2011. március 31., csütörtök

Békakirályfi, mi baj van?

Jóreggeltnapotvagymiaszöszvan :)
A teknősöm már egy ideje rohadtul furán viselkedik.
Megelégeltem a dolgot, úgyhogy írtam egy állatorvosnak, hogy mondja már meg, mi van. Közölte velem, hogy rosszul tartom a teknőst, hogy nem megfelelő kaját kap, stb.,stb. Szóval, asszem, kezdetét fogja venni a teknőskúra. Vennem kell neki egy csomó mindent, hogy jobban érezze magát, megfelelő táplálékhoz jusson, stb. Le fogom rohamozni a kisállatkereskedést.
Nemigen mondhatom el magamról, hogy tök jól érzem magam, bár már jelentősen javult az állapotom. A karomra már rá tudok feküdni anélkül, hogy meghalnék a fájdalomtól, ami jó, mert vissza lehet forgatni az ágyamat, és nem nyomom el a nyakam, amihez ha hozzáérek, így is fáj, mert a mandulám be van gyulladva.
Aztán néhány emberen már eléggé kiakadok, és félreismertem őket, igazából nem is tudom, mit gondoljak róluk. Eléggé zavaros, hogy egyedinek mondják magukat, miközben tök ugyanolyanok, mint más emberek. De az ilyeneknek csak gratulálni tudok... Amúgy is van ennél nagyobb gondom is.
Egy kis szerencsével jövőhét pénteken megint útra kelek, Kitti, és JYL társaságában. x)
További szép napot!

nyúdizájn.

ÚJ dizájn van a blogon.
Minden egyéb újítást holnap hozok.

2011. március 29., kedd

Hollywood Tonight... ♪♫ ~ meg minden egyéb

Üdvözletem!
Na, most már egy kicsit jobban vagyok. Valami nyavalya is leterít, meg hát ez a kibszott oltás. -.- A karom egész nap sajgott, nagyon rosszul aludtam...
Aztán Julcsi is az agyamban van... lehet, hogy nem szándékosan tette, de nem foglalkozott velem, és nekem ez enyhén szólva is rosszul esett... milyen rossz már, ha nélkülöznek.
Akárhogy gondolom át a dolgokat, mindig arra a következtetésre jutok, hogy nem én voltam az, aki annyira felfújta a dolgokat, hanem Julcsinak kellett volna egy kicsit másképp viselkednie, és nem leszarnia, mégha nem is akarattal tette.
Kittivel is újra normálisak a dolgok, bár eddig sem értettem, valójában miről beszéltünk, de úgy tűnik, hogy már ő is másképp áll hozzá.

2011. március 28., hétfő

Nagyon szarul

Üdv.
Az valami elmondhatatlan milyen szarul vagyok. Oltást is kaptam ami kishíján kikészített és az sem használt különösebben az állapotomnak hogy csalódtam valakiben. Vagy én vagyok az a szar aki ezt felfújja bár nemhiszem hogy másnak ne esne rosszul ha nélkülözik. Két és fél órát aludtam délután mert borzasztóan fáradt voltam sőt most is mindjárt elalszok. Ráadásul itt bőgök mert mindenki traktál a hülyeségével. Olyanon is bőgök amin normális esetben nemigen szoktam.
Tök jó hogy pont most baszogat mindenki olyannal ami kb. a legkisebb gondom jelen pillanatban. A fejem mindjárt szétrobban vörös a szemem alig élek olyan melegem van mint a szar és a karom is majd' leszakad szóval asszem a holnapi suli kihúzva.
Barátnőmmel is beszélnem kellene mert kicsit szarul esett amit csinált de úgy nem tudja meg ha kussolok és duzzogok.

Bocs a vesszőhiányokért meg minden egyébért de most kivételesen magasról leszarom meg azt is hogy ezalkalommal nem hoztam képet.
A blogot is rendbe kell tennem mert úgy tűnik a játékra nem akad jelentkező szóval hagyom a francba az egészet.

2011. március 26., szombat

Buszozás

Helo.
Jóó volt a buszozás :D
Suli után találkoztam Kittuval, és mentünk fel a plázába kajálni. A pizza szélét otthagytuk, meg a kukoricákat xD
Aztán mentünk a buszhoz. Niki még nem ült benne, épp akkor jött. Megengedte, hogy maradjak fordulóba, sőt, fizetnem sem kellett a visszautat. :) (köszönöm neki :D).
Felsőtárkány valami rohadtul szép hely o.O
Megfordultunk a busszal, és leálltunk. Vártuk, hogy indulhassunk vissza. Addig mi a busz fotózásával (és egymáséval) foglalkoztunk xD Aztán go vissza :D És a játszótéren még fotóztunk. :)
Háát, nagyon jó volt ^^ És mindezt egy jó busszal. :) Elvileg máskor is fogok menni. :D Már mióta erre vártam :D Csak az 570 hiányzik nagyon.. :( nemsokára selejt lesz. :'(
Talán a '897 az, aki lehet újra a kedvencem, de Dudit sosem körözi le egyik busz se :P
Ja, és nagyon jó idő volt :)
Képek:

Én és a Volvo


Kitti és a Volvo


Csúszdázok xD

2011. március 23., szerda

Michael Jackson - The King of Pop

Sziasztok!
Igen, jól olvastátok - szeretnék egy kicsit róla írni. Róla, aki nem csak egy énekes volt, hanem egy legenda, és nagyon sokan példát vehetünk tőle.
Ha olvassuk, vagy halljuk a nevét, legtöbbünknek inkább csak a botrányai jutnak az eszünkbe. Pedig az, amit róla összehordtak, annak a háromnegyede színtiszta hazugság. Sőt. Majdnem az egésze.
Sokan nem tudják róla, mennyire nemes lélek volt - ott segített, ahol tudott, ráadásul az éneklésben is nagyon szépen megállta a helyét. Maximalista volt, nem nyugodott, míg valami úgy nem sikerült, ahogyan azt ő elképzelte.
Én nem is igazán figyeltem fel soha rá. Se kicsiként, se nagyként. Aztán bejelentették, hogy elhunyt. Ledöbbentett a hír, annak ellenére, hogy nem is ismertem, nem tudtam róla semmit, sőt, még messzebb megyek -kicsiként, mikor hallottam a nevét, vagy, hogy mindenfélével megvádolták, és a tévék felkapták, azt hittem, nő! (kb. 8 éves korom körül)
Azután egy kicsit jobban kezdett érdekelni a zenéje, pedig erről alaposan lekéstem. Vajon ki ez az ember, akiről oly sokat hallani? Hamarosan ott érdeklődtem róla, ahol csak tudtam, sok mesét, sztorit hallottam róla, végül elolvastam az életrajzát.
Már előtte is, egy ideje mérhetetlenül tiszteltem, szerettem a zenéjét, magát, mint embert, és a tény, hogy ő már nincs köztünk, felfoghatatlan dolog volt.
Borzalmasan nagy ember volt ő. Egy olyan, akit csak tisztelni lehet. Rengeteg gyereknek segített, imádott adományozni, ingyenjegyeket biztosított rászoruló fiataloknak néhány koncertjén, sohasem parancsolt, csak kért, törekedett a legjobbra, csodálatosan énekelt, és nem volt elszállva.
Meghódította az egész világot, a zenéjét mindenütt ismerték a Földön, rengeteg albuma elkelt, filmet néztek róla, a videomegosztó oldalakon sokszázezren nézték meg a videóit.
Igen, ez volt ő, a Pop Királya.
És még a halála után is, most is milliónyian szeretik, köztük én is.
Hihetetlenül nagy ember volt, nincs olyan énekes, aki ne tisztelné, jobb pedig aligha akad nála.

Úgy éreztem, írnom kellene róla egy bejegyzést - hiszen mégiscsak ő a (szerintem) világ legjobb énekese, és kit érdekel, hogy JB mennyivel több lemezt ad el nála? Az ő nyomába senki nem érhet.

R.I.P
1958 - 2009

2011. március 22., kedd

Colorful blog

Helo :3
Na, egy kicsit változtattam a stíluson, kinézeten, minden egyében. Remélem, nem folyik ki a szemetek olvasás közben. :) Azért csináltam mindent ilyenre, mert amúgy is egy színes ember vagyok, szóval most kitettem magamért :P
Ha zavaró, csak szóljatok, vagy indítok alul egy szavazást ezzel kapcsolatban. x)

2011. március 19., szombat

Suli szombaton

Kép: Unikornis fűben fekve ~ Rajzolta: Hugii [blogger] ~ Technika: Photo Filtre, egérrel

Ugye, szombaton is suliba kellett menni. -__- Nem nagyon örültem neki, no mindegy :'D
Pénteken megbeszéltük Kittivel, hogy találkozunk, meg csinálunk képet az 570-ről. De elég szar volt az idő, és nem voltam benne biztos, hogy ugyanazok a buszok vannak a pénteki menetrend ellenére. Mert ugye Dudi 14.00 órási most, míg a másik busz nincs, mert elvitték felújítani. De nem tudtam, hogy ő lesz -e szombaton is. Végül is Kittinek elmaradt az ötödik órája, és előbb el tudott menni meglátogatni a barátnőjét a kórházban, és mikor hívtam, mondta, hogy ráér. Gondoltam, semmit sem veszítek, hogyha megnézem legalább, Dudi van e, meg vele is találkozok, úgyhogy elsétáltam elé.
Megöleltük egymást, aztán felmentünk a buszmegállóba :D Ott találkoztunk Kitti pár hülye osztálytársával...
Rohadtul éhes voltam, és kaját akartunk venni, de a Fornettis be volt zárva -.- Az én buszom megállójába nem akartunk menni, mert ott voltak az osztálytársai, de addigra már elmentek, szóval leültünk.
Dudit nem sikerült lencsevégre kapni, a sofőr nem is örült volna neki, pedig megbeszéltük, hogy megkérdezzük, meg összehaverkodunk vele xD Aztán végül beállt :D
Meg elmentem volna buszozni Nikivel, csak ott volt Lilla is, így úgy sem tudtunk volna beszélni vele, mert Lillával beszélgetett, szóval majd pénteken megyünk. :D
Tehát összességében jó volt a délután ^^

2011. március 17., csütörtök

Rain

Esőzuhatag...csodálatos...egy perc alatt el lehet ázni benne,
mintha az ég is helyettem sírna...
Imádom, ha esik az eső ^^
Az utóbbi napokban már borús volt az idő, csak a hosszú hétvégén nem. Kittivel megbeszéltük, hogy talán jövőhét pénteken elmegyünk buszozni :D Nekünk sajnos szombaton is menni kell amúgy suliba. Pech. De ez van.
Matekból kaptam egy négyest, ami nálam igazán szenzációnak számít :D ^^
Az eső meg furin esik. Van, hogy elkezd nagyon esni, zúdul lefelé, van, hogy csak szemerkél.
Mindegy, én imásom *-*
Épp hogy elértem ma a buszt, esőben futottam ~
Na ennyit mára, röviden. x)

2011. március 14., hétfő

Tűz és rigófütty

Tegnap nagyon jó idő volt. :) Délelőtt inkább aludtam, olvastam, rajzoltam, délután meg átmentünk Nikiékhez.
Meleg volt, a szél ugyan fújt, de alapjában véve kellemes, tavaszias idő volt. Valaki viszont felgyújtotta a bozótot a kertek mögött... kijöttek a tűzoltók, és mivel nagyon fújt a szél, elég gyorsan vitte a lángokat.
A rigók mindvégig olyan gyönyörűen fütyültek ^^ Igazi tavasz ~
Aztán este megint jött a tűzoltó, mert újragyulladt a határban a bozót...
Én meg, mint egy hülye, keresztültörtettem az udvaron, és üvöltöztem a tűzoltó hatására. Néha felteszem magamnak a kérdést, normális vagyok?!
Ígértem nektek néhány képet a múltkor. Úgyhogy kaptok két fotót életemből ~

Adj puszit a cicusnak :) [Hugii & Micc.] (A cicát nem megfojtani szeretném :))

Ábrándozós :)


2011. március 12., szombat

Oh, Happy Day *-*

Kép: Buszról buszt fotózni ~ By: B. Kitti ~ Busz: DUD - 570 ~ A JYL - 897 -ről fotózva

Sziasztok!
Pénteken megint az 570 - el jöttem haza. Nagyon örültem ^^ Ugyanakkor eléggé rossz arra gondolni, hogy ennek a busznak már nem sok ideje van...
De nem gondolok inkább erre... Legalábbis megpróbálok. Csak hihetetlenül kötődöm hozzá, ehhez az emberi kéz által formált tömegközlekedési eszközhöz, ehhez a buszhoz... és ha már nem lesz, nem lesz milyen buszhoz kötődnöm, márpedig minden buszosnak van egy kedvence. Rossz erre gondolnom: Ha ő nem lesz, melyik busz lesz az, amit szerethetek? Egyáltalán lesz olyan busz?
Aztán: büdösül jó idő van ^^ Pulcsiban mászkálhatok, ha ahhoz van kedvem, mert meleg van :D És annak is örülök, hogy egy darabig nincs suli. (:
Kittivel megbeszéltük, hogy a szünetben buszozunk ^^ Sajnos csak vele tudok elmenni, mert nincs egy buszsofőrismerősöm sem :\ De ott van Niki, aki vezeti a JYL - 897 -et, majd vele elmegyünk. :)
Kedvet kaptam aztán a rajzoláshoz *-* Rajzoltam egy hippipegazust xD Egyszer talán be is scannelem. :)
Na, 'röviden' ennyi. =3

2011. március 9., szerda

pólóban ülök, és bámulom a napot ~ álmodom

Sziasztok!
Ez a kép most nagyon illik ide. Először is, mert nekem az 570 egy kedves szám, több okból is [kedvencbuszom], másodszor, hogy ma csoda történt, harmadszor, hogy túljutottunk az 570. látogatón.

A mai nap... egy ugyanolyan átlagos, semmit mondó nap, egy kis napsütéssel, meleggel fűszerezve, fáradtan, felpaprikázódva a 4 napos hétvégére gondolva...
És milyen hamar el is szalad... csak díszletet kellett csinálnunk március 15. -re. Azt hiszem, az osztályfőnökömnek köszönhetem, hogy azt mondta, még tuti elérem a buszt, mert ha nem megyek azzal, a csoda most meg se történt volna.
A buszmegállóban a szokásos tömeg, ismerős arcok tengere, az évfolyamtársammal beszéltem. Aztán jöttek még osztálytársamék. És épp jött a busz... befordult... az ajtó fölött a már oly ismerős "570" -es kék szám volt feltüntetve... először azt hittem, álmodom. Hogy ilyesmi úgy sem történhet meg velem... de amikor megpillantottam a busz elejét, és a "DUD - 570" rendszámot, már elhittem. A gyomrom hihetetlen módon remegett, és úgy éreztem, menten összeesem - mintha életem legnagyobb meglepetése ért volna, vagy, valami nagy trauma, nem egy ilyen kis szar, semmitmondó baromság, hogy egy ugyanolyan, kék - fehér busz befordul. De nekem AZ a busz az IGAZI BUSZ. Nála jobbat, szebbet nem épített emberi kéz, ő az én legkedvesebb buszom, az a dolog, amihez ragaszkodom. Nem... nem egy plüssmackóhoz, vagy valami egyszerű tárgyhoz, hanem hozzá. Hiszen minden ember kötődik valamihez... A reagálásom alapján talán mindenki hülyének gondolt, vagy egyszeriben rámröhögött volna, de ez nem érdekelt.
A következő pillanatban mérhetetlen boldogság lett úrrá rajtam, mintha a világ legcsodálatosabb ajándékát kaptam volna meg - 28 percre. Végignéztem a buszon: az ismerős, feketére festett kapaszkodók, az ülések huzata, a szőnyeg. Aztán a busz hangja, a megszokott csörgések, ropogások.
Sokan leszálltak az egyik megállóban, és egy pillanatra kísértést éreztem odamenni a MI helyünkre, ahová annó reggel leültünk. Mennyi szép emlék, ami akkor előtört belőlem. De maradtam a helyemen, a menetiránnyal ellentétesen elhelyezkedő ülésen, és a velem szemben ülő ismerősömmel beszélgettem. Minden barátságos, csodás volt, mintha az otthonomban lettem volna, csak a sofőr volt más.
Hamarosan le kellett szállnom: a csoda véget ért... nem akartam otthagyni az én buszomat, az enyémet, akit úgy szeretek, s talán az utolsó alkalom volt, hogy vele mehettem.
Még egy pillanatra odanéztem a kis jegyzőkönyvre, amin egy fehér Agria Volán jel volt, alatta pedig a kis papír: "DUD - 570" Akkor végre felfogtam, hogy nem, tényleg nem álmodom.
Mikor leszálltam, rengetegszer visszapillantottam... a barátomra... aki csak egy busz.
Hazafelé sétálva végig az járt a fejembe, hogy végre hazaérjek, és sikítsak egy hatalmasat - végül azonban megkíméltem a családomat a megsüketüléstől.
Tudom azonban, hogy az én buszom csodás élete lassan véget is ér, hiszen nem mai gyerek - vagy megveszik, vagy szétbontják. Minden busznak ez a sorsa.
Reménykedek, hogy pénteken újra vele jövök haza, az én buszommal, az egyetlen jó, csodás, tökéletes busszal.

Az olvasó valószínűleg már a gyomrát fogva röhög. De se baj. Nagyon kevesen, és csak buszosok értik, mit éreztem én akkor. De, gondoltam, leírom...

2011. március 8., kedd

Sokat akartam írni, de nem lett belőle semmi ~ Nőnap

Hahó!
Ma egy csomót akartam írni, tervezgettem, semmi nem lett belőle... majd holnap, ha idekerülök...
Összegzésszerűen: Holnap hatodik órában suliban kell maradnom, sajnos... szombaton is menni kell, sajnos... Gabi nem volt ma, sajnos... Holnap se lesz, és Julcsi se, sajnos...
Osztálytársaimtól semmit nem kaptam nőnapra, leszarom... lekéstem a buszom, szerencsére, mert láttam Dudit *-*
Kifogytam. :D Na de majd holnap!

2011. március 5., szombat

Egy aprócska reménysugár

Sziasztok!
Áá! El sem tudjátok képzelni, mennyire boldog vagyok... :D
Találtam egy helyet, ahol lovagolhatok... *-* Mióta várok erre! Most nagyon nagyon boldog vagyok :D Mindent megteszek azért, hogy eljárhassak... először is gyűjtök pénzt, meg jól tanulok, mert jelenleg matekból nem állok valami jól, és ha megbukom, akkor nyáron pótvizsgára kell készülni -.- De nem csak tőlem függ... lehet, hogy nem lesz olyan jó hely, vagy nekem nem fog tetszeni. És nyárig sok minden változhat... de remélem a legjobbakat. :D

Tervek

Sziasztok
Hű, hétvége van *-* végre. Bár a jövőhétvégét jobban várom, mert akkor legalább négynapos lesz, és lehet, hogy Kingáéknál alszom ^^ Jó lesz. :D
Ma valószínűleg tanulni fogok, meg kint lenni, ha a nap még méltóztatik kisütni...
Amúgy, visszaolvasgattam a naplómba, amibe már elég sokat írtam. Mennyi emlék ötlött fel bennem... hű...
Közben meg terveim is vannak a nyárra. Először is szeretnék lovagolni járni, csak sajnos egyelőre olyan helyről nem tudok, ahol tanítanak... másodszor rengeteget szeretnék a barátaimmal lenni. De a legnagyobb cél a lovaglás. Nagyon remélem, hogy végre összejön, és majd én is fogok lovas történeteket írni nektek, nem csak arról ábrándozok, hogy mi volna, ha...
Tegnap este rajzoltam egy arab telivér portrét, meg egy másik lóportrét. Vicces, hogy még volt kedvem fél tizenegykor rajzolgatni. :'D

2011. március 4., péntek

+ Nyári este feeling ~ NEW

Heloo. új stílus  van a blogon *-* Olyan nyári estés hangulata van *-*
Legalább ide vigyünk már egy kis színt, a hétköznapok szürkeségébe. x3
Remélem hogy tetszik.  (:
Meg még néhány új dolgot is bevetek. x)

Azok a magányos, tavaszi napok ~

Mi a tavasz?
~ a megújulás jelképe, hogy minden újászületik
~ a nyár kezdete
~ a tél vége
~ és, ez is olyan hónap, ami nem tart örökké...

A hétvégén már csupa olyan dolgot fogok csinálni, amit csak kint lehet. Pl., segítek apámnak a kertben, meg egyebek. A tavaszi nagytakarítás nálam általában elmarad... csak, ha kell. :D
Egyébként pedig a szokásos:  annyi minden hiányzik az életemből, ami eddig megvolt. Ma is nosztalgiáztunk Gabival, és sokszor emlegetjük a régi, együtt töltött napokat. Jaj, de csodásak voltak... amikor suli után elmentünk moziba egyszer, és késő estig a városban sétáltunk *-* De, azt hiszem, idén se fog ez elmaradni.
Remélem, a március 15. - i hétvégén is tudunk majd Kingáéknál aludni <3 A múltkor is volt ilyen ottalvós összejövetel, csak akkor én sajnos pont beteg voltam -.-.
Egyelőre ugyan még hideg van, de a nap már szépen süt *-* Elkergeti a rohadt telet .__.
Persze, legjobban még mindig nyarat akarunk...

A JGBK 1 hete

Csütörtök: Pfú. Reggel elég hideg volt... Meg rossz idő. Az órákat most nem sorolom fel, legyen annyi elég, hogy jól elvoltunk, és hogy tesin ilyen tájfutóizét csináltunk. És találkoztam Buborékkal *-*

Péntek: Megint láttam Bubit. <3 Ma nem volt Julcsi, elutazott. Nyelvtanon szerencsére nem feleltünk, de kémián írtunk. Irodalmon Gabi felelt, 3/4 -re. Éneken táncoltunk, befejeztük a palotást *-* Hál' Istennek.... Törin is feleltünk (csak nem mi), tesin megint tájfutóztunk. Hazafelé meg Gabival jól elvoltunk.

2011. március 2., szerda

Tavasz 2. napja

Tavasz... hogy miért szeretem?
Szeretem a nyíló virágok látványát... szeretek a házunkkal szemben lévő, üde, zöld dombra ránézni... szeretem érezni a csodás, hűs szellőt, ahogy meglebegteti a hajam... szeretem érezni, ahogy a nap sugarai az arcom simogatják... szeretem látni, ahogyan a fák lombja lassan zöldbe borul... szeretem a tavaszt. (:
Jó elfelejteni a telet, hogy vége mindennek, ami szürke, lucskos, és hideg. Jó volt már ma reggel is látni, hogy  a nap igyekszik elkergetni az itt maradt hideg időt, ami a tél utolsó cseppjeiből nálunk maradt. Annyira jól érzem most magam, így, hogy a nap süt. (: Bár, most már megint elborult...
Remélem, nálatok jó idő van. (:
Holnap jövök. ;) [+ JGBK -s bejegyzéssel]

A JGBK egy hete - Kedd, szerda

Kedd: Most is bent voltunk, nem volt kint sorakozó. Gabi már itt volt, aztán befutott Julcsi és Kinga is. Nyelvtanon kiosztották a fogalmazásokat: 5 -ös lett. Második órán, osztályfőnökin egy nő jött, pályaválasztási tanácsadó. Harmadik órán, és negyediken rajzoltunk, rajz volt. A rajztanár el volt ájulva attól, amit csináltam :"D Mind a 4 rajz amúgy jóólett. (: Ötödik óra, kémia. Kiosztották a röpdogákat:
Nekem: 2.... Gabinak: 1  Julcsinak: 4   Kingának 5
Hatodik óra, infó, megint hülyeséget csináltunk. Mind a négyen egy csoportba vagyunk amúgy :D
Hetedik óra Gabinak nem volt [+német/angol], csak hármunknak.

Szerda: Ma reggel  szépen sütött a nap *-* Első óra fizika volt, a többieknek matek. Ott átismételtünk néhány dolgot. Második óra biosz, a többieknek matek. Harmadik óra, német, TZ -t írtunk... nem tudom, milyen lesz. Negyedik óra matek, a többieknek fizika. Matekon megértettem végre pár dolgot... Ötödik óra, föci, TZ -t írtunk, tudtam.
Olyan jó, hogy ilyen napsütéses idő van *-* Suli után most nem Gabit kísértem matekra, pedig szokott szerdán is menni, csak most a suliban kellett maradnia, ezért Julcsi eljött velem a buszmegállóba. Jót beszéltünk. :D Csak nagyon fújt a szél...