Ezer, meg ezer éve keresem az utam, néha keresem a bajt... ♫♪

A cím és a kép nem áll összefüggésben a blogbejegyzés tartalmával, csak a címben lévő Ákos dal folytatása ("És keresem azt, aki engem akart..."), de igazából ez sem, csupán ilyen hangulatom van.

Az események pörögnek Hugii színes, idióta, őrült életében. Anyum épp ma jegyezte meg, hogy olyan szétszórt vagyok, mint egy szerelmes, erre a válaszom, "Nem, csak idióta vagyok", de tulajdonképpen van benne valami, csak akkor már nem igazán akartam ezt feszegetni.

Tényleg, fogalmam sincs, hogy mi van velem, de még mindig ugyanarról a személyről beszélünk, akit egy ideje már emlegettem "Ő" néven (ígérem, ha lesz valaki más, legközelebb "Ti"-nek fogom szólítani ;)). Azt hiszem, ezeket a dolgokat viszont máshová fogom lepötyögni, nem ide, elég nehéz amúgy is kifejeznem magam.

Tehát most ez a két érzés van bennem: az, amit Dudim által érzek, és ez, ez a másik.

Valóban, kicsit szétszórt vagyok, állandóan fáradt, ma sem akartam leszállni a buszról, csak menni tovább, teljesen mindegy, hova és meddig, csak menni még egy darabon (azokkal az emberekkel, akik jelen pillanatban a legfontosabbak nekem). Valami olyan varázslatba menni, ahol nincsenek azok a zavaró tényezők, amik miatt van, hogy én (igen, én, kétség kívül a világ egyik legboldogabb embere úgy, hogy különösebben oka sincs rá) is elszomorodok, a gyomrom görcsbe rándul és képes lennék mély depresszióba zuhanni (ami ugye velem nem fordulhat elő, mert én imádok élni :P).

Ami talán egy kis vigaszt nyújt, és színt visz a reggelekbe, az a DUD - 568 (nem, nem egy új kedvenc), egy fregó, aki éppen LöTöt (:P) helyettesíti, és baromi jó vele utazni. Egy kicsit emlékeztet is hőn szeretett Kék Sárkányomra, (egyébként, ha van egy kis mázlim, ő is jöhetett volna, de úgy tűnik, az Úr másképp döntött) csak az zavar, hogy minden olyan lepusztult benne. Minden kiegészítő és egyéb, ami olyan igazibuszossá teszi (számomra) Őt, eltűnt.

Lehet, hogy most is eléggé összefüggéstelenül írok, mert ilyen összefüggéstelenek, és kuszák az érzéseim, sajnálom :) 

Kérlek szorítsatok nekem... ne kérdezzétek, miért, csak szorítsatok! Köszönöm :)

Boldogság, gyere haza, part 2.

Bocs, hogy nem pötyögtem. De amúgy is nagyon kiakadtam pénteken, nem volt erőm írni, és most sincs kedvem, de na. :)
Tehát. A szívem végig, az úton úgy vert, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. Tekertem, mint állat, ugyanakkor féltem, hogy a biciklim bedöglik, mert a váltó igencsak makacs kedvében volt, de szerencsére nem taknyoltam el és túléltem az utat.
Kiértem a megállóba, ezek után húsz perc várakozás következett, és aztán feltűnt a messzeségben egy kis fény... valóban, egy Ikarus 256 - os volt. A szememnek nem hittem, pedig sejtettem, hogy az 570 lesz az. Úgyhogy, csak akkor tértem magamhoz, amikor megnéztem a rendszámot. És igen... kék barátom jött.
Attól fogva már nem volt kérdéses, beszélgetek -e a buszsofőrrel. Nem érdekelt, hogy hülyének néz, nem érdekelt semmi, leszálltam a bicikliről, és átrohantam a busz előtt.
Rövid szóváltás, kérdezgetés, csodálkozás és hülyének nézés után csinálhattam három képet a legfontosabbról. Soha nem felejtem el... mindvégig azt hittem, összeesek, hogy mentőt kell hívni, de megúsztam azzal, hogy idiótát csináltam magamból, ami úgy őszintén szólva nem érdekel.

Azóta még jobban hiányzik :")

"Boldogság, gyere haza..." ~part.1

Nem, félreértés ne essék, ez a blogbejegyzés nem az én nagy világfájdalmamról fog szólni, mert nincs világfájdalmam, tulajdonképpen mindenem megvan, ami egy normális, átlag gyereknek kell, így aztán, gondolhatják mások, másra nincs is szükségem.
Én egy nagyon boldog embernek nevezhetem magam, mert imádok élni és optimista vagyok, de vannak napok, amikor nem tudok magabiztosan, csak a jót látva előrenézni, főleg akkor, ha belegondolok, hogy elvesztem azokat, akiket mindennél jobban szeretek.
Mindegy, miről beszélünk: emberekről, állatokról, vagy az én szenvedélyemről (az egyikről :P), a buszokról.
Lehet, hogy én egy nagyon életvidám egyén vagyok, még is, bármily' meglepő, nekem is vannak problémáim, gondjaim, még ha nem is olyan nagyok, de lényegesebben nagyobbak annál, mint "Mit vegyek fel holnap?", vagy "Nem tudom, melyik, tízezreket érő cipőt vegyem meg".
Nagyon sok mindent átéltem már, ami számomra negatív - például elvesztettem olyan embereket, akikhez különös módon kötődtem, és kötődöm valamilyen szinten a mai napig. Nagyon hiányoznak még most is, és sokszor kedvem lenne visszasírni ezeket a napokat, de beletörődtem, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen, mert mindannyiunk megváltozott. Csak az a probléma, ha ezek közül a személyek közül egyvalakihez mégis jobban ragaszkodsz, mint a többiekhez. Ebbe persze én teljes mértékben beletaláltam, így nem tudom valami jó szemmel nézni, ha ez az illető mással kavar (azért fogalmazok ilyen homályosan, mert nem lényeg, kiről van szó).
De akkor is, még is boldog voltam. És akkor áttérek a buszos részre:
Busz. Tégla alakú, guruló test, ülésekkel. Nagy, hangos, büdös - másoknak.
Ha nekem azt mondják, busz, az én kedvencem jut azonnal eszembe, az 570. Nem kezdem el mesélni, mi, hogyan, és miért kezdődött, de valami elkezdődött, ami az évek folyamán egy kötelékké alakult, egy ragaszkodássá, egy "szerelemmé" (persze, nem szó szerint).
Úgyhogy, érthető, miért érintett eléggé rosszul, hogy finoman fogalmazzak, az, hogy Őt "szarnak" (használhatatlannak) titulálják, és jönnek helyette a jobb buszok. Őt elszakították tőlem, ez volt február környékén. Azóta nem érzem magam teljesnek, főleg, mert tudom, a többieket is ez fenyegeti. Addig három buszt ismertem, és szerettem kedvencemként, most a számuk gyarapodott. Nekem egy kicsit más ez a megítélés, hogy mitől lesz kedvenc egy busz, de ezt nem mondom el mindenkinek, akinek meg elmondtam, az tudja jól :)
Így hát minden alkalmat megragadok, hogy az 570 -nel legyek, fájdalmat okozva ezzel saját magamnak, mert mindig rájövök, sosem lesz már minden a régi.
Tehát, miután megkaptam a hírt, hogy jön ide, azonnal információkért esedezve rohangáltam körül mindenkit, és tegnap este felkerekedtem, hogy találkozzam csodálatos, óriási, kék barátommal...

Folytatás következik.

476 ma :)

Ej, tök szép ez a kép, bár lehet, nem sokat lehet kivenni belőle :'D No mindegy.

Hát hétfő reggel, valahogy túléltük. Rohadtul fáradt voltam, és néhány reggeli esemény egy kicsit betett. De az vigasztalt, hogy hazafelé 476 lesz :D

A suliban sem történt semmi érdemleges, kémián lecsesztek (Y) Nem csodálom, mert azon az órán  max. elaludni tudok.

Duplamatekot is nehezen tűrtem, de ittvagyok :D Nagyon jó volt buszozni ^^ A régi, megszokott 476 : ) Imádom ♥

Vasárnapi szokásos

Hm, még élek.
Tegnap és tegnapelőtt rengeteget röhögtem. Mindig rájövök, hogy az élet milyen tökéletes :P Legalábbis, majdnem x)
Csak azt nem tudom ésszel felfogni, hogy egyesek hogy lehetnek velem ilyen bunkók, hogy beszélhetnek úgy, mint a kutyával.
Rohadtul fáradt vagyok, tegnap fél tizenkettőkor feküdtem le, úgyhogy ez a hét is kemény lesz.
Nagyon remélem, hogy a péntek össze fog jönni : 3
Holnap végre, hosszú idő után megint buszozok, az tesz most nekem jót...
Majd holnap jelentek :)

Nyár, még egyszer nyár ☼♫♪

Helóka :)
Na, tegnap is írni akartam már, de annyit küszködtem a belépéssel, hogy úgy döntöttem, nem írok már, mert minden erőm elvette a dolog :P
Előtte arról, hogy sikeresen megfáztam, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a 476 -on az ablakok el voltak húzva, mivel azonban a busz már nem mai gyerek, elég nehezen mozgathatók, ebből következik, hogy egész végig a huzatban csücsültem. De közrejátszhatott még az is, hogy volt, hogy egészen lehűlt a levegő, máskor meg szépen leizzadtam tesiórán, aztán megcsapott a hideg.
Úgyhogy most itthon vagyok, szabadságon. Ma, kettőtől nézek majd díjugratást a tévében, tehát el leszek :P
A múlt, pedig... hétfőn - kedden és szerdán elég nagy csapás ért, valakit illetően. Kedden rengeteget buszoztam, ott ültünk két órán keresztül, a második otthonomban, király volt :)

