Tegnap este, fél nyolc körül bementünk a városba, hogy cipőt vegyünk, meg tesóm ballagására vegyünk a kajákhoz hozzávalót.
Az út is olyan gyönyörű volt *-* A naplemente bevilágította az utat, és megcsillantak az utolsó sugarai a betonon. Suzzal olvadoztunk ^^ ÉSILYENKORNEMLEHETKISZÁLNIASUZZBÓLHOGYLEFÉNYKÉPEZHESSEM. -.-
Igazi harci kedvvel szálltunk ki Suzzból aztán, mikor odaértünk, és a Tesco felé vettük az irányt. Olyan szép Bömöst láttam a parkolóban, hogy azt hittem, sírva fakadok. :"D Ne szívassanak ><
Szereztünk egy igazi kis bevásárlókocsit, majd útnak indultunk. Első megállapításom az volt, hogy a Tesco féle bevásárlókocsi igazán túlkormányzott, mert rohadtul nehéz volt vele befordulni a sorok közt.
Ennek ellenére nővérem több cuccot vert le merő véletlenségből a polcokról, mint én. Össze - vissza mentünk, az idétlen emberek közt, akik nem voltak képesek elállni az út közepéből a hülye, nagy kocsijukkal.
A végére baromira elfáradtunk. Ja, igen, vettünk cipőt (Y) Hát, kicsit nagy, de a kisebb már kényelmetlen volt, úgyhogy majd meglátjuk, hogy taknyolok el benne :D
A jutalmam pedig fagyi volt - megfázásra a legjobb. ^^
Na, ez most egy ilyen ultrarövid beszámoló volt. Majd hozok képeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése