Köröööm!

Sziasztok!
Hát, azt hiszem, az utóbbi időben rájöttem, hogy körömlakkmániás vagyok. Imádok körmöt festeni, úgyhogy vettem is pár üveg lakkot tegnap. Már egy rakás variációt kitaláltam, úgyhogy most megmutatom nektek (úgy sincs miről írnom egyelőre igazán xD).

Úgy döntöttem, hogy először fekete-kék csíkos lesz, a gyűrűsujjamon pedig a kék helyett türkiz, de nem tetszett, úgyhogy az egészet befestettem fehérre. A végeredményről annyit, hogy még elég kezdetleges, de nekem tetszik. :D

(A középsőujjamon a cellux miatt feljött a bőröm - igen, ilyen az én formám. xD)

Ami kellett hozzá (színes lakkok):
Kék: Rimmel London 60 seconds 60 perc alatt száradó körömlakk [840 blue eyed girl] - kb. tényleg annyi idő alatt száradt meg, ez csak egy réteg, és teljesen befogta (mivel nem vagyok jártas az ilyenekben, azelőtt nem ismertem ezt a márkát)
Fehér: Maybeline New York Mini Colorama, French White körömlakk - az egyik blogon láttam, és nagyon sok jót írtak róla, úgyhogy megvettem, ez is már egy rétegben fed
Fekete: Essence Colour & Go 03 -as körömlakk - ez is egy rétegben fed, semmi különös, de szép színe van.
Plusz még használtam hozzá celluxot, de baromi nehéz meló, mert mindenhová ragad, csak oda nem, ahová kéne.

Ééééés igen, vettem hajszínezőt is! Majd kipróbáljuk ;)

Életjelek, ballagás és nyári szünet - 3in1

Héló. Akarom mondani, sziasztok!
Annyira régen nem írtam, hogy kiléptetett a rendszer. Kiábrándító... Na mindegy. Számörtájm van, emberek!  Ki gondolta volna, hogy egyszer ez a dicső nap is eljön. Igen, igen, elballagtam, vén diák lettem, lehet éljenezni. Az ebből keresett pénzemből pedig lovagolni fogok.
Először természetesen körömlakkot fogok venni. Mert az nagyon fontos, tényleg, főleg a lovagláshoz. Körömlakkhiányban szenvedek, jó pár színre szükségem lenne, úgyhogy eljött az idő, hogy vegyek néhányat. Meg nézek hajszínezőket, és kiderítem az igazságot.

És most vissza a múltba. Érdekes, a legjobb élményem az osztállyal két nappal a ballagás előtt volt. Akkor éreztem, hogy egybe tartozunk. Ezzel alaposan elkéstem, ami azt illeti... Pozitívum, hogy könnyek helyett végigröhögtem a saját ballagásomat, mert én mindig is a szép emlékekre szerettem gondolni, nem arra, hogy jaj, most mi lesz. Végül is, nem meghalni mentünk, csak elballagni, vagy mi a szösz, és az osztálytalálkozókban is bízom. Sőt, már előre várom! Ráadásul velem van egy csomó fotó, amik mindig emlékeztetni fognak. Szép volt egyébként, bár a virágot alig bírtam el, és menet közben elhagytam róla a papírt.
Utólag pedig rájöttem, hogy remélem, sosem leszek amnéziás. Ugyanis az emlékeim az életem egy jelentős részét alkotják, és ha azt elveszítem, akkor nem is tudom, mit kezdek magammal.
Hát, jó nyári szünetet nektek, jelentkezni fogom, ígérem, főleg ha végre lovagolni is megyek, mindenféle beszámolókkal és képekkel! :)

(Ja, igen, a pendrive-on levő több ezer képet szépen rendszereztem, témák szerint csoportosítottam és mappákba raktam, így mindent megtalálok, és igen, büszke vagyok magamra!)

"A szerelemnek múlnia kell, akkor is, ha égig emel, és szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér."

Ehhez inkább most nem írnék semmit. Ez a dalszöveg idézet pontosan leírja pillanatnyi érzéseim. :)

Látogatás a Tisza-tavi Ökocentrumban

 Tegnap egész jó időnk volt, úgyhogy úgy döntöttünk, lemegyünk Poroszlóra, megnézni a Tisza-tavi Ökocentrumot nővéremékkel.
Amikor tegnap nővérem közölte, hogy olyan helyre megyünk, ahol állatok is vannak, felcsillant a szemem, hogy megint alkalmam nyílik egy kis potya-lovazásra, de rögtön lehűtött, hogy a Tisza-tó állatvilágát mutatja be a hely.
Mindenesetre elég jól hangzott, ezért vasárnap, ebéd után Suzuba pattantunk.
Az Ökocentrum egy igen jó környezetben van, közel hozzá a szabadstrand. Több része van, az épületben akváriumok és hüllők vannak, kint pedig kinti állatok, teknősök, békák, juhok, madarak és szitakötők. A tavon pedig egy vízisétány van, ahol madarakat lehet nézni, de oda nem jutottunk el.
Rengeteg furi állattal találkoztunk. A békák nem voltak nagy újdonságok, ugyanis otthon szinte mindig látok, de borzasztó édesek voltak. Többféle sikló, meg gyík is volt, és teknősök.
A padló is tök érdekes volt, be lehetett látni az alsó szinten levő medence vizébe, a mintája pedig Poroszló műholdas látképe volt fentről.
Az akváriumokban rengeteg érdekes hal úszkált. Nem igen láttam még ilyeneket, csak olyan kis jelentéktelen halakat, mivel horgászni nem járok (habár nővérem élettársának nagy szokása, én sajnálom a halakat).
Volt egy rész, ahol fölötted úsztak el a halak. Mindegyiknek csak a felét sikerült lefényképeznem, a farka gyakorlatilag egyiknek sincs benne a képben.
Vidrákkal is találkoztunk, és odakint is körülnéztünk. Édes teknősök pihentek a köveken, de egyik se volt olyan nagy, mint az én termetes büdös, hájas békakirályfim.
És őzek is voltak *-* Róluk is készült pár fotó, illetve az egész helyről.
A képek minőségéről viszont nem ejtenék szót... szinte kivétel nélkül mindegyik használhatatlan, de azért a lényeg látszik rajta, mivel idő hiányában nem volt lehetőségem szórakozni a géppel, és üvegen keresztül is tök más fotózni. Az állatok megnevezéseit sem tudom pontosan, nekem marad a kicsicuki gyíkocska és egyebek, bár megnéztük, mi van kiírva az üvegre, nem maradt meg a fejemben, úgyhogy a képek alatt az általam adott neveket olvashatjátok. xDDD

AKI UNDORODIK A HÜLLŐKTŐL, A KÍGYÓKTÓL ÉS EGYÉB ÁLLATOKTÓL, AZ ÓVATOSAN TEKERJEN LEFELÉ! :) Lejjebb halak és madarak is lesznek.

Valami sikló lehet 

Mocsári teknős

Haverok :)

Nemtudommilyen hal.

Jó kis kéglijük van, annyi szent ;)

Vidrák

Ez egész használható kép. Halak :3

BIGhal. :)

Délutáni pihi :)

Teknőzbékaa *-*

Őzi legelészik :)

Szundi

Madarak

Őz

summer; 2004-2012

Nyár van... csak ma esett le :D Pontosan 14 nap, és vége az iskolának.
Éppen a tegnapi irodalomórán ötlött fel egy gondolat, hogy bizonyára nekünk is lezárul életünk egy fejezete, mert elértük azt a korszakot, hogy valami véget ért.

Sokszor gondolkoztam rajta én is, hogy mennyi mindent értem el ezalatt a nyolc év alatt, és hogy mennyi mindenért hálás lehetek. A környezetemben levő emberek formáltak olyanná, amilyen vagyok, és persze a világhoz való viszonyulás.
Vicces belegondolni, hogy amikor elsős voltam, állandóan sírtam, ha kellett, ha nem. Utáltam iskolában lenni, mert csak otthon éreztem magam biztonságban. Kit érdekel, hogy a sok néni meg a sok bácsi, akik azért voltak, hogy vigyázzanak, olyan kedvesek, és aranyosak, amikor én csak a szüleimmel érzem magam jól? Szerencsére a bátyám akkor még négy éven át abba az iskolába járt, így haza tudott engem hozni.
Nekem már óvodában sem voltak barátaim, és elsőben sem. Én voltam a különc kölyök. Aztán végül az első legjobb barátom meglepő módon egy fiú volt, aki ugyan ott lakott, mint én. Mellette ültem, és valamilyen szinten biztonságot is jelentett, mert ő legalább nem bőgött állandóan.
Persze, ahogy az idő múlt, egyre bátrabb lettem, de jó pár év kellett hozzá (annó, 2004: mi, elsősök, meghúztuk magunkat, féltünk a nagyoktól | ma, 2012: az elsősök beszólnak, nekünk jönnek és ocsmányul beszélnek (Y)). Aztán ötödikes-hatodikos korom körül ért olyan dolog, ami gyökeresen megváltoztatta az életem.
Elkezdtem élvezni. Találtam egy csomó olyan dolgot hirtelen, amit imádok. Akkoriban lett Miami a kedvenc városom. Állandóan olyan képeket nézegettem, ahol a kék égen fehér, habos felhők voltak, annyira boldog volt és annyi pozitívumot árasztott. Vagy olyat, ahol az égen szivárvány volt, mindenféle színes dolog, ami felvidított. Elkezdtem régi, magyar zenéket hallgatni, mert sokkal jobban tetszettek, mint a maiak. Megszerettem az esőt, és kezdtem érezni, mi az a szabadság. Mindig azt mondtam, hogy minden nap boldog vagyok (ami a mai napig töretlen), és optimistának mondtam magamat. Nem befolyásolt többé a többi ember. Amikor őket követtem, borzasztó idióta lettem, de ebben az időszakban gyökeresen megváltoztam. Elkezdtem érdeklődni a járművek, de főleg a buszok iránt.  Lett egy rakás kedvencem, akikkel imádtam járni. Ha az ő oldalukról vizsgáljuk, akkor közülük nagyon sokakkal volt szerencsém utazni, és lett egy kedvencem, aki rövid idő múlva sokkal többet jelentett számomra egyszerű tárgynál.
A barátaim nem igen változtak... két éve ismertem meg viszont Őt, akivel csak kétszer - háromszor sikerült beszélni, vagy csinálni valamit együtt (de akkor is voltak a környezetünkben mások is), de már az elején is, ahányszor csak megláttam, nagyot dobbant a szívem. Lehet, hogy kicsit túlzásnak tűnik azt mondani, hogy szerelem volt első látásra, de valami olyasminek nevezhetjük. Aztán a társaság széthullott. Többet nem köszöntünk egymásnak, és csak kényszerhelyzetben szóltunk a másikhoz, legnagyobb bánatomra. Mindig néztük viszont egymást, de valahogy egyikőnk sem köszönt (nekem bátorságom nem volt, ő meg nem akart).
Aztán ott volt még az a személy is, aki kisétált az életemből, de egy napra visszajön. Őt is kezdtem egyre jobban értékelni, hogy ott van velem, hogy sosem hagy cserben. Volt egy időszak, amikor legszívesebben bemostam volna neki egyet, mert nagyon feldühített, hiszen gyökeresen megváltozott, de rájöttem, hogy ugyan olyan, mint eddig volt.
Ha az osztályt nézzük, az is egyre jobban összekovácsolódott. Bár hatodikban még olyan "mindenki utálja a másikat" kategóriában voltunk, aztán mindenki (majdnem mindenki) beszélőviszonyba került a másikkal.
Rengeteg emlék és dalszöveg, amiket az emlékekhez köthetek... rengeteg jó, és rossz. Ahogy egyre feljebb értem a szamárlétrán, megmutattam, ki vagyok, és hogy az elveimhez tartom magamat.
Sosem olvadtam be, és sosem fogok. És ha nem történt volna meg az velem, ami megtörtént, akkor most nem lennék ilyen.
Itt ismertem meg a barátaimat, Őt, a Kiscsaládomat, itt szerettem meg a lovakat, és még rengeteg - rengeteg minden, ami ide köthető.
Sosem fogom elfelejteni ezeket.