Várakozás

Bocs, hogy megint ennyire elmaradtam, egyszerűen nincs miről írjak. Az élet hasonló kerékvágásban folytatódik tovább, a napok szaladnak, az idő telik, és velem semmi érdemleges dolog nem történik (amit leírhatnék).
Most is csak mindenféle rizsát tudok nyögni, mert, ami igazán fontos lenne, arról egyelőre hallgatnom kell.
A napok annyira rohannak, hogy észre sem veszem, máris nyár lesz. Én úgy érzem, el vagyok maradva, és hogy minden évben ugyanaz történik velem. Sosincs olyan dologban részem, ami valami hatalmas, és jó, és boldogsággal tölt el minden nap. Minden hétköznap ugyanabba az osztályterembe lépek, ugyanazok közé a lökött, idióta emberek közé kerülök, és ugyanoda érkezem, ahonann elindultam. Hétfő reggel felkelek, és azt veszem észre, péntek van. Szombat reggel felkelek, de máris kezdődik az újabb hét.
Várom már a nyarat, és továbbra is reménykedek, olyan dolgokban, (is) amik szinte teljesen reménytelenek.
Utoljára csak két szót írok:

R E M É NY                M U S Z Á J