Ott kezdődik egy barátság alapja, hogy ismerjük a másikat, lehetőleg személyesen. Neten keresztül sokmindenkivel találkozik az ember... És aztán jön a többi... bizalom, közös dolgok, minden egyéb. De még akkor is lehetnek bajok, ha ez megvan. És sajnos én találkoztam is velük.
Ott már eleve baj van, ha valaki ígér neked, és nem váltja be, de már hanyadjára?! És még nincs rád ideje... Még jó, hogy az IGAZI barátaimnak van. Mennyire képesek vagyunk félreismerni egy embert... De ez van :):)
További szép napot.
2011. április 15., péntek
No, vajon hol jár az eSZEM?
A mai napom nagyon állat volt ^^ Kezdjük egy kis napi gondolattal: "Gabi a szemem. Ő azt is látja, amit nem akarok." És ez mennyire igaz :D
No, de kezdjük a reggellel.
Szokásosan gurulunk be az 'LTL -lel a városba. Mint mindig, ott volt Ő is, és ott volt más is, az, akit kilöknék az ajtón. Hát, Ő majdnem ki is esett (beragadt a busz ajtaja, éppen akkor nyílt ki, amikor neki akart támaszkodni), jót röhögtem magamban rajta (még el is mosolyodtam). Örültem, hogy jött reggel, mert tegnap nem volt. A buszsofőr szokásosan bömböltette a hülye zenéjét...
Első óra nyelvtan volt, gyorsan szünetben lekörmöltem a házit, mert nem kértem el tegnap este :$. Meg persze, hogy otthonhagytam a karórámat. >< A második óra kémia, megértettem mindent, végre : D A harmadik óra irodalom, olvastunk, röhöghetnékem volt. Szünetben megbeszéltük Gabival, hogy min röhögött annyira, óra közben xD Negyedik ének, persze, hogy nem hoztam énekcuccot... ötödik töri. Megbeszéltük a kirándulást : D
Tesi volt az utolsó... hm... tesi előtt... nos...
Már eleve nem akartam kimenni, mert tudtam, hogy ott lesz Ő, én meg olyan ökörül néztem ki -.- Szóval kicsit ciki volt. Gyorsan elszaladtam mellette :'D Bár nem gondolom, hogy nem vett észre... az udvaron elbújtam Gab. mögé, hogy ne lásson. És a haverjával levették a pólójukat, Gabi, szerencsétlen az egészet végignézte xD Innen jött a gondolat, amit a bejegyzés elején megosztottam veletek : D
Tesi után az öltözőben ökörködtünk, és elmeséltem a filmet, amit láttam. Ebből jött a nap tanulsága, hogy "Ne hajolj le a szappanért!".
És még egyéb ökörségeket csináltunk. :'D
Hülye vagyok, tudom! xD
2011. április 14., csütörtök
Matek óra, szeretlek
Csak jó volt a matek, na de kezdjük a napot az elejétől... :)
A sofőr szokás szerint reggel aludt az LTL -ben. Aztán elindultunk. A mezőkövesdi busz nem jött, helyette (gondolom) jött egy másik Credo, de hogy az mit akart, azt nem tudom... aztán a sofőr bejelentette, hogy a másik falut nekünk kell elvinnünk (mm az utasokat x)), mert nem küldtek buszt. Végül mégiscsak küldtek... érdekes. Aztán harcoltunk az egyik beragadt ajtószárnnyal.
Végül megint ott volt ismerősöm, illetve ő. Ő hülye fejeket vágott, nekem röhöghetnékem volt x)
Reggel fizika dolgozat. Viszonylag jól ment, főleg, hogy voltak hozzá bizonyos könnyítési -eszközök (H).Remélem, jó lesz (YN) :D
Németen is TZ -t írtunk, 3 -ra saccolom xS
Matekon kimentünk a Dobó - térre valami fizikai szarságot megnézni. Ebből csak sétálás volt :'D Már olyan "sétálhatnékomvanavárosban", majd elmegyünk a csajszikkal :D
Utána másik matekon kikaptuk a dolgozatot. Khm. 2. Dehooogy?! Aztán irodalom. Hah, végre nem szóltam be (Y)
Tesin meg kint áztunk - fáztunk.
Hazafelé (szerintem) ő köszönt nekem... nekem... köszönt... KÖSZÖNT! És én meg nem köszöntem, mert nem láttam, és nem tudtam, ki az.
De mindegy... lehet, hogy nem is ő volt. Waah. ><
2011. április 12., kedd
Szélvihar
Bocs, hogy eddig nem voltam, csak nem volt időm, se erőm, se témám. Igen, ez itt egy újabb kifogás.
Először is köszönöm, hogy több, mint 1100 -an vagyunk! Ezt csak nektek köszönhetem!
Aztán heti beszámoló...
A hétvége szelesen telt, viszonylag sok röhögéssel, napsütéssel, ezzel - azzal.
Tegnap egészen jó idő volt, és olyan jó volt végigsétálni a virágszirmokkal fedett utcán, és érezni a tavasz illatát... nagy felüdülés, ha az embernek két hétig el van dugulva az orra (:
Tegnap reggel a buszon jött osztálytársam is a többiekkel, meg vele. Jót röhögtem rajta xD Azt gondolja, vagány, ha az ismerősét köszönésre sem méltatja. De megszoktam...
Bioszon írtam, TZ -t, remélem, hogy jó lesz, mert eddig két kettesem van. Törin is írtunk, az tuti 1es, mert semmit nem tudtam >< És igen, matekon is írtunk, azt szerencsére tudtam... tesin táncoltunk. (még mindig jobb mint futni). Németen meg a szokásos...
Ma meg ügyeletes voltam, szóval elég lazán mentem, nagyon jól éreztem magam *-* Nem gondoltam volna, hogy ennyire el leszünk Nonóval. Mert kedves, és aranyos, csak valahogy nincs közös témánk, és sosem beszélgettünk olyan sokat. De sokat röhögtem :D
Utána beültem német 7. órára, és jöttem haza.
A barátnőim meg kitalálták, hogy menjünk sétálni csütörtökön... jellemző >< Amikor pont nem érek rá (:
Csak a szél ne fújna ennyire...
2011. április 9., szombat
2011. április 7., csütörtök
Csak rólam, "röviden"...
HA NINCS KEDVED ELOLVASNI A "BEVEZETŐT", ÉS A LÉNYEGRE AKARSZ TÉRNI, UGORD ÁT A DŐLT BETŰS RÉSZT! (:
Talán egy bloggernek nem csak magáról kellene írnia, bár szerintem a bejegyzéseim nagy része nem arról szól, hogy éppen hogy nézek ki, új a hajam, stb.
De a blog azért is jó, mert elmondhatom, amit gondolok, anélkül, hogy akármilyen közösségi oldalra írnám, és ott támadnának, mert ezt, és ezt gondolom.
Remélem, hogy a következő sorokkal nem bántok meg senkit, bár lehet, hogy valószínűleg el sem olvassátok majd, de nem érdekel, mert le akarom írni ezeket a dolgokat...
Talán nem kellene mindig elmondanom a véleményem, habár nehéz magamban tartanom, de itt úgy érzem, senki csőrét nem böki a dolog.
Én nem az a típus voltam óvodásként, akit annyira szerettek volna. Mindig kicsaptak, öröm volt elballagni, és elkezdeni egy "új fejezetet", habár elsősként sem voltam túl barátkozós típus. Mindenért sírtam, nem voltak barátaim, anyámasszonykatonájaként éltem.
Aztán elkezdtem megváltozni... az elmúlt két évben, amikor már egyébként is 12 - 13 éves voltam (vagyok).
Kialakult a saját stílusom, és mindenről megváltozott az addig alkotott véleményem. Már más iránt érdeklődtem, szókimondó voltam, ami miatt nagyon bunkónak tartottak néhányan. De tudtam, aki szeret, azt ez nem zavarja, és előbb utóbb rengeteg barátom lett az interneten keresztül, és a valóságban is.
Az utóbbi évben, amikor hatodikos voltam, még nem nagyon volt meg ez a dolog, és olyanokkal is ismerkedtem, akikről később kiderült, hogy sosem lehetnek a barátaim. De azok voltak a szép évek!
És most itt vagyok... a környezetemben az emberek borzalmasan megváltoztak. Mindenki arra hajt, hogy a legmárkásabb cipőt, vagy ruhát felvásárolja, az emberek klónok, mindenhol a Konzerv és a Díszi megy. Persze, ki mit szeret. Én nem vetem meg azokat, akik ilyenek, de mégis jófejek, de azokat igen, akik lenéznek másokat, mert éppen nem a legújabb divat szerint öltöznek.
Sajnos az emberek már teljesen egyformák. Én kiszakadtam ebből a körből: ahol lakom, ott is csak ilyen divatbarom emberekkel találkozni legtöbbször. Akik isszák a Mánsztört, mert az olyan menő, és minden nap csőnadrágot vesznek a plázában. Az arcukon hat tonna smink, közben semmit sem tudnak a dolgokról. Nem azért, mert én persze tudok akármit is, de a legtöbb ilyen ember külsőből ítél.
Hódít a písz, mert olyan menő, ha písz jelet írok a kezemre, vagy szedem a píszes képeket.
Szerintem nagyon gáz, hogy hova fajultak azok az emberek, akik eddig teljesen normálisak voltak, és én is haverkodtam velük. Arról már ne is beszéljünk, hogy ki mit hallgat, főleg, mert nem akarok itt ócsárolni sem énekest, sem embert, nehogy magára vegye.
Én meg élem a magam hülye kis életét, az őrületbe kergetek mindenkit az MJ. mániámmal (de én legalább olyat szeretek, akit tisztelni lehet, és olyat, akit több százezren tisztelnek a halála után is) és a buszokkal...
Helyzetjelentés: és ebben a röpke félórában rájöttem, hogy nem mindenki az, akinek látszik, és tudnom kell abbahagyni, még akkor is, ha az illetőt nagyon megszerettem.
És nem sírni miatta, mert nincs értelme.
Talán egy bloggernek nem csak magáról kellene írnia, bár szerintem a bejegyzéseim nagy része nem arról szól, hogy éppen hogy nézek ki, új a hajam, stb.
De a blog azért is jó, mert elmondhatom, amit gondolok, anélkül, hogy akármilyen közösségi oldalra írnám, és ott támadnának, mert ezt, és ezt gondolom.
Remélem, hogy a következő sorokkal nem bántok meg senkit, bár lehet, hogy valószínűleg el sem olvassátok majd, de nem érdekel, mert le akarom írni ezeket a dolgokat...
Talán nem kellene mindig elmondanom a véleményem, habár nehéz magamban tartanom, de itt úgy érzem, senki csőrét nem böki a dolog.
Én nem az a típus voltam óvodásként, akit annyira szerettek volna. Mindig kicsaptak, öröm volt elballagni, és elkezdeni egy "új fejezetet", habár elsősként sem voltam túl barátkozós típus. Mindenért sírtam, nem voltak barátaim, anyámasszonykatonájaként éltem.
Aztán elkezdtem megváltozni... az elmúlt két évben, amikor már egyébként is 12 - 13 éves voltam (vagyok).
Kialakult a saját stílusom, és mindenről megváltozott az addig alkotott véleményem. Már más iránt érdeklődtem, szókimondó voltam, ami miatt nagyon bunkónak tartottak néhányan. De tudtam, aki szeret, azt ez nem zavarja, és előbb utóbb rengeteg barátom lett az interneten keresztül, és a valóságban is.
Az utóbbi évben, amikor hatodikos voltam, még nem nagyon volt meg ez a dolog, és olyanokkal is ismerkedtem, akikről később kiderült, hogy sosem lehetnek a barátaim. De azok voltak a szép évek!
És most itt vagyok... a környezetemben az emberek borzalmasan megváltoztak. Mindenki arra hajt, hogy a legmárkásabb cipőt, vagy ruhát felvásárolja, az emberek klónok, mindenhol a Konzerv és a Díszi megy. Persze, ki mit szeret. Én nem vetem meg azokat, akik ilyenek, de mégis jófejek, de azokat igen, akik lenéznek másokat, mert éppen nem a legújabb divat szerint öltöznek.
Sajnos az emberek már teljesen egyformák. Én kiszakadtam ebből a körből: ahol lakom, ott is csak ilyen divatbarom emberekkel találkozni legtöbbször. Akik isszák a Mánsztört, mert az olyan menő, és minden nap csőnadrágot vesznek a plázában. Az arcukon hat tonna smink, közben semmit sem tudnak a dolgokról. Nem azért, mert én persze tudok akármit is, de a legtöbb ilyen ember külsőből ítél.
Hódít a písz, mert olyan menő, ha písz jelet írok a kezemre, vagy szedem a píszes képeket.
Szerintem nagyon gáz, hogy hova fajultak azok az emberek, akik eddig teljesen normálisak voltak, és én is haverkodtam velük. Arról már ne is beszéljünk, hogy ki mit hallgat, főleg, mert nem akarok itt ócsárolni sem énekest, sem embert, nehogy magára vegye.
Én meg élem a magam hülye kis életét, az őrületbe kergetek mindenkit az MJ. mániámmal (de én legalább olyat szeretek, akit tisztelni lehet, és olyat, akit több százezren tisztelnek a halála után is) és a buszokkal...
Helyzetjelentés: és ebben a röpke félórában rájöttem, hogy nem mindenki az, akinek látszik, és tudnom kell abbahagyni, még akkor is, ha az illetőt nagyon megszerettem.
És nem sírni miatta, mert nincs értelme.
2011. április 5., kedd
Teknősbéka a tóban és némi lelkizés
Nos, a hétvége megint eltelt valahogy, sőt, kifejezetten jól, mivel végig sütött a nap. Igaz, hogy semmi említésre méltót nem csináltam, csak festettem, és lézengtem a kertben, itt - ott segítettem, de még mindig ezerszer hasznosabbat tettem, és jobb volt nekem, mint tesómnak. Süthet a nap, akár lehet ezer fok is, vagy minusz húsz, minden körülmény közt a gép előtt ült. Csak annyira ment ki, hogy fél óráig nyomkodja a telefonját.
De mindegy, igazából nem érdekel...
Aztán hétfőn elkezdtük csinálni a tavat a teknősnek. Van egy hatalmas bokra, amit a tervek szerint körbekerítünk, és az eredeti terv szerint van a tóban egy sziget, aminek utólag meg kellett semmisülnie, mivel a tó aljára tett neilon áteresztette a vizet, gyakorlatilag teljesen leengedett (hál' Istennek, nem volt benne teknős, mivel még el sem volt kerítve). Ezekből a tervekből gyakorlatilag semmi nem maradt meg.
A sziget eltűnt, és nem neilon van az alján. Ugyan így is kifolyt egy kis víz, de tovább nem engedett. A teknőst is beletettük egy kis időre, láthatóan élvezte. El is kerítettük, és amikor eljöttem, még javában folyt a munka, szerintem, ha holnap megnézem, már fel lesznek töltve a lyukak a kerítés alatt, és csak kavicsok kellenek, akkor pedig kitehetjük a békát.
Aztán, mindig látom reggelente őt. Őt, aki egy rohadt bunkó, nekem mégis szimpatikus. Kár, mert amúgy nem is igazán foglalkozik velem, nem köszön, pedig ismer, és tudom jól, hogy észrevesz. Ma is, szinte minden szünetben belebotlottam, de nem köszönt, pedig egyszer pont a lépcső előtt állt, mi meg a lépcsőn ültünk.
Nekem nem az kell, hogy bejöjjek neki, hogy beszélgessünk (habár az is jó lenne), hanem az, hogy köszönjön! Hogy észrevegyen, és esetleg váltsunk pár szót, ne úgy menjen el mellettem, mint valami idegen.
A neten keresztül nemigazán beszélgetünk, egyszer írtam neki, elég bénára sikeredett... ó, pedig régen milyen jó volt... bár akkor sem voltunk olyan nagy haverok, de beszélgettünk.
Igen, az akkor volt, amikor nem volt két kedvenc buszom is fregoli, amikor az '570 járt reggel, amikor olyan jó napokat éltem át az én idióta osztályommal, amikor csak mi voltunk, négyen, amikor még nem ment el, és nem jött senki.
Azok a napok... ők voltak, akikért érdemes volt élnem, és mások, akik felvidítottak, akik ugyan nem voltak "igazi barátok", de valami haver szerűség azért mégis...
És azok a napok, amikor még csak néha fordult meg a fejemben, hogy ő szimpatikusabb nekem.
Amikor sétáltunk, pedig el sem akartam menni, mert a többiek ökörködtek, amikor a haveromat leüvöltötték, hogy ne szemeteljen, ő meg mondott valamit...
De sajnos vége... most már máshogy élek, van, amit elvesztettem, és vannak új dolgok az életemben. Már csak a 476 nem fregó, az '570 -t, A BUSZ-t alig látom...
Az életem egy csodálatos része véget ért, nem is értem, miért, pedig nem kellett volna. Nem. Bár utólag tudom, hogy ezek a haverok nem valami jófejek, sőt... ő róla is tudok pár dolgot, amit igazából nem kellene, de tudom, hogy mit mondott az osztálytársamról, akivel elvileg jóban vannak...
Néha nem minden úgy alakul, ahogy eltervezzük, vagy, hogy mi felhőtlenül boldogok legyünk...
Memories... ♥ :(
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
