Hosszú idők óta végre egy normális bejegyzés. Tőlem. Nektek. xDDD Bár, előre elnézést mindenkitől, ugyanis nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy érthető lesz.
Szóval. Nem tudom, kivel volt már ilyen, én egyszerűen borzasztó vagyok, és ez egy olyan érzés, amivel nemigen tudok mit kezdeni.
Görcsösen ragaszkodom az emlékeimhez. Nem azért, mert nem akarok változást. Egyszerűen annyi gyönyörű emlékem van, és ha arra gondolok, hogy nem élhetem át újra, és minden új lesz, elkeserít. Az iskola végével együtt több dolognak is vége szakadt, ami azelőtt elég fontos szerepet játszott az életemben. Kapcsolatok emberekkel, a környezetem, meg még pár dolog... de nem akarom, hogy vége legyen. Hihetetlen belegondolni, hogy vége van. Főleg, mert az utóbbi két évben éltem igazán. Az utóbbi két évben volt értelme mindennek. Azelőtt is volt, csak nem így fogtam fel. Viszont akkor minden összejött. Nem csak három legjobb barátnőm volt, de mindenkivel volt kapcsolatom. Kivel rózsásabb, kivel átlagos, kivel olyan semmilyen. Ha szomorú voltam, vigasztaltak. El sem hittem, hogy én, aki teljesen átlagos rangot töltöttem az osztályban, odajöttek, és vigasztaltak. És az a sok közös perc, sok közös élmény.Erre The End...
Most már csak egy szebb jövőben reménykedek. Az a megoldás. És az, hogy sosem felejtek. De ezeket az emlékeket nem is lehet.
Szóval. Nem tudom, kivel volt már ilyen, én egyszerűen borzasztó vagyok, és ez egy olyan érzés, amivel nemigen tudok mit kezdeni.
Görcsösen ragaszkodom az emlékeimhez. Nem azért, mert nem akarok változást. Egyszerűen annyi gyönyörű emlékem van, és ha arra gondolok, hogy nem élhetem át újra, és minden új lesz, elkeserít. Az iskola végével együtt több dolognak is vége szakadt, ami azelőtt elég fontos szerepet játszott az életemben. Kapcsolatok emberekkel, a környezetem, meg még pár dolog... de nem akarom, hogy vége legyen. Hihetetlen belegondolni, hogy vége van. Főleg, mert az utóbbi két évben éltem igazán. Az utóbbi két évben volt értelme mindennek. Azelőtt is volt, csak nem így fogtam fel. Viszont akkor minden összejött. Nem csak három legjobb barátnőm volt, de mindenkivel volt kapcsolatom. Kivel rózsásabb, kivel átlagos, kivel olyan semmilyen. Ha szomorú voltam, vigasztaltak. El sem hittem, hogy én, aki teljesen átlagos rangot töltöttem az osztályban, odajöttek, és vigasztaltak. És az a sok közös perc, sok közös élmény.Erre The End...
Most már csak egy szebb jövőben reménykedek. Az a megoldás. És az, hogy sosem felejtek. De ezeket az emlékeket nem is lehet.
Akkor most egy kicsit életem egyik legmeghatározóbb alakjáról, Micc-ről. Ugyanis már rég nem olvashattatok a hogylétéről. :)
Micc egyébként majd' kicsattan, olyan jól van. Ugyan a szemével volt egy kis bibi, és ideje volt a bolhák ellen is tenni valamit, de most teljesen egészséges. És komisz... általában a napjai reggeli után kuncsorgással kezdődnek, majd hangos hiszti után hajnali hatkor bekéredzkedik hozzám, amire jobb esetben nem ébredek fel (sajnos ezek a jobb esetek eddig egyszer-kétszer történtek meg). Felugrik az ágyra, kicsit dorombol, ha épp olyan kedve van, addig bökdös, míg meg nem simogatom, aztán lekucorodik az ágy szélére. Na, és akkor vagy elférek, vagy pedig azon aggódom, nehogy lelökjem az ágyról vagy ráfeküdjek... Igyekszem úgy forgolódni, hogy ne nagyon érezze meg, ugyanis nem akarom, hogy besértődjön,mert akkor kapok pár harapást, ami reggel nem olyan kellemes... Általában tízig szundizunk, akkor én is fölkelek, ő is fölkel, eszik kicsit, aztán kimegy, és este tolja haza legközelebb a képét. :) Ő a legjobb cica a világon! :)
Micc egyébként majd' kicsattan, olyan jól van. Ugyan a szemével volt egy kis bibi, és ideje volt a bolhák ellen is tenni valamit, de most teljesen egészséges. És komisz... általában a napjai reggeli után kuncsorgással kezdődnek, majd hangos hiszti után hajnali hatkor bekéredzkedik hozzám, amire jobb esetben nem ébredek fel (sajnos ezek a jobb esetek eddig egyszer-kétszer történtek meg). Felugrik az ágyra, kicsit dorombol, ha épp olyan kedve van, addig bökdös, míg meg nem simogatom, aztán lekucorodik az ágy szélére. Na, és akkor vagy elférek, vagy pedig azon aggódom, nehogy lelökjem az ágyról vagy ráfeküdjek... Igyekszem úgy forgolódni, hogy ne nagyon érezze meg, ugyanis nem akarom, hogy besértődjön,mert akkor kapok pár harapást, ami reggel nem olyan kellemes... Általában tízig szundizunk, akkor én is fölkelek, ő is fölkel, eszik kicsit, aztán kimegy, és este tolja haza legközelebb a képét. :) Ő a legjobb cica a világon! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése