Sziasztok! :) Akkor egy kis beszámoló is, ne csak a kérdések. :)Amióta elkezdtem olvasni a Szent Johanna Gimit, rájöttem, hogy nekem ez a könyv KELL! Úgyhogy mivel nem volt meg se Gabinak, se nekem a 6. része, elmentünk megvenni.
Tegnap reggel szokás szerint Micc keltett, az ő formájában: egy kis oldalborda-dögönyözés, stb., aztán az éjjeliszekrényemen talált művirágot, amit elkezdett rágcsálni. Hiába mondtam neki, hogy ő nem ló, meg hogy a lovak egyébként sem esznek művirágot, nem igen hallgatott rám, úgyhogy eltávolítottam a díszt, mielőtt még valamelyik részét lenyeli, aztán kiment az álom a szememből, úgyhogy felhúztam a redőnyt, és miután pár percre megvakultam a reggeli fénytől, kimentem reggelizni.
Délután gyorsan hajat mostam (a kékből már szinte semmi nem látszik...), és kimentem, hogy megszárítsam, de olyan szürke felhők jöttek, hogy már attól féltem, visszakergetnek a lakásba :'D De mivel fújt a szél, és nem volt olyan hideg, úgy döntöttem, nem szórakozok a hajszárítóval, inkább várok, úgyhogy leültem a kerti székbe. Fél órára rá megállapítottam, hogy mindenképpen hosszú farmerban megyek, mert nem volt hű de nyári idő. :'D Kifestettem a körmöm (feketére), de az is olyan lett, mintha lehányták volna ... Na mindegy, aztán olyan gyorsan elkészültem, hogy maradt még tíz percem, így elfoglaltam magam azzal, hogy a körmöm mellől körömlakklemosóval szedtem le a lakkot. :'D
Gabival a városban találkoztunk, és miután kijelentette, hogy neki szüksége van egy otthoni-rohangálós papucsra, meglátogattuk a kínait, és röhögtünk egy sort az egyik kölyök próbababán, aki elég furcsa arcot vágott (egyébként nem egyszer hittem azokra, hogy élnek, amikor így futólag mentünk el mellettük, egyszóval nagyon élethűek voltak). Szereztünk egy zöld-lila-narancs kockás papucsot fehér alapon (asszem), aztán elmentünk könyvet nézni! Már régóta meg akarom szerezni Monty Roberts Shy Boy c. könyvét, és Gabi szerint az a könyvesbolt antikvárium is (amit kétlek, de mindegy, mert egyébként találtunk egy másik antikváriumot, de a kirakatban kiállítot Biblia alapján láttuk, hogy az vallásos...), szóval bementünk. A Szent Johanna 6. részét azonnal kiszúrtuk, de pechünkre csak egy volt belőle, ezért megbeszéltük, hogy majd felmegyünk a plázába, mert az a legtutibb könyvesbolt, és ott biztos, hogy van, úgyhogy nem vettük meg. A Shy Boy után viszont érdeklődtünk. Nem mertem rákérdezni az eladótól (fogalmam sincs, miért, 15 éves vagyok, de mindegy :'D Talán az angol kiejtésem...), és mivel velem volt Gabi, gondoltam, ő kérdezze meg, miután már nagylelkűen felajánlotta. Hát, kiderült, hogy az ő angol kiejtése sem jobb... Benyögte, hogy "Monty Roberts Shy Boy-ját keressük", némi pöszeséggel és borzalmas kiejtéssel, mire a nő úgy nézett ránk, mint az UFO-kra. Aztán nagy nehezen felfogta, hogy mit akarunk, és következett negyed órás utánakérdezgetés, meg nézegetés, hogy megvan -e. Mi meg tök kínosan álltunk ott, mert bejelentettem, hogy én most nem akarom azt a könyvet megvenni, és mi van, ha hosszas keresgélés után megtalálják, én meg benyögöm, hogy "Bocs, de nem kell, majd máskor", szóval már azért szorítottam, hogy ne legyen meg :'D Nem is lett... Irány a pláza!
Mint mindig, most is azt éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok odavaló, szerencse, hogy minket kizárólag csak a könyvesbolt érdekelt. És persze, hogy ott is csak egy Szent Johanna 6. volt! Jó sokáig röhögtünk, hogy ilyen nincs, aztán megegyeztünk, hogy én megveszem azt, és visszamegyünk a másik boltba, ott meg Gabi veszi meg... Shy Boy persze itt sem volt. Amúgy kaptam 500 FT- os vásárlási utalványt, szóval ha megjelenik a 7., akkor veszek másik könyvet is, és kapok kedvezményt. :D Előtte viszont vettünk fagyit (barackos csoki + zöldalma), én fél óráig eszegettem, és elkértem Gabitól a blokkot, mert 570 FT- ot fizettünk. Ezt megjegyzem...
Aztán a másik könyvesbolt elé érve már inamba szállt a bátorságom, nem akartam megint bedugni a pofámat, mert már egyszer lefárasztottuk őket. Inkább kint megvártam Gabit. xD
Aztán mentünk a buszhoz... Gabi tökre sietett, úgyhogy váltottunk pár szót, és abban a pillanatban, amikor felszállt a buszra, eszembe jutott, hogy elfelejtettünk borítékot venni :'D Remek...
Ja, és, BOLDOG SZÜLINAPOT, DORINA! ♥


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése