt, jó volt, megérte. :) Na de elég a hóból, jöjjön a nyár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése