Remek, a verseny hivatalosan is elmarad. Gondolhattam volna, mert tegnap elkezdett esni az eső három körül, és hajnali négyig szakadt, de a verseny helyszínén meg már tegnap délutántól egészen tíz óráig esett az eső, szerintem még most is esik, úgyhogy sejtettem, hogy elhalasztják.
Mivel ismerősöm is ment volna, és azt mondta, hogy őt nem értesítették, hogy el fog maradni, így úgy gondoltam, hogy akkor biztosan nem marad el, erre nem elhalasztják? Na szép.
Mindjárt jövőhét, és még mindig nem tudom, Réka mikor jön...
2011. július 30., szombat
2011. július 29., péntek
Holnap verseny *-*
Holnap, úgy néz ki, megyünk díjugratásra ^^ Már várom.
Ott lesz egy ismerősöm is, a lovával, de őket sajnos nem biztos, hogy meg tudom nézni :\
Jövőhéten meg nagy valószínűséggel jön Réka, úgyhogy ennek is nagyon örülök :D Bemegyünk egy kicsit buszozni is, már rég nem voltam a városban.
Hm... baráti szempontból, Kingáék mennek el nemsokára Németországba, két hónapig nem látom :S Még jó, hogy van Facebook meg MSN, mert anélkül tényleg nem tudom, hova lennék.
Tegnapelőtt itt állt a DZL, úgyhogy kimentem hozzá, és ma is, meg tegnap is vele álmodtam xD
Hm, mindent átgondolva, röviden csak ennyi, holnap remélhetőleg élménybeszámolóval térek haza :)
2011. július 24., vasárnap
Nem lehet sehová besorolni
Üdvözlet!
Lassan elegem lesz az esős napokból :"D Pedig imádom, ha esik. Csak hát mindig borong, és olyan rég láttam már gyönyörű naplementét *-* Reggel azért úgy kelek fel, hogy " ez az, még mindig szürke az ég, nem lesz meleg", de lassan megunom :P
Már előre tartok a sulitól -.- Hamarosan itt lesz a nyakamon, és 8.os leszek, tanulnom kell, ha azt akarom, hogy felvegyenek valahová. Eddig nem igen erőltettem meg magam, mégis hoztam haza elfogadható bizonyítványt, és tavalyhoz képest sokat fejlődtem *dicséret* de ez nemigen lesz elég a jövő évre :'D
Rossz arra gondolni, hogy mindjárt vége a szünetnek, már csak egy hónap, és én lényegében semmi értelmeset nem csináltam a szünetben, pedig annyi tervem volt. Gyakorlatilag minden elúszott, sem barátokkal, sem lovakkal nem tudok lenni, úgyhogy nem mondanám, hogy ez túlzottan boldogít. Viszont igyekszem a jövő iskolaévet is könnyűszerrel venni, sőt, ha lehet, könnyebben, mint a múlt évit. Szeretnék pár embernek bizonyítani is, egy - két dologgal kapcsolatban, erre törekedni fogok.Most meg várom a hétvégét, meg, hogy Réka feljöjjön, és tudjak vele beszélni :)
2011. július 23., szombat
Új kinézet
Az oldalt látható [<<<<] textúrával tettem egy kicsit sötétté, és a szöveg színezésével színessé a blogot ~ meguntam az egyszerű kéket x 3 Neonos stílusa van :P
Remélem, tetszik :)
Rossz és jó
I ♥ HORSES. < 3 : D
Hát sajnos az van, hogy Ivett mégsem jön -.- Kicsit ki is akadtam, de nem tehet róla. Úgyhogy most egészen máson töröm a fejem, mert erről egy időre letehetek.
Hétvégén remélhetőleg eljutok Zsóry lovasnapokra. Jó lenne, mert tavaly nem voltam ott, lemaradtam róla. Most is lemaradtam volna, ha nem nézem meg a neten, hogy mikor lesz. Vagy tesómmal, vagy keresztanyummal megyünk... Szilvásváradra is jó lett volna elmenni, kár, hogy belépős, úgyhogy oda még sem :\
A jó hír az is, hogy unokatesóm elvileg jön hozzánk, vagy több napra, vagy egyre, de mindegy, hogy mennyire, mert rohadt rég láttam, úgyhogy egy is jó lenne :'D
Hát ez most ilyen rövidke lett. :)
2011. július 22., péntek
Bejegyzések
Hű. Az imént vettem észre, hogy már sokkal kevesebb bejegyzést írok, mint máskor. Eddig egy olyan hónap sem volt, hogy ne írtam volna, remélem, idáig tényleg nem jutunk el (á, dehogy, szeretek blogolni).
Az Archívumban Ti is nyomon követhetitek (haha, remélem azért érdekel titeket valamennyire a blog, bár a 16 (csak 15) rendszeres olvasó erről árulkodik - köszönöm ezúton is!) a bejegyzéseket, hogy egy hónapban mennyit írok.
A blog január végén született, így csak 3 bejegyzés lett.
Aztán szépen lassan beindult, tört felfelé, annyira, hogy a 3-ból 17 lett, vagyis 14 bejegyzéssel többet írtam, szóval várható volt, hogy ezt a szintet sikerül tartani.
Sikerült is, mert márciusban 20 bejegyzést írtam, ami ismét több, igaz, csak 3-mal, mint a legutóbbi. Áprilisban már csak 13 bejegyzést olvashattatok, májusban pedig sokkal sokkal kevesebbet, 7-et (nem is értem, miért, pedig a suli végi izgalmam miatt írhattam volna többet is :'D). Júniusban, vagyis múlt hónapban valamivel többet, 11 -et, most pedig ezzel együtt 6 bejegyzés van a blogban :\ Tényleg ennyire nem történik semmi? xD
Furcsa, pedig az ember azt hinné, hogy így, nyári szünet alkalmával sok minden történik majd - bevallom, én is azt hittem. :\ Talán augusztus termékenyebb lesz :'D
Hamarosan eléri a blog amúgy a 100 bejegyzést (23 kell még hozzá) úgyhogy addigra majd kitalálok valamit :P
És nagyon remélem,hogy az elkövetkezendő hónapban és talán még most is jó híreket közölhetek majd.
Köszönöm, hogy olvastok!

2011. július 20., szerda
Emlékkönyv, viharok, szél
Nem, nem haltam bele a bánatba, nem azért nem jelentkeztem idáig.
Nagyon vártam már Ivett válaszát, ezért is nem akartam írni, de mivel úgy tűnik, hogy mégsem alakulnak úgy a dolgok, ahogy én terveztem, válasz pedig nincs, és mivel tegnap egy jó nap volt, úgy döntöttem, írok már. x)
Szóval tegnap Julcsiéknál voltunk, odaadni Kingának az emlékkönyvet, amit elég nehezen szerkesztettünk össze.
Én már fél kettőkor ott voltam náluk, vártuk Gabit, közben zenéket töltöttünk le. Mikor Gabi megérkezett, befejeztük az emlékkönyvet. Azt kellett mondani Kingának, hogy Julcsiék a városban vannak, mert nem sikerült időben befejezni a könyvet. :'D Aztán megjött Kinga is. Gabi el szeretett volna bújni az ágy mögé - nem sikerült. x) Lebuktattuk saját magunkat. xD Néztük egy kicsit a tévét (mert ilyenkor ugyebár azt kell), aztán elmentünk sétálni. Utána megnéztük Julcsi szobáját is, ami most készül, és ottragadtunk csocsózni xP
A 19: 20 -as busszal jöttem, nem ezzel terveztem pedig.
Kingáék majd augusztus elején mennek Németországba. Nem érzek elkeseredettséget. Akár mekkora tahónak tűnök, nem érdekel, kimondom: nekem ott van Gabi. A legbiztosabb pont. Amíg ő nem hagy itt, addig 'nincs semmi baj'. Lehet, hogy egy hülye gondolkozási mód, de végül is nekem ő a legjobb barátnőm. Nem azt mondom, hogy Kinga nem az - de ez mégis más. Aki élt már át ilyet, az érti, és talán az is, aki nem.
Ivettről majd talán máskor mesélek - ő még tényleg kérdéses.
Már két viharos éjszakán vagyunk túl - fúj a szél, villámlik, dörög, meleg van és nem lehet aludni. Úgy tűnik, jön a harmadik. Ma is hatalmas szél volt, esküszöm, egyszer elviszi a házat...
Ivett (yn)

2011. július 12., kedd
Idill - 2 hét erejéig?!
Még ma is alig hiszem el, hogy mindez velem történt...
Annyira reménykedtem, hogy végre minden egyenesbe jön. Borzasztóan örültem, hogy találtam valakit, aki megtanít mindenre, aki rászánja az időt, hogy rám figyeljen, és aki megengedi, hogy a lovaival foglalkozhassam.
Úgy tűnik, ez a 'megengedés' csupán egyszeri alkalom volt - olyan alkalom, amit sosem felejtek el.
Talán, a tudatalattimban már az elején tudtam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de mégis annyira reménykedtem... Végre velem is megtörtént a csoda, nem akartam, hogy vége legyen. De mégis vége lett.
A felelősséget nem vállalják értem, ezzel a címszóval úszott el minden, Linda, Dalma, a lovaglás, az álom... Már harmadjára csalódok, és nem tudom, még hányszor kell ahhoz, hogy végre egyszer én is örüljek. Tegnap egész délután ezen kattogott az agyam, ezzel álmodtam, és részben még ma sem sikerült felfognom a történteket. Hatalmas pofon volt ez... és még azt sem lehet mondani, hogy előre ittam volna a medve bőrére. Csupán bizakodtam.
Nem tudom, hogy lesz tovább. Már csak egy esélyem maradt, ez a B terv. Lassan a C tervet is ki kell dolgoznom.
Jelen pillanatban a 18.-át várom, amikor Ivett megkérdezi a szüleit, eljöhet -e erre. Szerintem nagyon sokat segítene a jelenléte, még vége sem lett az iskolának, amikor már ezt tervezgettem, ezt várom azóta is.
Kingáék is hamarosan elutaznak, találkozót kellene szerveznünk, nem tudom, Julcsi hol tart... Reméljük a legjobbakat, talán ez nem sül el fordítva.

2011. július 10., vasárnap
Beszámoló csütörtök - péntek
Üdvözlet!
Most következik elmaradt beszámolóm csütörtök - péntekről.
Csütörtök reggel már fél kilenckor talpon voltam, ami egyáltalán nem megszokott jelenség nálam... Pakolásztam, igyekeztem a szobámat normális rendbe rakni, közben egy fél órát máshol töltöttem. A poszterem megérkezett *-* Odáig nem jutottam el még, hogy megnézzem, csak délután.
A 11:51 -es busszal mentem be Julcsiért. Megebédelt, aztán rohantunk is haza. Itthon megnéztem a posztert, nagyon szépek lettek : ) Leültünk a gép elé, szokásos Fészbúk nézés, és megjöttek Gabiék ^^
Elhozta anyukája könyvét is :P Miután bejöttünk, röhögtünk egy sort, könyvet néztünk, és hozzáfogtunk megcsinálni az emlékkönyvet (PSSZT!) egy kedves barátnőnk részére.
Nem mondhatnám, hogy tökéletes lett a foglaló, de kiigazítottuk a hibákat :P
Sokat szenvedtünk vele, de elég sokat haladtunk. Aztán kikísértük Julcsit a buszmegállóba, én meg videóra vettem, ahogy elmegy a busz (újabb értelmes húzás). Gabival délután szórakoztunk, emlékkönyvet csináltunk, elmentünk sétálni, aztán leültünk a tévé elé, este. Ezek után elmentünk a laptopért, amin éjszaka szándékoztunk filmet nézni.
Végülis a film feléig jutottunk, és tovább csináltuk az emlékkönyvet. Fél kettőkor rászántuk magunkat, hogy elaludjunk. Kb. nyolckor keltünk, ezek után egyáltalán nem lehetett elmondani rólunk, hogy kipihentek voltunk.
A reggel - délelőtt - koradélutánt filmnézéssel töltöttük. Egy óra körül kezdtünk zabni. Nekem annyira nem is esett jól a kaja... :\
Igazából egy órával előbb jöttek Gabiért, de ez a két, vagyis inkább másfél nap nagyon jó volt.
A mai napomat illetőleg... telefonálnom kell, és előkeresnem a lóós' gatyám, mert holnap reményeim szerint indulok lovakhoz. (YN)

Forradalmi újítás, vagy, valami olyasmi
Hát nem lett briliáns a blog kinézete?!
Most valami egyszerű, kép nélkülit szerettem volna. Tökéletesen megvalósítottam. Remélem, nektek is tetszik.
Ami még várható...:
• Elképzelhető, hogy lesz szavazás (keresd alul)
• Új bejegyzés délután (ez biztos.)

2011. július 5., kedd
Freedom
Azt hiszem, ezzel a szóval lehet jellemezni az elmúlt egy hetet. Tesóm dolgozni ment, úgyhogy akkor gépeztem, amikor csak akartam, nem voltak korlátok...
Nem minden alakult most sem úgy, ahogy kellett volna. Először is. Gabi gitározni megy csütörtökön, ezért nem egész nap tud csak itt lenni, hanem délután. De itt lesz pénteken is. :) Idézeteket keresgéltem emlékkönyvbe, 2 A/4 -es lap megtelt. ~
Hm... ami az időjárást, és a 'mi van errefelé?' kérdést illeti, tök jó. Sokszor elborul, de a nap süt, kék az ég, és nincs meleg.
Ma nálam járt Kitti, nem is tudom, mennyi hét, vagy már talán hónap után. Igaz, csak egy órát volt itt, úgyhogy sok mindent nem csináltunk. Mivel holnap jön haza tesóm, ideje elpakolni... törölgettem a gépről képeket. :'D
Remélhetőleg holnap a poszterem is megjön, és tervezem kitakarítani a szobám. Este fel kell hívnom Julcsit, másnap meg be kell menni érte.
Majd mesélek, milyen volt. :)
JA, ÉS KÖSZÖNÖM A 2000 LÁTOGATÓT!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)