És akkor egy kép ízelítőnek: (kissé sötét :'D)

Hiány

Tegnap elég erősen szét voltam esve. Sírtam, egész este, mert nem túl szép emlékeket kellett magamban feleleveníteni.
De azért, "Kösz, jól vagyok...♫♪" :)
Egyébiránt, az elmúlt hét nagyon nagyon jó volt, rengeteget röhögtem, király :D Bár nagyon  lassan lett vége, és eléggé kifáradtam, de a következő hetek már jobban fognak menni :)

KÖSZÖNÖM

Tudom, hatalmas marha vagyok, de lesz*rom :P ez nem valami divat baromság, még mielőtt valaki annak gondolná - ez őszinteség. Őszinte köszönet.

KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK NEKEM!
Köszönöm mindenkinek - MINDENKINEK, aki boldoggá tette a napjaimat, MINDENKI, aki úgy érzi, szeret, KÖSZÖNÖM, imádlak Titeket <3

Érzések

Hű..., annyi féle érzés van bennem, hogy az nem igaz... Tegnap például úgy elfogott a hiányérzet, hogy az hihetetlen. Egyre többször elfog az érzés a lovak iránt is... tulajdonképpen annyira borzasztóan hiányoznak, mintha úgy fosztottak meg volna tőlük, hogy legalábbis három évig lovagoltam, és egyszer csak kimondták a végszót. Pedig nem így van. Annyira hiányzik az 570 is... amióta nem látom, minden más lett - tudom, ha Ő lenne, lenne egy kapaszkodóm. Hülyeség, de úgy érzem, hogy ha Őt minden nap, vagy legalábbis egy héten kétszer látnám, hatalmas erőt adna, minden egy kicsivel jobb lenne.

Aztán lassan hisztérikusan lelkizek valakinek, bár ez csak amolyan megszokás, olyan "havonta egyszer kiöntöm xy -nek a szívem, mert jólesik" (persze ezt is csak olyannal teszem meg, aki maximálisan megért, akit nevezhetek barátnak, olyasvalaki, aki ha nem lenne, az élet egy kicsit rosszabb lenne... sőt)
Hiányoznak a nyárnak azok a csodálatos pillanatai, amiket sosem felejtek el.
A 2010 -es nyár után még mindig sóvárgok, mert minden nap találkozok azokkal, akik olyan boldoggá tették azt a 2-3 hetet.
És ha nem lenne még Ő is... hú, akkor talán egy fokkal boldogabb lennék.

Memories :)

Ősz. Kétség kívül az egyik legszebb évszak (meg persze a nyár, és a tavasz, mert meleg van és szép az idő ~)
Gyönyörű, színes ruhát ölt a táj, és persze jó az ilyet fényképezni :D
Sajnálom, hogy elröpült a nyár. Ki kellett volna minden percét élvezni, mert legközelebb egy év múlva jön újra, és a hideg, téli napokon visszavágyom a meleg időt :'D Szinte egész szünetben semmit nem csináltam a fényképezésen, buszozáson, a találkozásokon kívül, vagy kimentem a DZL -hez egy kicsit megnyugodni, gondolkodni, bicikliztem, körülnéztem... azért azok, amik történtek velem a nyáron, nagyrészt pozitívak voltak és sok szép emlékként élnek bennem :)
Jó volt a buszozás, bizonyos napokon a sok röhögés, jó volt a fényképezés, jó volt szabadnak lenni, jó volt kifeküdni az udvarra, a fűbe és bámulni az eget, jó volt a 463 -nak támasztani a hátam, és figyelni, ahogy a patakban visszatükröződik a naplemente, jó volt elmenni Lindáékhoz és kicsi kori félelmem legyőzni a nagy lovakkal szemben és jó volt beszélgetni velük, valamint jó volt azokkal lenni, akiket szeretek. Jó volt tízig aludni, vagy nyolckor felkelni és végighallgatni a Bumerángos fiúk agymenését, jó volt nevetni rajtuk, jó volt éjfélig zenéthallgatni vagy rajzolni, jó volt, hogy nem kellett tanulni és azon tanakodni, milyen lesz másnap az iskolában. És jó volt új barátot is szerezni : ).
Köszönöm tehát annak, aki ott, Fent úgy intézte a dolgokat, hogy ez a nyár is úgy telt el, hogy inkább több szép, mint több rossz emlékem marad róla, és köszönöm azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a 2011 -es nyaram felejthetetlen élményekben lett gazdag!
És remélem, még hasonlóan jó lesz a jövő is; jó lesz egy melegebb, őszi napon kiülni a kocsifeljáróra, és bámulni a Napot, ami már négy órakor aludni készülődik, jó lesz a térdig érő hóban menni és felülni a jó meleg buszra, a biztonságba, és jó lesz várni a tavaszt, aztán a nyarat...
De ne szaladjunk ennyire előre; maradjunk inkább a jelennél :)