Az utóbbi napokban olyan elfoglalt voltam, hogy nem volt időm a blogolásra. Persze ezalatt is történt rengeteg dolog (lehet, hogy én vagyok az egyetlen olyan blogger, aki azért nem részletezi ezeket, mert túl sok, és nem azért, mert semmi nem történik vele), fényképezés, a semmiből az ölembe pottyant lovazás (amiért borzasztóan hálás vagyok), városjárás, irtó jó hétvégék, és kellemesen csalódás az emberekben. Mindjárt elkezdődik a várva várt nyári szünet, és túl vagyok az év végi hajrán, szóval egy kicsit most már lazíthatok :)
Szerencsésen szóbeliztem matekból (év végi vizsga), az írásbelim pedig hajszál híján lett kettes, úgyhogy így hármasra vizsgáztam. Azelőtt pedig ezerrel tanultam a tételeket, gyakorlatilag semmire nem értem rá.
Nagyon sok dolog történt velem, idióta autózások, rengeteg nevetés és boldogság. Ma pedig jártam a kínaiban, hogy ezek után jól megérdemelten vegyek magamnak egy amcsi mintás felsőt (tudom-tudom, magyar vagyok, meg minden, de nem hagyhattam ki, annyira tetszett :D Rövidnadrágot is akartam venni, de ezek után nem tudom, fogok-e, nem szeretnék amerikai idiótának tűnni).
Aztán egy cirkusznak köszönhetően tegnap alkalmam nyílt lovazni kicsit! :D Borzasztó jó emberek, kedvesek, aranyosak, megengedték, hogy odamenjek a kanca pónihoz (két shetlandi, a kanca egy pejtarka, a másikójuk pedig egy pej, kissé csődörös viselkedéssel...). Simogattam, fotóztam, ő pedig incselkedett velem. Még egyszer belém is csípett, amikor egy röpke percre nem figyeltem oda, mert másnak beszéltem, ő pedig kihasználta az alkalmat. Persze utána sokkal jobban vigyáztam, és akárhányszor megpróbálta újra, mindig rászóltam egy eléggé határozatlan "NEM"-el (tudom, bánjunk határozottan a lóval, ha megcsíp, csapjunk az orrára, persze, de levett a lábáról, és amúgy sem nekem kell fegyelmeznem más lovát, úgyhogy ez egyszer kivételt tettem), de alapvetően nagyon kedves, barátságos kis kancát ismerhettem meg a személyében. Ma pedig elmegyek és megnézem az előadásukat, a belépő ugyanis olcsó, és szeretnék nekik segíteni, annyira kedves, közvetlen emberek, és hálás lehetek nekik. :D
Egyelőre pedig két kép *-*


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése