2011. április 29., péntek

Crazy, craazy...

Ezt én rajzoltam, gépen, röpke háromnegyed óra szenvedés után. :)
És hát, a tegnapi napom... az nem volt semmi.
Egyrészről azért, mert nagyon jól szórakoztam, másrészről azért, mert többször is majdnem elsírtam magam.
Már elég sok helyre írtam beszámolót, de azt hiszem, senkit nem érdekel, hogy hogy ökörködtünk a barátnőmmel.
Képeket viszont majd hozok, és azok alapján eldönthetitek, normálisak vagyunk -e.
Ami azt illeti, sajnálom, hogy vége a szünetnek, jövő hétfőn iskola. Kedden hatkor főpróba (tánc), ráadásul hét órám lesz, úgyhogy, mire hazaérek, ki fogok dögleni. No, sebaj...
Holnap, vagy ma délután rakok egy - két képet.
A mát illetve pedig, buszoztam VOLNA. Csak volna... gondoltam, hogy ez is, csak úgy, mint a többi, rendre kudarcba fullad. Pedig lett volna egy lehetőségem... és lehet, hogy több nem is lesz.
De, nem Kittit okolom, mert most tényleg nem ő a hibás. Hanem a szar telefonom, vagy az édes - kedves telefonszolgáltató, aminek mindig van valami kínja.
Néha úgy érzem, hogy nagyon szerencsétlen vagyok x)

2011. április 27., szerda

Tánc a napfényben, tavasz feeling

Kicsit unalmas volt már a nyárias, felhős dizájn, így inkább valami tavasziasat igyekeztem összehozni.
Szerintem jó lett ^^ :3
Na, és a mai napról...

Ma is be kellett menni táncolni. Igazából az első felében nem igazán tudtam a dolgokat követni, de nem csoda, mert nem voltam formában [kifogás.xD]. Jöttek újak is, és végül egészen jól összehoztuk, büszke vagyok magamra. Illetve, khm, magunkra. xD
Tánc után kiültünk a játszótérre, Kinga egy csomó számot átküldött, nem is kérdés, kinek a számait. xD Aztán jöttem haza. :)
Tegnap estefelé Kitti felhívott, hogy az 570 jár feléjük, mert két busz is lerobbant, mire lelkére kötöttem, hogy beszéljen a sofőrökkel :D Nagyon remélem, hogy pénteken is ők lesznek, és el tudok menni egy kicsit buszozni *reménykedik*.
A Gabi meg holnap jön, szóval jó lesz nekem :'D

Whaa, kár, hogy elborult, pedig olyan szépen sütött a nap :[ No, nembaj, akkor essen az eső *-*

2011. április 26., kedd

Kösz, még mindig jól vagyok...


Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek, legalábbis, remélem, hogy nektek kellemes volt, mert eddig nem tudtam írni nagy elfoglaltságomban.
Annyi minden történt velem, mégis, annyira nem érdekes, hogy azt hiszem, nem is fogom ezt nagyon részletezni. Főleg, hogy kicsit sok, és bonyolult, és úgy sem érti meg senki, még ha egyáltalán valakit érdekelne is. :)
Szombaton voltak nálunk vendégek, vasárnap volt egy szabadnapom, és már nem is igazán emlékszem, mit csináltam akkor (na de tényleg, mit csináltam? :O).
Tegnap meg voltunk rokonoknál. Borzasztóan örültem a fejemnek, hogy senki sem locsolt meg, sem kölnivel, sem vízzel (ha vízzel locsolt volna, akkor elég erősen elkezdtem volna üvöltözni). Ugyanis senki férfiember nem volt sehol sem ^^
Unokatesómnál is voltunk, nem sokat beszéltünk, de küldött egy számot, amin mindig tudok sírni ^^''
Fél háromra értünk haza, akkor ültem le egy fél órára géphez, de tesóm jött, és kötelező volt felállnom...
És nagyon örültem, hogy nem cseréltem el annó a fülhallgatómat a tesóméval, mert a tesómé egy akkora szar, hogy rosszabbat ember még nem is csinált. Kiesik a fülemből, és nyomja a fülemet. Az enyém kényelmes és megfelelő ^^ Végre egyszer nem dőltem be tesómnak :) *-*
Holnap megyek be a városba, aztán délután összepakolok, mert csütörtökön jön a Gabi, és már nagyon várom *-*
Majd egyszer jelentkezem.

2011. április 23., szombat

Tánc, tánc, tánc és a többi

http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs096.snc4/36153_1441110234301_1429437093_31076307_2120099_n.jpg

Heló :)
Már épp ideje írnom, mert egy pár napja rendesen mellőztem. Igaz, nem is volt semmi érdekes, amiért koptathattam volna a klaviatúrát.
Most viszont azt hiszem, beszámolok a várva várt pénteki napról, ami úgy érzem, még sem alakult olyan jól, mint amilyennek vártuk.
Először is, fél órával később kezdtük el a táncot, mint ahogy tervezve volt, ráadásul ekkorra már farkaséhes voltam. Nem csoda, fél nyolckor reggeliztem, és fél tizenegykor kezdtünk próbálni.
Végül is elég jól ment, a probléma csak az volt, hogy a tűző napon álltunk.
A hőmérséklet közben egyre jobban kúszott felfelé, a tánc másik felét már árnyékban próbáltuk. Két óránk ment rá, és még lesz két próba...
Utána már mindenki rendesen kivolt. Megígérték a barátaim, hogy elmegyünk megnézni a buszokat, hátha találkozom az '570-el. Viszont már később senki se akarta ezt. Néha rosszulesik, hogy nem képesek megérteni engem.
Felmentünk a plázába kajálni, megettem 3 szelet pizzát. Aztán rohantunk a kínaiba, venni Michael Jacksonos pénztárcát *-* Gondolhatjátok, mennyire örültem neki :D
Végül jöttem haza, mert eléggé szarul voltam, leamortizálódva, úgyhogy a többiek elkísértek a buszhoz, amin kicsit meleg volt. Hah :'D
És az 570 -t is láttam útközben :)
Azért jó kis nap volt :)

2011. április 18., hétfő

Mert én már PÉNTEKET akarok :33


Heloo :D
Ma piszkosul jó napom volt :D Először is már örültem, hogy alig van suli, és jön a szünet :) Másodszor reggel megint jól elvoltam (illetve, voltunk). Láttam egy cicát :'D Pontosabban egy cicát, aki fentragadt a fán... szerencsétlen xD
Aztán láttam Őt. Hah ^^ És húszpercesben megint jött a nő, aki ugye a táncot tartja. Megbeszéltünk egy találkozót pénteken 10-re. És a java még csak most jött!
Julcsi kitalálta, hogy ha már úgy is pénteken bemegyünk a városba, sétálhatnánk egyet. Szóval egész nap szerintem ott leszünk : D Nagyon jó lesz, már várom :)
Hazafelé a BRF - 817 volt, és a GTZ -vel is volt szerencsém találkozni. Szóval, oh yeah :)

2011. április 17., vasárnap

Ha rossz a net...

(Bocs, kép most nincs, mert ha az embernek köcsög tesója van, letörli az összes képét a gépről :DD)

Szóval, tegnap délután alig tudtam netezni, mert végig rossz volt és elszállt. Rohadtul untam már...
Ma viszonylag lelkesen ültem ide, hogy tesóm tévézik. Néha már elég komolyan elgondolkodom, hogy mire fel ilyen bunkó velem? De majd csak felnő. Nem igazán érdekel már, maximum nem beszélek vele, hiszen a testvérek arra vannak, hogy egymással bunkók legyenek, nem?! :) Ma is, letörölte az összes képem a gépről. Esküszöm, vennem kell egy számítógépet, vagy bármit, mert annyira borzasztóan idegesít, hogy... na mindegy,
Kittikén is már csak nagyokat nevetek. (emlegetett szamár.. most jött fel MSN -re) Nem igazán érti meg, hogy miért haragszom rá, de nem nagyon szokta amúgy sem. Mindegy.
A tavaszi szünetet nagyon várom *-* Remélem, hogy Gabi eljön, és én is szeretnék a többiekkel sétálni, vagy mászkálni valahová a városban. Ráadásul a héten már alig megyünk suliba, szerdán pedig megyünk valahová első fizikaórán. Kedden technikán szemetet fogunk gyűjteni... :P Érdekes lesz.
Tegnap rajzolhatnékom volt... összedobtam valamit, ami igazából egy állatvédős plakátnak is megfelelne :'D Asszem, ma is leülök...
Na, mára ennyi, holnap szerintem jelentkezem. ( :

2011. április 15., péntek

Néha elvesztünk egy barátot, de rájövünk, hogy később a javunkra válik...

Ott kezdődik egy barátság alapja, hogy ismerjük a másikat, lehetőleg személyesen. Neten keresztül sokmindenkivel találkozik az ember... És aztán jön a többi... bizalom, közös dolgok, minden egyéb. De még akkor is lehetnek bajok, ha ez megvan. És sajnos én találkoztam is velük.
Ott már eleve baj van, ha valaki ígér neked, és nem váltja be, de már hanyadjára?! És még nincs rád ideje... Még jó, hogy az IGAZI barátaimnak van. Mennyire képesek vagyunk félreismerni egy embert... De ez van :):)
További szép napot.

No, vajon hol jár az eSZEM?

'Tső! : D
A mai napom nagyon állat volt ^^ Kezdjük egy kis napi gondolattal:  "Gabi a szemem. Ő azt is látja, amit nem akarok." És ez mennyire igaz :D
No, de kezdjük a reggellel.
Szokásosan gurulunk be az 'LTL -lel a városba. Mint mindig, ott volt Ő is, és ott volt más is, az, akit kilöknék az ajtón. Hát, Ő majdnem ki is esett (beragadt a busz ajtaja, éppen akkor nyílt ki, amikor neki akart támaszkodni), jót röhögtem magamban rajta (még el is mosolyodtam). Örültem, hogy jött reggel, mert tegnap nem volt. A buszsofőr szokásosan bömböltette a hülye zenéjét...
Első óra nyelvtan volt, gyorsan szünetben lekörmöltem a házit, mert nem kértem el tegnap este :$. Meg persze, hogy otthonhagytam a karórámat. >< A második óra kémia, megértettem mindent, végre : D A harmadik óra irodalom, olvastunk, röhöghetnékem volt. Szünetben megbeszéltük Gabival, hogy min röhögött annyira, óra közben xD Negyedik ének, persze, hogy nem hoztam énekcuccot... ötödik töri. Megbeszéltük a kirándulást : D
Tesi volt az utolsó... hm... tesi előtt... nos...
Már eleve nem akartam kimenni, mert tudtam, hogy ott lesz Ő, én meg olyan ökörül néztem ki -.- Szóval kicsit ciki volt. Gyorsan elszaladtam mellette :'D Bár nem gondolom, hogy nem vett észre... az udvaron elbújtam Gab. mögé, hogy ne lásson. És a haverjával levették a pólójukat, Gabi, szerencsétlen az egészet végignézte xD Innen jött a gondolat, amit a bejegyzés elején megosztottam veletek : D
Tesi után az öltözőben ökörködtünk, és elmeséltem a filmet, amit láttam. Ebből jött a nap tanulsága, hogy "Ne hajolj le a szappanért!".
És még egyéb ökörségeket csináltunk. :'D

Hülye vagyok, tudom! xD

2011. április 14., csütörtök

Matek óra, szeretlek

Hülye azért nem vagyok... :D
Csak jó volt a matek, na de kezdjük a napot az elejétől... :)
A sofőr szokás szerint reggel aludt az LTL -ben. Aztán elindultunk. A mezőkövesdi busz nem jött, helyette (gondolom) jött egy másik Credo, de hogy az mit akart, azt nem tudom... aztán a sofőr bejelentette, hogy a másik falut nekünk kell elvinnünk (mm az utasokat x)), mert nem küldtek buszt. Végül mégiscsak küldtek... érdekes. Aztán harcoltunk az egyik beragadt ajtószárnnyal.
Végül megint ott volt ismerősöm, illetve ő. Ő hülye fejeket vágott, nekem röhöghetnékem volt x)
Reggel fizika dolgozat. Viszonylag jól ment, főleg, hogy voltak hozzá bizonyos könnyítési -eszközök (H).Remélem, jó lesz (YN) :D
Németen is TZ -t írtunk, 3 -ra saccolom xS
Matekon kimentünk a Dobó - térre valami fizikai szarságot megnézni. Ebből csak sétálás volt :'D Már olyan "sétálhatnékomvanavárosban", majd elmegyünk a csajszikkal :D
Utána másik matekon kikaptuk a dolgozatot. Khm. 2. Dehooogy?! Aztán irodalom. Hah, végre nem szóltam be (Y)
Tesin meg kint áztunk - fáztunk.
Hazafelé (szerintem) ő köszönt nekem... nekem... köszönt... KÖSZÖNT! És én meg nem köszöntem, mert nem láttam, és nem tudtam, ki az.
De mindegy... lehet, hogy nem is ő volt. Waah. ><

2011. április 12., kedd

Szélvihar

Üdvözlet
Bocs, hogy eddig nem voltam, csak nem volt időm, se erőm, se témám. Igen, ez itt egy újabb kifogás.
Először is köszönöm, hogy több, mint 1100 -an vagyunk! Ezt csak nektek köszönhetem!
Aztán heti beszámoló...
A hétvége szelesen telt, viszonylag sok röhögéssel, napsütéssel, ezzel - azzal.
Tegnap egészen jó idő volt, és olyan jó volt végigsétálni a virágszirmokkal fedett utcán, és érezni a tavasz illatát... nagy felüdülés, ha az embernek két hétig el van dugulva az orra (:
Tegnap reggel a buszon jött osztálytársam is a többiekkel, meg vele. Jót röhögtem rajta xD Azt gondolja, vagány, ha az ismerősét köszönésre sem méltatja. De megszoktam...
Bioszon írtam, TZ -t, remélem, hogy jó lesz, mert eddig két kettesem van. Törin is írtunk, az tuti 1es, mert semmit nem tudtam >< És igen, matekon is írtunk, azt szerencsére tudtam... tesin táncoltunk. (még mindig jobb mint futni). Németen meg a szokásos...
Ma meg ügyeletes voltam, szóval elég lazán mentem, nagyon jól éreztem magam *-* Nem gondoltam volna, hogy ennyire el leszünk Nonóval. Mert kedves, és aranyos, csak valahogy nincs közös témánk, és sosem beszélgettünk olyan sokat. De sokat röhögtem :D
Utána beültem német 7. órára, és jöttem haza.
A barátnőim meg kitalálták, hogy menjünk sétálni csütörtökön... jellemző >< Amikor pont nem érek rá (:

Csak a szél ne fújna ennyire...

2011. április 9., szombat

Nyúdizájn.

Na új a kinézet. Remélem mindenkinek tetszik. :3 Holnap jelentkezem,

Bye!

2011. április 7., csütörtök

Csak rólam, "röviden"...

HA NINCS KEDVED ELOLVASNI A "BEVEZETŐT", ÉS A LÉNYEGRE AKARSZ TÉRNI, UGORD ÁT A DŐLT BETŰS RÉSZT! (:
Talán egy bloggernek nem csak magáról kellene írnia, bár szerintem a bejegyzéseim nagy része nem arról szól, hogy éppen hogy nézek ki, új a hajam, stb.
De a blog azért is jó, mert elmondhatom, amit gondolok, anélkül, hogy akármilyen közösségi oldalra írnám, és ott támadnának, mert ezt, és ezt gondolom.
Remélem, hogy a következő sorokkal nem bántok meg senkit, bár lehet, hogy valószínűleg el sem olvassátok majd, de nem érdekel, mert le akarom írni ezeket a dolgokat...
Talán nem kellene mindig elmondanom a véleményem, habár nehéz magamban tartanom, de itt úgy érzem, senki csőrét nem böki a dolog. 

Én nem az a típus voltam óvodásként, akit annyira szerettek volna. Mindig kicsaptak, öröm volt elballagni, és elkezdeni egy "új fejezetet", habár elsősként sem voltam túl barátkozós típus. Mindenért sírtam, nem voltak barátaim, anyámasszonykatonájaként éltem.
Aztán elkezdtem megváltozni... az elmúlt két évben, amikor már egyébként is 12 - 13 éves voltam (vagyok).
Kialakult a saját stílusom, és mindenről megváltozott az addig alkotott véleményem. Már más iránt érdeklődtem, szókimondó voltam, ami miatt nagyon bunkónak tartottak néhányan. De tudtam, aki szeret, azt ez nem zavarja, és előbb utóbb rengeteg barátom lett az interneten keresztül, és a valóságban is.
Az utóbbi évben, amikor hatodikos voltam, még nem nagyon volt meg ez a dolog, és olyanokkal is ismerkedtem, akikről később kiderült, hogy sosem lehetnek a barátaim. De azok voltak a szép évek!
És most itt vagyok... a környezetemben az emberek borzalmasan megváltoztak. Mindenki arra hajt, hogy a legmárkásabb cipőt, vagy ruhát felvásárolja, az emberek klónok, mindenhol a Konzerv és a Díszi megy. Persze, ki mit szeret. Én nem vetem meg azokat, akik ilyenek, de mégis jófejek, de azokat igen, akik lenéznek másokat, mert éppen nem a legújabb divat szerint öltöznek.
Sajnos az emberek már teljesen egyformák. Én kiszakadtam ebből a körből: ahol lakom, ott is csak ilyen divatbarom emberekkel találkozni legtöbbször. Akik isszák a Mánsztört, mert az olyan menő, és minden nap csőnadrágot vesznek a plázában. Az arcukon hat tonna smink, közben semmit sem tudnak a dolgokról. Nem azért, mert én persze tudok akármit is, de a legtöbb ilyen ember külsőből ítél.
Hódít a písz, mert olyan menő, ha písz jelet írok a kezemre, vagy szedem a píszes képeket.
Szerintem nagyon gáz, hogy hova fajultak azok az emberek, akik eddig teljesen normálisak voltak, és én is haverkodtam velük. Arról már ne is beszéljünk, hogy ki mit hallgat, főleg, mert nem akarok itt ócsárolni sem énekest, sem embert, nehogy magára vegye.
Én meg élem a magam hülye kis életét, az őrületbe kergetek mindenkit az MJ. mániámmal (de én legalább olyat szeretek, akit tisztelni lehet, és olyat, akit több százezren tisztelnek a halála után is) és a buszokkal...

Helyzetjelentés: és ebben a röpke félórában rájöttem, hogy nem mindenki az, akinek látszik, és tudnom kell abbahagyni, még akkor is, ha az illetőt nagyon megszerettem.
És nem sírni miatta, mert nincs értelme.

2011. április 5., kedd

Teknősbéka a tóban és némi lelkizés

Ezerbocs, hogy nem írtam...
Nos, a hétvége megint eltelt valahogy, sőt, kifejezetten jól, mivel végig sütött a nap. Igaz, hogy semmi említésre méltót nem csináltam, csak festettem, és lézengtem a kertben, itt - ott segítettem, de még mindig ezerszer hasznosabbat tettem, és jobb volt nekem, mint tesómnak. Süthet a nap, akár lehet ezer fok is, vagy minusz húsz, minden körülmény közt a gép előtt ült. Csak annyira ment ki, hogy fél óráig nyomkodja a telefonját.
De mindegy, igazából nem érdekel...
Aztán hétfőn elkezdtük csinálni a tavat a teknősnek. Van egy hatalmas bokra, amit a tervek szerint körbekerítünk, és az eredeti terv szerint van a tóban egy sziget, aminek utólag meg kellett semmisülnie, mivel a tó aljára tett neilon áteresztette a vizet, gyakorlatilag teljesen leengedett (hál' Istennek, nem volt benne teknős, mivel még el sem volt kerítve). Ezekből a tervekből gyakorlatilag semmi nem maradt meg.
A sziget eltűnt, és nem neilon van az alján. Ugyan így is kifolyt egy kis víz, de tovább nem engedett. A teknőst is beletettük egy kis időre, láthatóan élvezte. El is kerítettük, és amikor eljöttem, még javában folyt a munka, szerintem, ha holnap megnézem, már fel lesznek töltve a lyukak a kerítés alatt, és csak kavicsok kellenek, akkor pedig kitehetjük a békát.
Aztán, mindig látom reggelente őt. Őt, aki egy rohadt bunkó, nekem mégis szimpatikus. Kár, mert amúgy nem is igazán foglalkozik velem, nem köszön, pedig ismer, és tudom jól, hogy észrevesz. Ma is, szinte minden szünetben belebotlottam, de nem köszönt, pedig egyszer pont a lépcső előtt állt, mi meg a lépcsőn ültünk.
Nekem nem az kell, hogy bejöjjek neki, hogy beszélgessünk (habár az is jó lenne), hanem az, hogy köszönjön! Hogy észrevegyen, és esetleg váltsunk pár szót, ne úgy menjen el mellettem, mint valami idegen.
A neten keresztül nemigazán beszélgetünk, egyszer írtam neki, elég bénára sikeredett... ó, pedig régen milyen jó volt... bár akkor sem voltunk olyan nagy haverok, de beszélgettünk.
Igen, az akkor volt, amikor nem volt két kedvenc buszom is fregoli, amikor az '570 járt reggel, amikor olyan jó napokat éltem át az én idióta osztályommal, amikor csak mi voltunk, négyen, amikor még nem ment el, és nem jött senki.
Azok a napok... ők voltak, akikért érdemes volt élnem, és mások, akik felvidítottak, akik ugyan nem voltak "igazi barátok", de valami haver szerűség azért mégis...
És azok a napok, amikor még csak néha fordult meg a fejemben,  hogy ő szimpatikusabb nekem.
Amikor sétáltunk, pedig el sem akartam menni, mert a többiek ökörködtek, amikor a haveromat leüvöltötték, hogy ne szemeteljen, ő meg mondott valamit...
De sajnos vége... most már máshogy élek, van, amit elvesztettem, és vannak új dolgok az életemben. Már csak a 476 nem fregó, az '570 -t, A BUSZ-t alig látom...
Az életem egy csodálatos része véget ért, nem is értem, miért, pedig nem kellett volna. Nem. Bár utólag tudom, hogy ezek a haverok nem valami jófejek, sőt... ő róla is tudok pár dolgot, amit igazából nem kellene, de tudom, hogy mit mondott az osztálytársamról, akivel elvileg jóban vannak...
Néha nem minden úgy alakul, ahogy eltervezzük, vagy, hogy mi felhőtlenül boldogok legyünk...
Memories... ♥ :(